Más tájakon büntetni szokták, csak mi kapjuk speciálisan „ajándékba” a HIV fertőzést.*
Évezred eleji leltár — 15. Tétel: KAPTAM EGY KIS TRICHOMONÁSZT AJÁNDÉKBA
Na nem úgy normálisan, ahogy a teremtés koronái ezt ajándékozni szokták anyunak, bár az is elég megalázó, amikor kiderül, de nem föltétlenül hazai specialitás.
Ezt én a nőgyógyászati rendelőben kaptam, annak idején ellenőrző vizsgálat ürügyén, mert hogy eladdig nem volt semmi bajom. És képzeljék, én őszintén örültem neki. Mert ennyi erővel, de kicsit kevesebb szerencsével, kaphattam volna számtalan sokkal súlyosabb nyavalyát, májzsugorodáshoz vezető Hepatitist, sőt, halálos HIV fertőzést is.
Ezek a kis boldogsággal és sok bajjal járó nyavalyák, melyeket a maga természetes módján nemi kicsapongással, homoszekxualitással, kábítószer élvezettel szoktak beszerezni, úgy világátlagban.
Nos, a világ eme fertályán sokkal, de sokkal becsületesebb úton is beszerezhetőek. (Elvégre itt szocialista erkölcs uralkodott, egy időben a szifiliszt és a TBC-t is felszámoltuk az analfabétizmus mellett…) Elég volt elvinni a gyereket a kötelező védőoltásra. A műveletet végző felcser vagy ápolónő, ha nem rendelkezett megfelelő számú steril tővel, „véletlenül” ugyanazt a tőt használta több gyermek megszúrásához és adva volt a súlyos fertőzés lehetősége.
Márpedig megfelelő számú steril fecskendővel egyetlen rendelő egység sem rendelkezett!
Tíz-tizenöt fecskendőt és 30-40 tűt főztünk naponta többször — jó puhára —, legalább 3/4 órát, ha nagyon odafigyelt az orvos. Az egyszer használatos fecskendő és tű fogalma ismeretlen, sőt a fémvázas üvegfecskendők, ha elrepedtek a főzés közben csak nagy nehézségek és kellemetlenségek árán lehetett kicserélni újabbakra, háromhavonta egyszer.
A tőfertőzés okozta Hepatitis tünetei csak hetekkel később jelentkeztek, a HIV fertőzéseké csak évek múlva. A szülők agyában össze se kapcsolódott rendszerint az ok — okozati összefüggés. S ha igen, akkor mi van? Kitől lehet számon kérni nálunk az odaveszett egészséget?!
Évtizedeken keresztül itt nem ellenőrizték vírusfertőzésre, az átömlesztésre szánt tartósított vért. Mert drága volt a külföldi ellenőrző anyag. És az emberek nagy többségének fogalma sem lehetett róla, hogy a pillanatnyilag életmentő vérrel együtt az eljövendő halálát okozó vírusokat kapja „ajándékba”. A transfúziót végző orvos, bár tisztában volt a fertőzési rizikóval, nem vállalhatta a biztos halál felelősségét magára, amennyiben nem adja be a rendelkezésére álló vérkészítményt. Sőt, még ma is fennáll a fertőződés veszélye szaruhártya- és bőrátültetések esetén, mert nincsen ellenőrzött hazai szervbank, sem a pillanatnyi virológiai vizsgálat technikai feltételei nem adottak. Nemzetközi szervbankokba nem tudunk beiratkozni, a szolgáltatások megfizethetetlensége miatt.
Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy Romániában több száz HIV fertőzött kiskorú van nyilvántartásban és azon sem, hogy még mindig nincsenek nyilvántartásban és kezelésben az összes fertőzöttek. A halál angyala járkál a gyermekeink között, s nekünk nem áll módunkban számon kérni sehol!
Mert ugyan kit vonhatnál utólag felelősségre? Ha minden hasonló fertőzés évekkel ezelőtti előzményeit ki is lehetne deríteni pontosan, ki a megmondhatója, hogy a minden semmiségért kórházban kezelt árvaházi gyermek injekciós tője volt-e fertőzött, vagy az ott életmentésre használt vérkészítmény. És akkor most ki az igazi hibás a dologban? Kit lehet megbüntetni? Hol lehet perelni, kártérítést követelni s azt behajtani, mikor a fertőzés miatt szükséges alapellátást se tudja az egészségügy a megfelelő szinten biztosítani?!
És ha ma elkövetnek egy műhibát, ami súlyos egészségkárosodást okoz, mennyivel jobb a mai paciens helyzete? Légfennebb a szenzációhajszoló TV adóknak lesz egy-két napra témája. Aztán marad minden a régiben. Mert elméletileg adott ugyan a beteg joga ahhoz, hogy a hibáért felelős intézményt vagy személyt beperelje, csak éppen pénze nem lesz a perköltségekre, és azt sem tudja, merre kellene elindulnia, hogy az igazát megkeresse. Hiszen betegsége miatt a jövedelme eleve az éhbér határán mozog, a kezelés és a gyógyszer ára felemészti a család összes tartalékát.
Nem véletlen, hogy az utóbbi tíz évben egyszer sem hallottunk, láttunk vagy olvastunk egy olyan hírt, hogy XY megnyerte a kártérítési pert YZ egészségügyi intézmény, vagy orvos ellen. Mert ilyen perek eleve nincsenek is. Ehhez hiányzik a beteg jogait hivatalból védő kirendelt intézményrendszer, a megfelelő szakemberekkel, valamint a harcos bátorság az elnyomorodott betegből. Csak a megalázó kiszolgáltatottság marad és a fásult beletörődés abba, ami pedig nem is sorsszerű rendelés, Isten akarata, csupán abban, hogy ott születtünk, ahol és akkor amikor. Egyébként emberi büntetendő hiba. És más tájakon büntetni is szokták. Csak mi kapjuk speciálisan „ajándékba”.
László B. Ildikó.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Bárányi Ildikó
