SV : A szomjúhozó 2/3

2/3 fejezet

Leszállt az estét hozó felh?, fehéren gomolygott a legmagasabb építmények körül, majd süllyed lejjebb, egészen körül párnázta a hegyormot. Itt-ott áthatolt még a napsugár fehér fénye, itt-ott vörösen izzó napot lehetett megpillantani, amint nyugovóra tér, majd kék-fehér aranyával felt?nt a Hold, a suhanó felh?k felfedték fél arcát, amit éppen mutatott. Még százharminchat holdfelkelte lesz Osiris ünnepéig.

Etzâ?¢nab kiosont a hálóteremb?l. Határozott léptekkel elindult a közeli tó felé.
Ismerte a járást, gyakorta volt arra dolga, a tóparton voltak a laboratóriumok, gomba és gyógynövény tenyészetek. Raktárak, amikben már fogytán volt az élelmiszerkészlet, a gyógyszer alapanyag és a szerszámokhoz való elemek.
A hegyen menedéket találók már vágyakozva lesték nap, mint nap a Szelídek érkezését. Várták a gyümölcsöket, gyökereket, várták a húst, várták a híreket. Szomjúhoztak a távoli, elhagyott földrész utánuk való sóhajtására. Éheztek a régi ízekre, amit itt nélkülözni kellett volna, ha a Szelídek nem hordják ide a Fehérlovon számukra.
â?? Már egy egész holdnegyedet késnek. â?? Etzâ?¢nab beleborzongott a gondolatba.
Ha nem jönnek vissza hamarosan a köznép éhen pusztul.
Itt a magas hegyen már semmi sem n?tt, lejjebb, amit még víz borít, lehet majd termelni kukoricát, gabonát, a hidegt?r? fajtát, néhány gyökeres zöldséget, talán egy-egy gyümölcsfát is telepíthetnek.
â?? A víz lassabb ütemben apad, mint ahogyan azt a geológusok, csillagászok el?re kiszámították. Sokkal lassabban apad. Amióta ideérkeztünk Sárgaföldr?l, fele apadás volt, mint amennyire számítottunk. Lassan egy éve, hogy megérkeztünk. A gyengéket hagyják elpusztulni, hogy a szül?földre visszatér?k majd a természetet által megtizedelt, er?sek legyenekâË?â?? morfondírozott Ezâ?¢nab.
Megérkezett a tóhoz, ám nem ment a megadott hely felé, tudta ott Manik emberei várják. Kis többlet juttatásért mindig akad a hálóhelyen gyenge, aki elárulja a zsarnoknak a társát, ha szabályellenest tesz, vagy azt készül tenni.
A férfi elkanyarodott a tóhoz vezet? széles kövezett útról, lába alatt érezte a föld kopár kövességét. Csúsztatta lábait, ne verjen zajt az arrébb rúgott kavicsokkal.
Meredek sziklafalhoz érkezett, szíve er?sen kapkodott a jó ritmus után, tüdeje sípolt az oxigénhiánytól, szédült. Mégis, kifulladva is megtalálta, amit keresett. Ott állt már a tömör k?ajtó el?tt. Az érzékel?höz érintette kvarckristályát. Azt, ami mint orvost feljogosította a belépéshez.
Hallgatózott. Hallotta az elrejtett, kés?bb tenyésztésre szánt állatok dobogását a sziklapadlón, egy-egy felvisítást, fújást, reppenést. Mást, embert nem érzett. Végigment a k?bevájt alagúton, felkapaszkodott megint egy meredek lépcs?n. Elindult végre az asszonyhoz, az asszonyhoz, akit szeretett, akivel mégsem élhetett.

Xocsitl az asszonyok termei mellett lév? szárnyék óvásában várakozott. Ez a hely, ami a tó másik partján épült, nem olyan pompázatos, mint a férfiak városa. Itt az egyszer?ség és célszer?ség vezette a tervez?ket. Hosszan elnyúló házsorban a közös termek úgy sorakoztak, mint kaptárban a sejtek. Hasonlóképpen is kapcsolódtak egymáshoz, a nagy épület észak-dél tájolása kijelölte az ablakok helyét keletnek, másik oldalon nyugatnak, így minden terem kapott a nappali a fényb?l keltét?l egyik, nyugtáig másik. A napfény nappal fehéren szikrázott a gránit falakon.
Esténkét a fehérarany hold sugarai megtörtek a domborm?veken, kirajzolták árnyékukat, így azok szinte kísértetként néztek a múltból a jelenbe. Emberfejek, növényfonat frízek, különös, régmúlt homályába süllyed? misztikus állatok képei.
Az asszonyok, mint nagy természeti varázslók, már beültették itt is a köves, kavicsos földet a ruhájuk red?iben elhozott magokkal. A sarjadó növények megpróbáltak gyenge gyökerükkel megkapaszkodni az idegen talajban. Gyötrelmesen er?lköde küzdöttek létükért, hogy majd virágot, termést, jóságot és szépséget adhassanak az embereknek.
A n?k kezdték szépíteni lakóhelyüket, színes sz?ttesekkel, mozaikokkal, agyagból, viaszból gyúrt szobrocskákkal tették barátságossá szobáikat. Kertjeikben a csenvész cserjékre színes szalagokat kötöztek, mintha ünnepet vártak volna egyhangú életükbe.
Xocsitl is hamar elültette a gyógynövényeket, hagymákat, gumókat, magokat, amikb?l céltudatosan annyit hozott magával sárgaföldr?l, hogy majd elegend? alapanyaga legyen az orvosságokhoz, egy évre. Most aggódva nézte a nyeszlett növényeket, hiába az általa feldúsított jó föld, hiába a tó vize, hiába a felmelegített leveg? a kelmékkel borított ágyasok felett, a növények sápadtak, er?tlenek, mint itt minden él?lény. Ült a szárnyék hideg k?padlatán, fohászkodott a Mindenhatóhoz mindenkiért, és a verembe vetett gyermekéért.

â?? Atyám, Te, aki a lelket adod a jóknak, Te örökfény? Atyám, hallgasd meg könyörgésemet!
Adj az ért?knek, jó értelmet, az érz?knek szép érzelmet, adj az él?knek igaz életet!
Anyám, Te, fehérragyogású igaz anyám, Te, aki a jóságot, szeretetet, áldást sugárzod az élettelenek és él?k lelkébe, Anyám hallgasd meg könyörgésemet!
Csillagokból sz?tt ruhájú, embert ?rz?k helytartója, hozzád könyörgök, tekints le ránk égi magasodból, ne gyatra vétkeinket, az igaz szív?ek, igaz szeretetét nézzed!
Hallgasd meg könyörgésemet Csillagszem? Nénénk! Állj mellénk óvó szereteteddel, sugározz ránk állhatatosságot, önzetlenséget, tenniakarást földi társainkért, a kövekért, állatokért, növényekért és embertársainkért!
A jó er? jogarát kezedben tartó Magasságos Bátyánk, létünk napja, hallgasd meg könyörgésemet!
Adj er?t az er?söknek, ne sz?kölködjenek, ha erejük fogyna, adj er?t a gyengéknek, hogy er?ssé válhassanak!
Kérlek, segítsd a köveket, a növényeket, az állatokat, minket, a jóakaratú embereket, hogy megóvjuk magunkat a gonosz hatalmától, pusztításaitól.
Adj nekünk er?s érzékeket, hogy meghalljuk a suttogásban a csalfaságot, adj nekünk er?s bels? látást, hogy meglássuk a fényl?ben az árnyékosat, adj nekünk er?s lelket, hogy ellen álljunk a gonosz csábításainak.
Adj er?t Teremt? Atyánk, hogy szabad akaratunkból választott szolgálatunkat a Mindenség Urának a jóság, szelídség, békesség és a szeretet útját járva teljesítsük!
Mindenség Istene segíts, hogy megszabaduljunk a gonosztól ránk zúdult bajból!

A szél kitakarta a hegytet?t felh? köntöséb?l. Xocsitl felemelte eddig alázatosan lehajtott fejét, mélytüz? barna szemeibe visszaragyogtak a csillagok.
A Hold káprázatos tisztán közelinek t?nt, az asszony mindkét kezét felemelte felé, mintha azt kérné, vegyél fel anyám! A szél tovább terelte az oszladozó felh?t, holdfényes, csillagfényes éjszaka lett. A szárnyék közepén álló asztalkán felizzott a kristálypalack, sárgán fluoreszkálva a benne lév? folyadéktól.
Hangulatos világosság gyúlt itt a zugban, szélcseng?k csendes csilingelése csapongott, az asszony az örömt?l elmosolyodott. Nyitott szemei el?tt bevillantak Etzâ?¢nab arcvonásai. Keblében még er?sebb boldogság kelt, önfeledten mosolygott.
â?? Jó hírt hoz! â?? suttogta maga elé az anya, â?? Ahaw, lelkem gyöngye kiszabadult!
Végig nézett magán, megigazította ruhája szétcsúszott red?it, sálát kecsesen lejjebb eresztette vállain, övét megszorította, karcsúságát hangsúlyozta.
Hajába túrt, ajkait nedvesítette, várta Eztâ?¢nab érkezését, érezte már közeledtét, hiszen testében felpezsdültek már a sejtek.
Kiszalad védett helyér?l. Hamarost visszatért. Ébenfekete hajában a fehér lótuszvirág vágyakozón nyitotta szét szirmait.
A férfi csendes léptekkel közeledett. Megállt, hallgatózott, majd meglátta a fluoreszkáló fényt, megfáradt arcának red?it mosolya tüntette el. Arra indult, amerre a lámpás hívogatta. Könnyedén lépdelt a simára kövezett egyenes úton az épületek között.

Manik embere úgy lépett el? az árnyékból, mintha maga is árnyék lenne. Hirtelen ott tornyosult öles termetével az orvos el?tt.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria