10.)
Ettek, de nem fizettek, mert azt a professzor visszautasította, elfogadott egy meghívást, de azon meg az látszott, hogy nem igazán veszi azt komolyan.
Ők meg furcsa érzésekkel, felkavarodó gondolatokkal indultak vissza a kórházba.
Irma a folyosón meg torpant, és kimondta…
Lajos, nekem olyan furcsa ez a doktor, mint ha ellenséges lenne – talán valami rosszat tettem?
Tudd meg szerelmem, hogy ez a doki olyan, akire még én is rábíznám az életemet.
Nem szól fölöslegesen, főleg ha nincs miről beszélni, de majd ha lesz, na, akkor majd kapkodhatod a fejed.
Emlékszem, hogy mennyi utasítást adott, amikor kiderült, hogy Gizinél nem egy kis megkésett terhesség a baj, hanem olyan, amibe egy élet belekerülhet.
Bele is került, pedig megtettem mindent, soha nem kívántam neki rosszat, csak éppen nem tudtam őt eléggé nagyon szeretni.
Na, menjünk, essünk túl mindenen, ami most vár ránk.
Lajos, ezt most csak úgy mondod mint azt, hogy a félsz tűtől? – mert láttam, hogy útközben te nagyon-is elgondolkodtál valamin.
Lajos nem válaszolt, csak bekopogott az orvosi szoba ajtaján.
Az orvos meg mintha egy kicserélt ember lett volna.
Készségeskedett, sürgött, forgott, és hellyel kínálta őket és a reggelire is rákérdezett.
Annak a részleteit is megbeszélték, de még egy szó sem esett arról, amiért ők ide jöttek. Amíg a férfiak a reggeli részleteit elemezgették, addig Irma úgy érezte, mintha egy folyton növekedő tűpárnán ülne.
Hirtelen kinyílt az ajtó – kopogás nélkül nyílt – és belépett egy asszisztensnő.
Bocsika a késésért, de szedálni kellett egy öregurat, mert mindig kiszedte a karjából az infúziót azért, hogy állatokat megy etetni.
Ülj neki Mari, és kezdjük el a vizsgálatot. Elsőnek is a laboreredmények.
Mari nyomtatott, de a doktor fejből mondta.
Nos, asszonyom, azt kell mondanom, hogy példás lehet az életmódja, mert nincs semmi baj – egyelőre.
A vér oxigénszállító képességét javítanunk kell egy kicsit, és azt hiszem szükséges lesz néhány ásványi anyagot is kipótolni.
Persze e-szerint az eredmény szerint, most csak egy kis tízórai, meg egy csipetnyi uzsonna kell a babának, meg a mamájának, de lehet, hogy majd többre is szükség lesz.
Magának is rendben van a szénája uram, hogy egy kissé szabadosan mondjam a valóságot. Kérem Irma, vetkőzzön le.
Ha akarja, akkor ott hátul a paraván mögött, hogy a Gazduram ne leskelődhessen.
Irma félre fordult és lépett is egyet, aztán visszaszólt, de a szavait főleg a Lajosnak szánta.
Én inkább azt akarom, hogy ott legyen mellettem, mert valahogy rossz érzésem van, és nem szabadulhatok attól.
A doktor intett Lajosnak, mint aki engedélyt ad, hogy az asszony mellé lépjen, amit Lajos nagy sietve meg is tett.
Gyere kincsem, nincs semmi baj, hallhattad! Az nem baj, ha a babánk a hazai készletéhez egy kevéskét nassolni valónak hozzáadunk a boltiból.
Mert az nagy baj lenne, ha a baba egészsége, vagy a tied tönkre menne – na, ezt igazán beláthatod.
A doktor közbeszólt kérte, hogy Irma vegye fel az asztalka tálcáján levő papír köntöst, és szóljon, ha készen van.
Irma elő lépett, de a papír köntöst, azt Lajos csak az asszony vállára terítette, amit Irma összefogott maga előtt.
A doktor rápillantott az asszisztensére és megszólalt.
Én megvizsgálom előbb a fizikai dolgokat, de aztán jó lenne, ha te is ideálnál a műszer mellé.
Tudom, hogy a te szemed az csalhatatlan, rajtam is azért akadt meg a tekinteted.
Kérlek hallgass, ne beszélj fölöslegesen. – és elnézett a falióra felé.
Húsz perc múlva a műtőben kell lennünk, tudod! – azt a daganatos nőt műtöm.
A doktor megszeppent hangon válaszolt.
Hiszen tudom, mert elég nehéz lesz majd kivenni a burjánzó melldaganatot, meg a magzat életét is biztonságban megtartani.
De én leszek az asszisztensed, és amúgy meg nem lesz semmi baj.
Mit gondolsz, miért vettem feleségül a világ legjobb sebész-nőgyógyászát? – na, mit gondolsz?
Hát azt, hogy én meg azt nem tudom, hogy miért mentem feleségül a világ legrosszabbul udvaroló férfijához.
De igyekezzünk!
A doktor a vizsgálóasztalra invitálta Irmát, az meg nem engedte el a Lajos kezét, sőt, jól láthatóan erősen szorította.
A látvány nem kerülte el az orvosok tekintetét. A mellek az ágyék megvizsgálása után még egy alapos „gumiujjazás” is következett, és Irma egészségesnek lett nyilvánítva.
Akkor a doktornő kezdett vérnyomást mérni, amihez meg szívhangot hallgatott.
A számítógép befogadta az adatokat, és a doktor nekilátott az ultrahangos vizsgálatának.
Hallgatózott is közben mert ellenőrizgette a gyermekszív hangjait.
Aztán bizonytalankodva odaszólította Marit.
Nézd csak meg te is, minden rendben levőnek látszik, de valami mégis furcsa.
A gyerek szíve felől mintha egy utódobbanás is hallatszana, de az lehetetlen!
Vizsgáld csak meg, de amit mondtam, azt alaposabban hallgasd meg, te talán rátalálsz az okra.
A doktornő hallgatózott, kenőcsözött, és a műszerfejjel csúszkált Irma hasán, de sem elégedett, sem túlzottan nyugtalan arcot nem mutatott.
Megtaláltad, hogy mi lehet az?
Mari meg csak a fejét rázogatta, tagadólag és tovább hallgatózott.
Irma tekintete a doktorok matatását követte, de most hirtelen Lajosra nézett, igen kétségbe esett arccal, és amit látott, attól majdnem leugrott a vizsgálóállványról.
Lajos arcán elégedett somolygós mosoly virított.
Te meg mit vigyorogsz?
Hát nem érted? – lehet, hogy baj van a babánkkal! – én megéreztem, olyan nyugtalan voltam már reggel is, de az étterem óta már majdnem szétrobbanok.
Azóta, amióta összekacsintottatok a professzor úrral!
A két doktor felkapta a fejét.
Hogyan, magukhoz odament a professzor úr, a nagyapám, az lehetetlen, ő senkihez nem megy oda.
Lajos most vidáman felkacagott, és miközben rámutatott az órára megszólalt.
Odajött, mert hívtam, és vendégül látott bennünket.
De az idő múlik, és ha lehet, azt javasolnám, hogy a szívhangot – azt két gyermek szívhangjának értelmezve tessék vizsgálni. Szerintünk lesz egy fiam, vagyis az Irmának lesz, mert ő kívánta, a kislány, az meg nekem, mert őt meg én kívántam.
Az orvosok kissé értelmetlen tekintettel összenéztek, aztán vizsgáltak volna tovább, de Irma széttett lábú fektéből egyetlen lendülettel felugrott és nem a földre, hanem Lajos ölelő karjai közé pottyant.
Te, te – te én édes szerelmem, hát ez volt a beszélgetésetek titka?
Ez miatt aggódtam én? – te, ha nem leselkedne ránk a két doktor, én most olyant tennék veled…
Ők öleltek, csókoltak, a két orvos pedig feszengő türelemmel, de várt, – és Irma megszánta őket.
Amiben nagy szerepe volt a kíváncsiságának is, és visszamászott a vizsgálóra.
Most egyszerre nézelődött a két orvos, és szép lassan feltérképezték a babák helyzetét, aztán a térben elhelyezett kép erősen igazolta Lajos állítását.
Na, ilyen helyzetbe még soha nem keveredtem. – mondta a doktor.
Ugye te is úgy látod doktornő, hogy ezek a babák egypetéjű ikrek.
Csak azok lehetnek, de az biztos, hogy a nemüket, azt én most nem tudom megmondani, persze az lehet különböző, meg egyforma is, de az csak találgatás most.
Lajos halk szóval mondta.
A vaníliás fagylalt, karamell öntettel, és mellé egy kistál friss kovászos uborka, az a professzor úrnak is meg nekem is azt súgta, hogy lány, meg fiú.
A doktornő hátra lépett és bólintott, de azért miközben az órára pillantott még megkérdezte.
Ha nem bántó a kérdésem, megtudhatom, hogy mi az oka a kopasz fejnek, és a szőrtelen…
Irma is az órára nézett, és azt mondta – ha megelégszenek a rövid változattal, azt talán még elmesélhetem, ha a Lajos azt megengedi, és öltözködhetek is közben.
Tegye, addig én írom a vizsgálat leletét, meg a táppénzes papírt.
Irma kipirosult arccal közbeszólt.
Sajnos nekem megszűnt a munkaviszonyom, december 31.-el, de a felmondási időm az csak júliusban járt le.
Nekem nincs munkaviszonyom, de a beteg- meg a nyugdíjjárulékokat minden hónapban befizetem.
Azt, ami a hivatalos rész, azt mi intézzük, magának ne legyen rá gondja, de a betegállomány napjától – mától – nem kell majd fizetnie, mert azt elrendezi a táppénzes állomány.
Én most írok, maga meg meséljen.
Irma ekkorra már befejezte az öltözködést és a felkínált székre leülő Lajos ölébe telepedett, de láthatóan csak fél lábbal, mert nagyon vigyázta Lajos rossz lábát.
Hát az úgy történt, hogy élt egyszer egy vénségesen vén, fekete öregasszony – ne szólj közbe Lajos, kérlek, ne szól, mert most nem mondom ki a szót, hanem csak elmesélem. Szóval ez az öregasszony kiment a szőlőbe kapálni, ott meg egy gazdaember oda került a háta mögé és…- hát hogyan is mondja, na, hát olyan tett vele, ami ahhoz hasonlított mint amit az öregasszony férje tett a halála előtt. De olyant, ami a gazda tettéhez hasonló lett volna, olyan talán még soha az életében nem érzett.
Aztán a gazda elment hozzá vacsorázni, indoknak meg azt mondta, hogy amióta a felesége meghalt, „egy meleg kanál sem volt a gyomrában” – na! – mondhatom, lett volna dolguk maguknak, amíg a meleg kanalat kiszedik a gazduram gyomrából, de nem kellett.
Az öregasszony adott ételt, italt – de csak gyógy és fűszernövényből készültet.
A gazduram meg az öregasszonynak adott olyant, hogy annak igencsak tágra meredt a szeme, de mégsem látott semmit.
Aztán, az öregasszony megkérdezte a gazduramat, hogy „mongya má, mit is akar egy halára való vén öregasszonytó, amikor neki száz menyecske mondana szívesen igent, ha kérné”.
A gazduram meg azt mondta, hogy akit ő szeret, arra senki, de még az – akit szeret, az saját maga se mondjon semmi rosszat – de főleg ne azt, hogy öreg meg azt, hogy vén.
Ne mondjon! – mert olyat tesz, hogy többé senki nem tud egy ősz hajszálat, de még csak egy szőrszálat sem mutatni azon az asszonyon. Azt mondta, hogy ha halhatatlanná nem is tudja tenni azt, akit szeret, de örökké ifjúvá, soha nem öregedővé azt igen.
Hát ez a történet röviden, és azóta nincs is azon az asszonyon egyetlen őszülni való szőr, vagy hajszál sem.
De maguk meg siessenek, mert azt nem venném a lelkemre, ha lekésnék annak az asszonynak a műtétét.
A két orvos meg összenézett, és meg is csókolták egymást, amit persze a mesemondó is megkapott közben bőséggel az ő Lajosától. Irma befejezte az öltözködést, a doktor pedig beszélni kezdett, a doktornő meg átvette a helyét és nekilátott az elkészített iratokat kinyomtatni.
Amíg kattogott – sercegett a nyomtató addig beszélt a doktor.
Mondtam, hogy nincs baj, de a babák, főleg most, hogy már ketten vannak, sokfajta anyagot igényelnek a növekedésükhöz.
Persze azt most is megkapják, mert elszívják az édes anyjuk szervezetéből, de! – jó lenne, ha a kismama is egészséges lenne, meg a gyerekek is!
Emiatt szükséges a vitaminok, ásványi anyagok, vérképző és a szerveik növekedését támogató anyagokat frissébe bevinni az édesanya szervezetébe, mert így könnyebben hozzájutnak, és az anyatest sem kezd hiánybetegségben legyengülni.
De, hogy biztosak legyünk és az arányt se tévesszük el, majd két hét múlva az újabb vizsgálat során, ha tisztábban látunk, akkor hozhatunk döntéseket.
Addig is, ha van rá módja, egyen naponta néhány tojássárgáját, de ne egész tojást, azonkívül, meg nagyon jó a cékla, főleg ha nyers, jó a rostja is, meg a leve is, például ivóléalapnak.
Bármennyire sajnálom is, de a vörös húsok, a máj, meg a piros szőlő leve is nagyon jó – de nem a boltira gondoltam elsősorban, hanem a valódi szőlőlére, esetleg egy – egy pohárka vörös borra.
Na, most tényleg műtét lesz, Mari add a papírokat, és ha nincs kérdés, akkor a második szombat, vagy vasárnap, amelyik jobb akkor találkozzunk, döntsenek!
Irma Lajosra nézett, Lajos meg Irmára, és biccentett a fejével, majd megszólalt.
Ami azt illeti doktor úr az a hétvége biztosan nem jó, mi ugyanis akkor házasodunk össze, akkor lesz az esküvőnk.
De egy hétre rá, akkorra a babáink is elérik a negyedik hónapot és megerősödnek, akkor talán bármelyik nap jó, de csak kilenc óra után, mert reggel etetni-itatni kell.
Este is, csak akkor még a sötétbe sincs későn ellátni az állatokat, mert a villanyfény az nagy segítség.
Nászútra meg nem megyünk, de ha átalakítom a gazdaságot, majd…
A szavak nem a jelenlevőknek voltak szánva, hanem azt a gazda, a családi jövő tervezésébe gondolta bele.
Megegyeztek, mert mire a szó újra körbe fordult volna Mari doktornő már ki is mondta az időpontot.
Neki volt a legkönnyebb, mert ő a számítógép tudományát és memóriáját is igénybe vehette.
11.)
Iratokkal a kezükben, de igen szorosan összesimulva már a folyosón jártak, amikor Irma megtorpant.
Mond meg kérlek, te hogyan tudtad kitalálni, abból a fagylaltos-uborkából azt, hogy nekünk két gyerekünk lesz, és még azt is, hogy lány, meg fiú?
Lajos a szó helyett igen alaposan csókolt, és azzal sem törődött, hogy a folyosón járkálók hol irigy, de helyeslő, hol meg rosszalló arckifejezéssel szemlélik őket.
Tudod Irma, az úgy van, hogy az állatvilágban is tudja a hím, hogy melyik nőstény alkalmas a párzásra – na persze az utódnemzés céljából. Hát én is megérzem a női testek árulkodó illatát.
A tiedet is éreztem – ott a szőlőben, ott nagyon – és éreztem napok multán a változást, aztán meg újra, de azt nem értettem, hiszen úgy tudtam, hogy már megtörtént, de akkor mégis minek?
De te más változást nem mutattál, nem voltak rosszullétek, stb., csak egy, és az igen árulkodó volt, mert egyre ellentétesebb dolgokat cselekedtél.
Emlékszel? – egyszer sokáig cicomáztad magad, máskor meg a sós szárazkolbászt is belemártottad a sóba.
Hát én tudtam, egyszerűen csak tudtam, mert igen nagyon odafigyelek rád, mert szeretlek azért, meg hogy el ne veszítselek. – Sohasem!
Menjünk vissza az étterembe Lajos, most nem a fagyi meg az uborka miatt, hanem azért, hogy a professzor úrnak is megmondhasd, hogy ha eljön az idő, akkor már három egészségre fogsz majd inni.
Elmentek, és elmondták az örömhírt, de Irma még abból a kovászos uborkából is csomagoltatott egy kis „útravalót”.
A nap hátralevő része pedig az önfeledten szerelmes emberek gyengéd, egymásnak örülő örömével telt az esti etetésig.
Az állatok ellátása és a vacsora után, az ágyban a már sürgető szeretkezés helyett, Lajos a beszélgetésre szánt időt elsőnek.
Tudod Irma, hogy az életünknek, egy kissé igen-nagy választóútja elé érkeztünk most. Már nem csak mi számítunk egymásnak, és hetykén szólva, már nem „a kit érdekelnek a többiek, úton járnunk majd”, hanem mi mostantól már a gyermekeinkkel megosztott úton megyünk tovább.
Tesszük azt, ami nekünk jó, de úgy, hogy az majd a fiainknak, lányainknak is jó legyen. Ami meg azt illeti, én a magam részéről nem szeretnék újra hibázni, nem szeretném, ha az életem végén, majd úgy feküdnék a halálos ágyamon, hogy ott kell rájönnöm – én ezeket a gyermekeimet sem ismerem, velük sincs egyetlen közös emlékem sem.
Irma meg belecsókolt Lajos új szóra nyíló szájába és halkan, de igen bizakodóan megszólalt.
Ez már nem a te utad Lajos, itt nem tévedhetsz el, biztosan nem, mert ezen az úton mi ketten indulunk neki a jövőnek és ha félre kanyarodnánk, akkor majd a gyermekeink megmutatják a helyes irányt.
Igazad van Irma, nagyon is igazad, de látod? – én megint csak magamat vettem figyelembe, és már meg is feledkeztem terólad.
Megfeledkeztem, pedig te itt vagy és maradj is itt, ne engedd, hogy csetelve-botolva járjak, ahogyan ez a buta fejem, meg a rossz lábam ténfereg.
A szót csend, és abban csók követte, de azt mind a ketten érezték, hogy még sok szót kell kimondani nekik, olyanokat amik azt a most alakuló jövőt, meghatározzák majd.
Lajosból lassan kifordultak a gondolatok, és szavakká, mondatokká lettek.
Ami a ránk tartozó öröm, és teher, azt már ismerjük, de van, amit meg kell osztanunk a nagy gyerekeinkkel.
Kell, mert nem dughatjuk a fejünket a homokba – azt mondják, a struccok azt úgy teszik, de én nem hiszem – ha meg mégis azt tennénk, abba hamarosan belefulladnánk. Nahát, mit teszünk akkor? – hát azt, hogy a jövő hétvégére szép szóval meghívjuk, de ha másképpen nem megy, akkor parancsszóval ide rendeljük őket.
Ide hozzám! Ide, mert már te is idetartozol, és nem oda, a szüleid házába, mert ott te csak egy senki vagy, de itt nekem, bocsánat nekünk, már te vagy a minden. – és a kezét olyan mozdulattal simította végig Irma hasaalján, hogy a keletkezett vágyba – abba – Irma egész teste beleborzongott.
Sok apró kérdést megbeszéltek a gyerekeik meghívása kapcsán, és váratlanul eljutottak oda, ahol éppen voltak.
Pedig egy hosszabbra sikerült hallgatás, már-már felébresztette a beszélgetés alá takart vágyat.
Van még valami Irma, amit el akarok mondani, de csak azért hogy te, segíts nekem dönteni, meg átlátni a csak asszonyszemmel láthatókat.
Mondhatom? – jó, hogy eszembe jutott, pedig már a combjaid között kalandozott a fantáziám.
Tudod kíváncsi lettem, hogy mi után is leselkedhetett ott a doktor.
Irma moccant, hogy megszólaljon, de Lajos szája elvette a szájától a hangot.
Csitt, ne szólj, majd úgy is kivizsgálom, hogy a doktor keze minek is babrált ott – nevettek, de úgy, hogy a végén már abbahagyni volt nehéz azt, nevettek és abba az egész nap feszültsége feloldódott.
Szóval, amiért még beszélnem kell az a következő – mondta Lajos, és igen elmerengő arckifejezést vágott.
Én nem szeretném, ha ez a ház így maradna, így sok emlék van, ami Gizihez köt, és azt nem akarom.
Én szeretném, ha átalakulna ez a ház, a mi otthonunkká.
Na, de hogyan?
Hát úgy, hogy most elmondom mit gondoltam ki, te pedig kijavítod az elbeszélésemet.
Ki kell javítanod, mielőtt abból kimondott szó lesz!
Kezdem.
És mondta, mondta – de minek? – hiszen Irma nem szólt, de az meglátszott, hogy igen alaposan átgondolgatja a gazduram szavait.
Lajos meg egyelőre csak Irma elgondolkodó arcát nézte, és élvezte, ahogyan az átvonuló gondolatok hatására az asszony arckifejezése váltakozik.
Irma végül a szeme sarkából leselkedni kezdett, és Lajos figyelmét nem kerülte el az évődőre változó arckifejezés, hát megszólalt.
Tudod szerelmem, azt reméltem, hogy örülni, vagy kritizálni fogsz, de azt nem gondoltam volna, hogy egy szót sem szólsz.
Szólok Lajos, szólok, mert van mondandóm, de amit elmondtál az igazán nagy örömmel tölt el, mert nagyon egyetértek a gondolataiddal. A babáink velünk lesznek, vigyázhatunk rájuk, de mégis meglesz a mi magunk titkos rejtőző helye, és ha nekünk csak egy ágyhelynyi marad, az is elég.
Irma meg még a korábbinál is erősebben elrévedő tekintettel nézett maga elé.
Ezt meg Lajos nem hagyhatta szó nélkül.
Na, szólj Irma, szólj és mond, hogy te mit gondolsz?
Gondolni én? – azt nem mondtad, hogy nekem azt szabad, csak azt mondtad, hogy „örülhetek, vagy kritizálhatok”.
Irma, kérlek, ne haragíts, mert már kezdem elfelejteni, hogy mit is akartam csinálni a beszélgetés után.
Azt nem tudod teljesen elfelejteni, mert igen nagyon emlékeztetlek majd a szándékodra, leginkább azért, mert ahhoz lenne most igazán kedvem, egy ilyen nap után.
De mégis! – most arra kérlek, hogy először hallgass meg, mert ha nem öregszek, lehet talán az is, hogy nem is butulok.
Nos, hát akkor elmondom.
Szerintem, eltévedtél a tervezésben, mert semmire jó szűkös helyet akarsz csinálni sok pénzért, pedig lenne elég hely, majdnem hogy ingyen.
Mond csak, ésszerű lenne, ha a vendégeknek, meg nappalinak, meg irodának ezt a hátsó házrész alakítanád ki ez úgy is közel van a gazdasághoz.
Abból a két első szobából meg a konyhából egy kis étkezőkonyhás kétszobás összkomfortos házrész csinálnánk.
Ahhoz építhetnénk majd, ha szükséges lesz, egy pavilont a gyerekeinknek.
Jut eszembe azt meg akartam kérdezni, hogy te mégis hány gyerekre gondoltál, mert én kissé elbizonytalanodtam, hogy vajon nekem lesz-e időm, az általad tervezett két emeletre való mennyiségű gyereket megszülni.
Lajos erősen felemelkedett, és nem csak a könyökére, de a tenyereire támaszkodott, úgy csóválgatta a fejét egy darabig, és közben erősen nézte Irma arcát.
Na, hát én éppen erről beszéltem, amikor szólni kezdtem.
Tudom, mindig tudom, hogy mit akarok, csak néha azt rosszul képzelem el, pedig biztos, hogy jót akarok.
És tessék, már megint így jártam, de most már legalább nem voltam hebehurgya, mert a szót, azt nem mondtam ki, még szerencse!
A berendezkedésben neked van igazad, de az örökifjúban már biztos, hogy nekem lett igazam.
Kérlek szépen, hogy egy kisidőre tegyük félre a beszélgetést, mert azt hiszem, hogy a terhes kispapák is lehetnek kívánósak, pedig én nem is az evést kívántam meg, hanem…
Nagyon is egyetértettek, és Irma nem vitatta, hogy egy kispapa is lehet kívánós, a kispapa pedig bekapott egy-egy falatkát, Irma legínyencebb testrészeiből, meg miegymást is csinált…
Legutóbbi módosítás: 2019.12.15. @ 14:30 :: Bereczki Gizella - Libra