Azt, hogy a fiú hogyan állt talpra és hogyan állt meg a lábain, meg hogy a lépteit mi módon rakosgatta zegzugos sorrendbe, azt a rekkenő hőségben kevesen látták a lakótelep lakói közül, de akik igen, azok megfeledkeztek a hőségről.
A bonyodalmak ellenére hazaértek a lány lakásába.
A lány sós-cukros citromszörpöt készített, és megitatta a fiúval, de újabb adagot egyelőre nem töltött.
Helyette beirányította a legényt a fürdőszobába, és még vetkőzni is segített, egészen az intim részig, akkor megnyitotta a zuhanyfülke csapjait és langymelegre állította a hőfokot. Még sampont és tusfürdőt is előkészítet meg egy törölközőt.
A fiú még ott állt gatyában a mosdó széléhez támaszkodva és amikor a lány felé fordult halk erőtlenséggel borotvát kért, de a tekintete a spriccelő zuhanyra meredt és erős rémület látszott az arckifejezésében.
– Mi a baj, csak nem a víztől fél?
– Attól! – két éve már, hogy csak az eső áztatta le rólam a szennyet, az arcomat, meg a kezeimet kivéve, mert az orvos-énemet nem tudtam legyőzni.
– Márpedig, vagy megfürdik, vagy sem étel, sem nászi éj nem lesz, amúgy meg munka után hazafelé beugrik az anyukám – úgy szokta.Ennyit mondott, aztán kiviharzott a fürdőből, de mielőtt becsukta volna az ajtót visszaszólt.
– Ha gondolja ne borotválkozzon, majd evés után megnyírom, és megborotválom, értek hozzá, kozmetikusnak, meg fodrásznak is kitanultam a mesterséget, és az egyetemi tandíjakhoz abból a munkából tettem hozzá a pótlást.
A lány nem hallgatózott, még akkor sem amikorra már bőségesen elnyúlt a fürdési idő, hanem főzött, igaz hogy csak paprikás krumplit – de igencsak zamatosat.
Készen lett az étel összeállítása és már csak az érlelő ‘fődögélésnek’ kellett még egy rövid idő, amikor megnyílt a fürdőszoba ajtaja és kidugta a fejét a fiú.
Körülnézett, aztán kilépett, a lány meg majdnem hanyatt esett, mert a meztelen testet csak egy maga elé tartott nedves törölköző takarta a szeme elől.
– Sajnos nincs semmi tiszta ruha amit felvehetnék, emiatt kérek szépen egy száraz törölközőt, vagy egy lepedőt, mert ha anélkül lát meg a kedves mamája akkor rögtön szörnyet hal.
De ha akarja akkor megtekinthet, a Dávid szobrot is megbámulják és az a fiú is meztelen.
A lány másodpercek alatt visszatért, és egy élre vasalt lepedőt nyújtott a fiú felé.
– Az édesanyám vasalta ki, de csak most amióta betegnek nyilvánítottak, mert korábban negyed év is eltelt mire rám nyitottak a szüleim.
Igaz hogy, azért én látogattam őket – úgy havonta – de nekem is sok dolgom volt.
Azokat most szinte fölöslegesnek vélem, de akkor meg úgy tűnt, hogy azok életem fontos részei, cselekvései.
A fiú nem vette el a lepedőt, hanem leejtette a maga előtt tartott nedves törölközőt, és mint egy kisfiú, ha az anyja öltözteti, felemelte segítségképpen a karjait.
A lány nagyot nyelt, és körülcsavarta a széthajtott lepedőt a fiú derekán, és persze nem a keze munkáján volt a tekintete, emiatt leesett a lepedő az első csavarintás után – másodjára már nem.
– Együnk! – és utána jól esne nekem egy kevéske pihenés, ha csak nem kívánja, hogy megnyírjam, borotváljam.
– Az ráér holnap is, ha élek még, de úgy vélem, hogy azt a nászi éjt, azt előre hozhatnák, talán egészen ide délutánra.
Viszont akkor ez nem éj lenne, tehát semmi akadálya, hogy esteledéskor egy nászi estet, sötétedés után meg elkezdjük a nászi éjt.
Persze csak akkor, ha belátja, hogy délután, meg este nem lehet nászi éjt tartani, mert azt csak éjjel lehet.
Talán a nászi jelzőt el is hagyhatnánk, és mondhatnánk, azt, hogy szerelmeskedünk egy csipetnyit.
Igaz ahhoz meg szerelem kell na most jól belezavarodtam, nem akarna mégis megverni inkább egy kicsit, attól talán helyre billenne az eszem, vagy verés helyett talán maga is kitalálhatná hogy minek nevezzük, amit majd csinálunk.
Egyébként meg amikor majd cselekszünk, akkor már nem kell arról gondolkodni hogy minek nevezzük amit csinálunk.
– Mit szólna ahhoz, ha előbb ennénk, mert az evés az étvágyat is hoz, meg erőt is ad a cselekvéshez.
Nem esett több szó, ettek.
A fiú keveset és azokat a falatokat is sokáig rágta mielőtt lenyelte, a lány étvágya kifogástalannak látszott, emiatt csak megkésve figyelt fel a fiú furcsa lassú evésére.
– Mi van talán nem ízlik a főztem, vagy a hajléktalanoknál jobbhoz szokott?
– Bocsánatot kérek, de rosszul esik amit most mondott, talán inkább mégiscsak verjen meg, ha attól kiszabadul magából az agresszió.
Amúgy meg azért rágok alaposan, még a pépeset is rágcsálom, mert az éhezések után hirtelen bőséggel enni az biztosan rosszullétet eredményez.
Márpedig az baj lenne mert az imént még egy délutá…
– Hagyja abba mert tényleg megcsapom. Csak előbb még bocsánatot kérek, mert az igaz amit mondott, éhesen zabáltam és előfordult velem is, hogy evés után rosszul lettem.
Együnk!
Ettek.
Aztán a lány mosogatott, a fiú meg igen alaposan megnézte magának a lány testét, meg a mozdulatait, és arról hogy mire jutott, arról a megemelkedő lepedőrész árulkodott, ami a lány figyelmét sem kerülte el és igen jóleső érzést bizsergetett meg benne.
Meglepődött, mert ő már másra gondolt, amikor a fiatalember a mosogatás végeztével, nem fogadta el a szoba felé irányítást, hanem a leleteket kérte.
A fiú kábé húsz percet töltött a leletek tanulmányozásával, aztán összerendezte őket, egy valamilyen elv szerint, ami pedig összekeverésnek minősült a lány értelmezésében.
A fiú hirtelen mozdulattal felállt, emiatt leesett a derekáról a kilazult lepedőtekercs.
A történtekkel mit sem törődve a lányhoz lépett és a karját nyújtotta neki.
– Kisasszony, kérem engedje, hogy bevezessem a délutáni nász…, bocsánat, a délutáni szeretkezés helyszínére.
A lány irányított végül, de előbb elfogadta a felkínál férfikar segítő támogatását.
– . –
Később megszólalt a csengő, ami a mama érkezését jelezte, mert a lány előrelátóan, a zárban hagyta a kulcsot.
Kapkodás nélkül, de csak egy szál fürdőköpenyben nyitott ajtót az anyjának, és a konyhába vezette a megszokott szobai karosszék helyett.
Mi van kislányom?
Már ú-úgy megijedtem! Azt hittem, hogy valami bajod van, vagy direkt hagytad a kulcsot a zárba?
Éppen hívni akartam az apádat, még szerencse, hogy kinyitottad, mert különben, ha felcsörgetem, ráhoztam volna a szívbajt.
– Anyukám gyere ülj le és hagyd hogy szóhoz jussak.
Kérlek szépen – hagyjátok abba szünettelen velem-törődést, mert én nem csinálok magammal semmit, vagyis semmi ‘olyant’ – ennek a szónak nyakelvágó kézmozdulattal is megadta a jelentését – élek a lehetőségeim szabta határok között, amíg majd szólnak, hogy hiányzom odafentről, vagy a pokolból.
Ülj le kérlek és én adok egy pohár vizet, ha nem vagy szomjas akkor is, mert bemutatom neked a jövendőbejimet, most van egy kis időnk, mert a délutáni szerelmeskedést a nászi éj helyett már elháltuk, de igyekezni kell, mert nemsokára az esti, majd az éji szeretkezések következnek.
Az anya véletlenül sem tudott szóhoz jutni, és azon a víz sem segített volna, de az előrelátó tett volt hogy időben leült, különösen, akkor amikor a fiú lepedővel takart altesttel kilépett a szobából.
De nem csak kilépett, hanem az asszony elé is, amitől az erősen hátrahőkölt, ami okán meg majdnem lebillent a székről.
– Kezeit csókolom asszonyom, Almády Aladár vagyok, a keresztség szerint az Aladár után még az Árpád nevet is megkaptam, de nem használom, mert nem szeretnék hajléktalanként szégyent hozni az Árpádok dicső nevére.
Sajnos még a kedves lányának sem volt módom bemutatkozni, mert hol rám lőtt, hol veréssel fenyegetett, a végén még meg is erőszakolt, vagyis szó szerint felcipelt ide, egyéb erőszak nem esett.
Nem is zavarom tovább a családi tereferét, hanem még egy nagypohár vizet iszom és visszavonulok.
A lány felé fordulva folytatta – ugye tudod, hogy hol várok rád? – siess, mert nemsokára besötétedik és akkor esedékes lesz elhálnunk az esti… – fenségesen előkelő tarással távozott! – aminek az lett a következménye, hogy a szobaajtóban lecsusszant a derekára csavart lepedő.
A két hölgy nem tudott megszólalni, volt aki a megbotránkozás, és volt aki az ágyéktáján keletkezett hirtelen bizsergés miatt, amin most nem segített a sürgős pisilési ingernél alkalmazott összeszorított comb.
Mond kislányom mi volt ez? – ki ez az ember, és mért van meztelenül a hálószobádban, meg mi az a délutáni, esti, meg éji nász.
Csak nem az amire gondolok, ugye nem?
– Sajnos én sem ismerem őt, a nevét te előbb hallottad mint én, mert én akkor el voltam foglalva a megemelkedő lepedővel.
A parkban találkoztam vele a boltból hazafelé jövet, vagyis … ő felszólított, „pénzt vagy életet”, én pedig az életet választottam, mire némi civakodás után rám lőtt… egy vizipisztollyal!
Elvettem tőle és jól meglövöldöztem, mire ő meghalt, de nem egészen, pedig bele is rúgtam egyszer, aztán megint, de nem mozdult, csak azt mondta, hogy nekem már meg kellett volna halnom, mert a pisztoly szentelt vízzel volt megtöltve, és mint közismert, attól a boszorkányok elégnek, meghalnak.
Beszélgettünk, aztán haza hoztam – lényegében – mert menni nem nagyon tudott, hiszen nagyon le van gyengülve.
Nem úgy néz ki – de mond mi az a verekedés, vagyis az hogy te megvered?
– Az majdnem semmiség, ígértem neki már néhányszor, hogy alaposan megverem, de még nem került sor arra.
Édesanyám, talán most az lenne a legjobb, ha hazamennél.
Megyek, de nem tudom, hogy mit fog szólni mindehhez az apád!
– Talán semmit, ha nem mesélsz neki butaságokat, elég ha elmondod hogy jól vagyok, és ne zavarjon mert lepihentem, talán majd holnap beszélünk, talán…- ej! – hát azt ki tudja most, hogy holnap mi lesz.
Az anya némán bizonytalankodott egy kicsit, aztán felpattant.
Megyek, ha kidobsz, de előbb elköszönök attól…– a szoba felé mutatott és el is indult.
Szerencsére a lánya gyorsan kapcsolt és sikerült megelőznie, mielőtt kitárta volna a szoba ajtaját.
Szerencséje volt!
A fiú az ágyon és hanyatt feküdt, a lepedő a földön, a végtagjai meg úgy szétdobálva hevertek körülötte, hogy talán meg sem találta volna őket ha hirtelen felriasztják.
A lány erővel tuszkolta az anyját a kijárat felé – a teste ezt cselekedte, de a lelke már sietett volna vissza a szoba ajtajához, vagy talán még tovább.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.31. @ 15:55 :: H.Pulai Éva