Bekassy Balázs : Kunhalom buckáin

Messzi földről érkezem.

Egész éjszaka gyalogoltam,

és most már szeretném letenni a fejem.

Negyven éve nem jártam itt.

Itthon.

Szeretnék egy jó pár hónapot itt lenni most.

Az is lehet, leverek a közelben egy tanyát.

Emelem még magam mellett túra botomat,

és a nap gyalogol mellettem.

Fűszálról fűszálra

és ugarról föld darabra.

A sírhelyeknél néptelenség fogad magaslatokon. Egynél lányok vannak.

Sötétkék, illetve fekete színben úszik testük.

Mind, egytől egyig hosszú, lebomló, egyenes, sötét hajjal. Palástjuk van.

Egyenruhás férfi érkezik hozzájuk fentről. Leszáll.

A lányok térdre ereszkednek, és őt figyelik.

A férfi kézjelzésére a lányok kezeiket nyújtják előre,

és most már látom vörösen izzó szemeiket.

Igen, valaha békében megéltek egymás mellett a kunok és a boszorkányok.

Örömmel látom, ez itt, azóta is így van!

A férfi talpig díszben és kalapjával lépdel az ifjú lányok elött.

Mindegyikük egy – egy arany szegélyezett kalapot kap kezébe,

palástjukra pedig valami rangjelzés szerűt. Beavatást látok?

A lányok felteszik kalapjaikat, felállnak. Palástjaikat szellősebbé teszik.

Csak az ő környékükön szél támad fel azon a pár méteren.

Megfogják mind egymás kezét, a férfi két oldalról közre fogja őket. Palástjaikra biccent. Pillanatra nyugodtan dobják maguk mellé.

A férfi szeme vakító gyémánt fehérré lesz.

Hú, én erre már nem emlékszem. Vagy valaki előtt tisztelegnek vagy egy társukra emlékeznek.

De szépen körbeállják a sírt. Még éjszaka van, a vége közelít.

A férfi vezetésével be is fejezik a szertartást

és a lányok gyönyörű palástjaikkal,

rikácsolva a levegőbe emelkednek immáron új

és varázslatosan szép kalapjaikban, hogy a templomokhoz repüljenek.

Ennyit értek, ezt az egy mondatot a süvítő széltől.

Amikor a templomtorony magasságot elhagyják, akkor szűnik meg ott lent, a beavatási szertartásuk keretében gerjesztett szél is.

Odamegyek nézelődni, egyikük a vörös szemével izzva onnan, fentről még hátra is néz. Egy pillanatra vissza fordul. A régi kalapját kapom és hogy vigyázzak rá.

Nagyon szép. Leereszkedik mellém, palástját maga mellé dobja, tűzpirosan villámló szemei helyében gyönyörű, barna szemeket látok. Előttem foszlik a semmivé boszorkány mivolta: A vörös írisz. Amíg velem van és arany szegélyezett kalapját mellére helyezi.

A kalap ajándék.

Fogadjam el, ez kulturális ajándék!

Mint kunoknak a boszorkányoktól.

Csak úgy másfél óra múlva van igazán hajnal! A többiek megvárják, negyedóra és folytatják is útjukat. Magára ölti sötétkék palástját. Felteszi arany szegélyezett kalapját, ami mögött ismételten vörös az írisz, de mosolyogva emelkedik tőlem fel a levegőbe.

Egy ősük előtt tisztelegtek és igen, ez a boszorkányok éjszakája. Előléptették őket.

Sírhelyek merednek rám a hajnalban.

Nemigen emlékszem rá,

hogy pirkadatkor sírok között vezérelt volna az utam.

Nézelődöm a szépen gondozott sírok között

és a nap szent sugarai szent épületek falain repülnek.

A valamikori házam felé veszem az irányt. Meg is találom, de templomot építettek hozzá.

Két lányom már felnőtt. Örülök, hogy megvannak.

Pont az unokáimért indulnak a messzebbi templomba,

férjeik egy közeli faluban dolgoznak.

Hamar jönnek.

Rám zárják az ajtót,

tekintsem meg addig a templomot,

mely felújítás alatt volt.

Most egy klán használhatja.

Kiszorították őket minden nagyobb városból,

itt viszont nyugodtan lehetnek.

Iszonatosan különleges erős,

kellemes illat csap meg.

A parfümillat forrása egy lány,

amint felnézek.

Kalapjára mutat mosolyogva,

előveszem az általam kapottat tarisznyámból, hogy feltehessem.

Egy férfi viharzik elém nagy szentségében

és lebegve körbejár.

– Ez egy hívünk kalapja lehet és finom illata van.

Itt lakom mellettük, ez a házam. Mutatok az úrnak az irányba.

Megnéz, és kérdezi: alig egy órára, van – e kedvem záró isten tiszteletükhöz csatlakozni?

Gyűlőkő istennő szent helye 40 hónapja ez a templom. Elfogadom, de felteszem a kérdést: az nem gond, hogy nem vagyok boszorkány?

– valóban nem, de rossz ember sem.

Aztán felkap és egyik tanítványa mellé helyez.

Őmaga a szószékhez repül.

Ez a lány a seprűs mosolyával a temetőből.

Kulcsolja a kezeit és mondja, ők most imádságba kezdenek

s hozzá én is hunyjam majd le szemem kedvem szerint.

Megindult a szertartás és ez lehet a bálvány ott középen, Gyűlőkő istennő.

A férfi szeme a pulpituson fekete, a mellettem lévő lányé sötétbarna.

Utána behunyja szemét és arcába húzza kalapját.

Számomra ismeretlen hangok özönlik el a templomot.

Persze, hogy az ő isten tiszteletük más, mint a miénk.

A tanítványoknak oda kell repülniük a szertartás végén a bálvány elé

és saját gondolataikkal tiszteletüket leróni.

A bálványasszony szomszédságában,

egy kalitkában erőtér fogságában raboskodik a férfi

és pillanatról pillanatra az áruló lélek atomjaira hullik benne szét.

Mielőtt a nap felkelne,

a boszorkány lány felkap. Kapaszkodjak belé.

Lopva pár perc alatt megmutatja szabadban szent helyeiket,

utána ő csatlakozik a többiekhez.

Aludni térnek a templom kaszárnyáiban.

Gyönyörű templom egyébként, nekem nagyon tetszik!

Meg is téveszti a tudatlanokat. Csak egy elegáns nő van a bejáratában,

boszorkány öltözékben. Varázsló a kézmozdulata,

de nincsen alatta seprű. Kalap az van és palást is!

Ez, én gondolom, hogy az istennőjüket ábrázolhatja.

Mihez kell nekik a szem varázslat? Miért szikrázik?

Ezen járnak a gondolataim,

miközben lépek be a lakomba, nyomom le a kilincset

Szomjas vagyok!

A fene egye meg,

üres a kulacsom!

Pálinkát? Na, húzzunk belőle egy pár kortynyit.

Ebből persze van még tarisznyámban, két üvegnyi!

Az egyik bontatlan, a másik félig.

A sírok között gyalogolok, hogy lerójam tiszteletemet az ősök előtt.

Megkeresem szüleimet. Kéz fog meg hátulról.

Ez nem férfi kéz, kellemes érintés. Feleségem az! Megöregedett. De ugyanolyan bájosak az arcvonásai és kedves, mint volt.

Mondja, a lányaim már hazahozták az unokáimat. Ők maguk barátnőkkel, barátokkal és a férjeikkel vannak.

Keresztet vetek és friss virág kerül sírköveikre. Nővérem és öcsém sírját is meglátogatom, sajnos elvitte őket a pestis. Korán.

Magam akarok lenni, de feleségemet nem zavarja, hogy beszélek hozzájuk. Csak ott van mellettem és ölel.

Meglátogatjuk az ő szeretteit is, kik az erdő melletti parcellákban lettek végső nyugalmukra helyezve.

Közép népességű városból jöttem ide élni,

nejem nincsen hozzá szokva a nagyobb tömegekhez. Engem azért fogadott el, mert keresztelt katolikus vagyok.

A vallásomat nem gyakorlom, de a feleségem vallásos. Be kell majd vele menni a templomba.

Átlagos a többségük, az egyik viszont kicsi és különc tiszteletet ébreszt az emberben az erdő szélén. Ide szeretne majd még elnézni. Ő most elruccan vásárolni és pár ismerőshöz benéz. Addig jómagam miután a sírokkal végeztem és elmélyedtem az emlékekben, meg kívánom tekinteni templomainkat.

Átlagos élettől gazdagok, az egyiknél viszont igazi vidám és élettől pezsgő hangulat fogad. Fiatalok beszélgetnek és játszanak.

Az átlagos életűek némelyikénél az egyik mögött egy pár eszi egymást.

Kézen fogja a fiút a lány és kerékpárjukra szállva az erdő felé veszik az irányt.

A templomba mennek? Lehetséges, mert a lány pulóvere alól elővette keresztjét a nyakláncán.

Hú, de fáradt vagyok. Most már kezdek kókadozni. Kora délután van és három fiatal szólít le.

Kettő lány, egy fiú. Gyufát kérnek tűzgyújtáshoz az egyik templom mögött. Tábortüzük van, melegednek.

Egy kislány van közöttük, lehet vagy alig tíz-tizenkét éves?

Egy pár órát hunyok, mert időközben azért haza poroszkálok. Na, így már mennyivel jobb! A pálinka kiszállt belőlem.

Eldugom, mielőtt az asszony észre veszi. Nem mintha ne bízna meg bennem.

Lányaimat és az időközben haza érkezett unokáimat köszöntöm.

Engem ma nem kell altatni. Feleségem mondja, miközben barangolok a szobák között, valami meglepetés várható a mai misén.

Napnyugtakor indulunk és a tényleges ceremónia előtt a egyik boszorkány valóban szót kér. Ezt a lányt a múltkor én láttam a temetőben. Most, hogy a falu fejlődik és sikerült megőriznünk hagyományainkat: a jövőben egyesülhetnének a templomok és akkor nem kellene ezért külön ember – boszorkány célra felhasználtakat fent tartani.

Akit érdekel, az asszony esetleg már most felszentel. A fiatalok kezdik, utána az idősek járulnak a szószék elé: A macska, a seprű és Gyűlőkő istennőnk nevében ÁMEN.

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bekassy Balázs 0 Írás
2017. tavaszával lettem poet (.hu) tag és Csongrád megyében Algyő községből ajánlották ezt az oldalt. A fentebb említett közegen 116 közzé tett írásom van és jelenleg huszonkettő ember nézi ott hétről hétre, éppen mik jönnek ki tőlem. Tavaly, 2018. októberében egy nyári tininovellám első évadának hetedik fejezete könyvjutalmat kapott a Jelek 2018 irodalmi pályázaton. A harmadik évadánál egy hölgy olvasó jelezte a poet blogon, folytatódjon. Bulit is írjak bele, így végülis öt évadnál állt meg. Egy hatodikkal tervezem lezárni. A Kék Villám című filmnek állítottam egy emléket, és ott, a cím előtt tisztelegve, megírva az Olvadó Aszfalt ( A Halálos Iramban mintájára megírva a történeteket) húszon felüli történet mennyiségét, négy cselekmény részletezésre érkezett olvasói elismerés.