Balogh Arthur : A forradalmàrok

Csak ketten maradtak a kàvéhàz teraszán. Mikor a napok óta hirdetett tüntetés közeledett, a vendégek zöme màr elment. Az utca, ahol üldögéltek, párhuzamos volt a felvonuló tüntetők sugárutjával. Csak egymásnak hátat fordító két házsor választotta a nyugodt utcát a forrongó úttól.
Jól hallották a tüntetés zaját. A bömbölő hangszóróktól remegtek a falak nem csak a fülük, és a tömeg ütemesen üvöltötte a jelszavakat. Pillanatnyilag békés tömeg.
― Fiatalok és sok lány a hangok után ítélve, jegyezte meg Koltai kibontva a kávéhoz adott kockacukrot.
―Igen, nagyrészük középiskolás. A tanáraikkal tüntetnek az egyetemi reformok ellen, magyarázta Hartman.
― Mert ilyen fiatalon értenek mindent? Koltai gúnyos mosolya ingerelte barátját.
― A fiatalság nem akadálya a jövő félelmének!
― Aggodalomra buzdítják a fiatalokat, kérdezte Koltai. Technikai fejlettségük ellenére a mai ifjúság nem intelligensebb, mint az idősebb nemzedék 40 – 50 évvel ezelőtt.
― Mit akar? Féltik a jövőjük és meglehet, hogy forradalom tör ki, hogy megváltozzon a világ, lelkesedett Hartman. Persze, mi felnőttek, a Sorbonne egyetemistái voltunk amikor félbeszakítottuk a kurzust a sztrájkkal, majd az elnyomás ellen tiltakozva barikádokat emeltünk.
― 68-ra gondol?
― Mi másra? Ez volt a forradalom!
― Ha nem tévedek maga volt az egyik főkolompos? Az akkori TV adások alapján pàratlan, nagypofàju szervező.
― Igy igaz, mosolyodott el Hartman kiürítve habnélküli sörös poharát. Talán emlékszik arra is, hogy kiutasítottak az országból!
― Emlékszem. De őszintén szólva, ez az unalom forradalma volt, ismerje be öreg fiú. Olyan hülye jelszavakat ordibáltak mint« Legyen reális, kérje a lehetetlent, »vagy« A strand a kövek alatt! »Hasonló a hippik jelszavàhoz:« Szeretkezzen és ne háborúzzon! »
― Jól emlékszem, nevette el magát Hartman.« A szabadság a bűn, ami magában hord minden bűnt! » Hülyeség, persze. Fiatalságunknak kell megbocsátani. Forradalmi lendületünk volt, ezt kell megérteni. Mint most.
― Kedves barátom, maga nyárspolgárrá változott. Negyven éve képviselő a német parlamentben majd az európai képviselőházban, többször Frankfurti vàrosatya és egy francia párt vezetője, ami végül is a hatalom csúcsaira lendítette.
« Hülyének néz Hartman, de elnézem mert barátok vagyunk. Magával ellentétben, én igazán ismerem a forradalmat! Amikor valóban változtatni akarunk az életen…Mikor lényegében akarjuk módosítani mert elviselhetetlen. Megszabadulni a naphosszat szajkózott hazugságoktól, megszabadulni a reménytelenségtől, egy uniformizált és lefelé nivelláló élet szürkeségétől!
― Októberi forradalmukra gondol?
― Igen, volt Koltai válasza és lehunyta szemeit.
« Most látom, újra látom a tömeget. Néhány ezer egyetemistát és nem kiskorú iskolásokat és több tizezer, talán százezer férfit és nőt. Egy ellenállhatatlan emberi hullám hömpölygött a tér felé, ahol Sztálin szobra trónolt. Hasonlított az évtizedekkel későbbi Saddam Hussein szobrához.
« Tudja, és Koltai szemeit kinyitva tekintetét barátjára szegezte. Csodàlatosnak tartom, hogy a legjobban gyűlölt és rettegett diktátort mindég karjait népe felé kitárva ábrázolják.
Elhallgatott egy pillanatra a hangszórók ritmikus és idegesítő zajára figyelve.
« Visszatérek erre a történelmi őszi estére. A tömeg ütemesen ordította: Ki az oroszokkal! Képzelje el a tíz éve szabadságuktól megfosztott nép érzelmét. Gondolataikat ellenőrizték eltemetve a hazugságok lavinája alatt. Végre alkalmuk volt hangot adni intim érzelmeiknek. Ez a hűvös októberi este százezer embert látott a téren tekintetét a hatalmas szoborra szegezve. Teherautók húzta kötelekkel próbálták alapjáról ledönteni, sikertelenül. Majd heggesztők jöttek és a tömeg a nyakát nyújtva hipnotizálva nézte hogyan vágják ketté a zsarnok lábát a csizma fölött. És mint egy katedrában, síri csend borítja a teret mikor a teherkocsik motorja elszabadul és a roppanásig feszült kötelek ledöntik a hatalmas testet. Lassan hajlott előre a szobor mintha sajnálná helyét és földre érve zuhanásától remegett a föld és gondolom, az egész világ.
« A tömegből a felszabadulás ujjongó kiáltása szakadt fel! Eltűnt a zsarnok és néhány perccel később este kilenc felé géppisztolyok kattogását hallottuk. Tüzet nyitott a tüntetőkre a politikai rendőrség a rádió épülete elött.
« Ez volt a forradalom, barátom! A harc nem a CRS-SS, hanem 250 orosz páncélos és cinkosaik, a politikai rendőrség zászlóaljai ellen. »
S miközben egyikük hallgatott és a másik a múltját újra élte, figyelmüket elkerülte, hogy a békés tüntetés megváltozott. A hangszórók ütemesen bömbölt jelszavait egy fékezhetetlen tömeg üvöltése váltotta fel. Összetört kirakatok csörömpölését és könnyfakasztó gránátok robbanását hallották.
A közeli utcasarkon csuklyás árnyak tűntek fel baseball ütőkkel törve a kirakatokat és a gépkocsik ablakát. Ordítozva ütöttek mindent, amit csak láttak. De az acélsisakos rendőrök is ott voltak már. A közelben egy gránát robbant és a kapucnis fiatal vagányok széttörtek egy fapadot, hogy menekülés közben üldözőikre dobják.
Sietve felálltak, hogy a kávéházban találjanak menedéket. Koltai követte Hartmant, de nem tudta tekintetét levenni az össze-vissza rohangáló álarcos fiatalokról és abban a pillanatban mikor átlépte a kávéház küszöbét, egy baseball ütötte fejbe.
A vagányok és a rendőrök eltűntek és mögöttük nem maradt más a járdán csak üvegszilánk, összetört szék és a könnygáz fojtó szaga.
A tűzoltók hordágyra fektették Koltait. Hartman mellette maradt és fölé hajolt, hogy megértse suttogását.
― A forradalmárjaik Hartman, a forradalmárjaik…

X X X

Legutóbb szerkesztette - Balogh Arthur
Szerző Balogh Arthur 3 Írás
Párizsban élő író vagyok, több könyvem jelent meg. Sci-fi, fantasztikus novellákat írok.