A fiatal tanítón?-jelölt igazán csinos volt. Zsenge, harmatos és bájos. Szapora léptekkel haladt az iskola felé, barna haját, amit megint csak egy laza copfba fogott össze, a szél a hátához csapkodta.
Ahogy az ajtót nyitotta, megcsapta az ismer?s szag. Minden iskolában ilyen van. Nehéz, kicsit dohos és ugyanakkor tele van finom árnyalatokkal. Szerette azt a szagot.
Ahogy a tanári szoba elé ért, már várta a gyakorlatvezet?. A lány elismerte szaktudását, a hozzáértését és a tájékozottságát, s ezért tisztelte ?t. De az óráiról, amin már oly sokat járt, valamit mindig hiányolt. Igazán nem is tudta megfogalmazni. Talán a bújós otthonosságot. Mindig sajnálta a gyerekeket az osztályban uralkodó teljesítménykényszer és versenyistálló-szellem miatt.
Ma rajta volt a sor. Tanítani. Félt t?le, de úgy gondolta, majd az ösztönei kisegítik, ha kell.
Az id?sebb tanárok már felhívták a figyelmét Csabira, a kiskamasz gonosztev?re. A falu kurvájának fia. A n? mindegyik gyereke más apától származott. Azt beszélték, kiskorában még be is zárta Csabit és testvéreit, s órákra magukra hagyta ?ket. Verés volt napi rendszerességgel. El is akarták venni a gyerekeket a n?t?l, de soha nem tudtak rábizonyítani semmit. Az „érdekes" környezet megtette hatását. A fiú 8 éves korában felgyújtotta az egyik elhagyatott ház padlásán talált régi ruhákat. Kés?bb cigizésen kapták. Máskor a boltban érték tetten, amint elemelt ezt-azt. Igazi kis vadorzó lett bel?le. Az iskolában pedig, ? volt a tanárok réme.
A tanítón?t el?re felkészítették. „Na, majd téged is megkóstol!" „Csak ne hagyd magad!" „Keményen rögtön az elején!" „Ültesd csak hátra, akkor nem zavar senkit!"
Félve lépett az osztályterembe.
Irodalomóra.
Az egyszer?, de kedves történet feldolgozására a lány alaposan felkészült. Minden lehetséges kérdésre felvértezte magát válaszokkal.
A gyerekek csendben olvastak. Csabi nem. ?inkább az ablakon nézegetett ki. Amikor azt elunta, a mellette ül? kislányt kezdte piszkálni.
„Kezd?dik!"- gondolta magában a lány.
Lassan odament hozzá, s halkan megkérdezte:
– Te miért nem olvasol?
– Mert én már olvastam ezt. – vágta rá dacosan a fiú.
– És a következ? olvasmányt?
– Azt is. – szinte már kihívón nézett a lány szemébe.
A lány találomra felütötte a könyvet.
– És ezt?
– Ezt is. Az egész olvasókönyvet elolvastam év elején. Unalmas. – közölte Csabi.
„Most mit csináljak?" – tépel?dött magában a tanítón?.
Hirtelen bevillant egy ötlet.
– Rád bízhatnék egy komoly feladatot? – titokzatoskodott.
– Persze – csillant fel a fiú szeme.
– Ki kellene keresni az olvasmányból az idegen szavakat és a népies kifejezéseket. Utána kikeresni az értelmez? szótárból. S miután mindenki elolvasta az olvasmányt, te megmagyaráznád ezeket a szavakat. Mit gondolsz, meg tudod csinálni?
– Hogyne tudnám – a lelkesedés jól láthatóan elöntötte a fiú arcát.
Míg a többiek olvastak, a fiú dolgozott és dolgozott. A szótár csak úgy suhogott, ahogy forogtak a lapjai.
Az óra innent?l teljesen eseménytelenül telt. A fiú egy kósza mondattal sem zavarta meg. S?t. Úgy t?nt élvezte azt.
A lány hazafelé ballagott.
Ahogy gondolataiba mélyedve sétált a langymeleg tavaszban, s éppen az általa tartott órákat elemezte magában, lépések zajára lett figyelmes. Ahogy hátrafordult, Csabi közeled? alakját pillantotta meg.
Már mellette is volt.
– Jöhetek magával, tanító néni? – kérte a fiú félszegen.
– Persze.
Ahogy sétáltak a buszmegálló felé, Csabi elmesélt mindent, ami csak eszébe jutott. Hogy melyik tantárgyat szereti. Hogy utálja az összes tanárt. Hogy mi akar lenni, ha nagy lesz. Hogy melyik a kedvenc könyve. Hogy ki a barátja.
Miel?tt a lány a buszra fellépett volna, a fiú egy almát nyújtott felé.
– Nem, köszönöm. Ezt kaptátok uzsonnára. Edd csak meg – hárított a tanítón?.
– Kérem!! Fogadja el! – a fiú szinte könyörgött.
– Jól van. Köszönöm szépen.
Csabi hosszan nézett a busz után.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Jakab Zsófia