Megkergült az erdő
egy kis tekergő
vipera és szájában egy pocok üvölti: kezdődnek a választások!
Megint mások
nagygyűlésekre járnak,
ott aztán leverték a veséjét párnak
mert pisszegni merészeltek
és persze elszeleltek
kik mindezt tették
— a sérülteket a sakálok megették —
és elfedte az esetet hisztérikus zsivaj:
Atyaisten! — verset ír a bivaly.
Közben a medve három rókát ellett
s még emellett
még összeállt a rozsomákkal
és együtt teli zsákkal
sötét üzelmekbe kezdtek
beléndeket árulnak: csak 600 forint, nesztek!
Újabban repülést oktat a nyű
— szörnyű!
üvölt a vakondok — ez olyan, mint egy állat!
A salátás tálat
vágja a fejéhez
és őrizetlen hagyott nejéhez
dörgölődzik bőszen, hátha hanyatt terül
és így tán besikerül
némi potyaaktus nála,
s a káosznak hála
a máskor udvarias nyestek
kapával egymásnak estek,
a nyúl és a zerge az oroszlánt gereblyével verték
— ezt máskor sose merték —
részegen kárál a kappan,
szappan
lepi a görényt,
oroszlánsörényt
fésült magának a ponty, persze közröhejt okozott,
a sündisznó megborotválkozott.
S e nehéz időben
a rendelőben
Bubónál elfogyott a cérna.
Mért ma?
— üvölt és veres fejjel veri az asztalt
a sosem tapasztalt
szodómia láttán,
hátán
égnek mered tolla
és mint a motolla
rohangál körbe,
belenyal a sörbe
és vérben forgó szemmel les Ursulára.
Vetkőzzek Drága?
— csap le a nővér — nálam vagy nálatok?
Állatok!
— üvölti Bubó — még az emberek is különbek, elegem volt — megyek!
Elnyelik erdők, hegyek,
sose jön vissza már.
Kár.
Legutóbbi módosítás: 2007.12.17. @ 19:46 :: Torjay Attila