Azt mondják, kerülöm a nevedet,
és fehér kezek suhintása jár át,
hogy nincsen több dolgom teveled-,
nem is tudom, melyikünk az árvább.
Nem látják – pedig hibátlan férfiak -,
hogy börtönödnél minden nap megállok,
s felszegett szívvel kérdezem: ki vagy?,
ha letépek egy tébolygó virágot.