Marthi Anna : Árván nélküled

 

 

meghazudtolt időkben ébredek és fekszem létemet kihajítom

a mesék országának vasajtaján szoros a zár retesze óriás

miért nem tudom a fájdalmat csitítani ha égnek bennem a lehetetlenek

sodródik a kegyelem a patak vízében bár járna arra a lélek

soha nem ízetlen a forrás melyből homlokodra jut a kereszt

egyetlen imád marad ez míg fázik a szívben a szerelem is

mert nélkülözés az ha fák ölében öntözöd mit el nem ér karod

hosszú magányod ismereteit batyuként néha kikötöd és csodálható

semmi nem taszít már csak a szakadék vonz és az miként szállnál fölé

elretten így testtelenné vágyik benned a lélek ha nem vagy

nem halok meg mégsem… érted értünk szenvedek

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak