Már negyven évgyűrű
körbe ölel téged,
koncentrikus körön
aura-rezgések.
Fényes-színes évek
mindig szaporodnak,
bölcs felnőtt-kérgeid
egyre vastagabbak.
Tűzgerjesztő álmod
kergeted-keresed,
villódzó szikráit
lassan elengeded.
Ködképek mítosza
rád borul, rád hajol,
csillagok násztánca
éneddel párosul.
Szellemléptű égben
segítő angyalok,
vigyázzák léptedet,
lengedez sóhajuk.
Szárnyára kapott a
botladozó idő,
bolyongó fénylényed
suhanó keringő.
Időcsapda árnya
rab-némán boltosul,
árnyék-ráncot rajzol
tán láthatatlanul.
Melletted bántóan
fagy-szívek dobognak,
megolvasztod őket,
hiszed, hogy méltóak.
Időkapu negyven
íve föléd tárul,
szeretet ajtaja
hittel nyílik-zárul.
Negyven gyertya lángja
álommá szelidül,
léted varázshangon
szárnyaló zenemű.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:47 :: Szabó Edit Irma