Kineveltem magamból
a kislányt, pedig mennyivel
egyszerűbb volt vele az élet!
Amíg én dühösen sorban álltam
a boltban, ő csak heherészett.
Amikor bosszankodva
várakoztam a postán,
ő meghúzta a haját az
előttem álló hölgynek –
aztán ketten forgolódtunk
egészen derékból,de a
szemünk meg sem rezzent
– így játszottuk el
a megtörténhetetlent.
Aztán a húsboltban,
hányszor, de hányszor
csapkodta az ajtót,
és fogta be az orrát,
amíg engem bolondnak
néztek, mert orrhangon
kérdeztem; Fharhát?
Belekényszerített a
pocsolyák közepébe,
mert majd otthon
amúgy is mosni kell.
Talán aztán változott
meg, azt hiszem, igen.
Meghallgatott.
Ült az asztalnál,
ördögnek kalimpálva
lóbálta cérna lábait.
Unatkozott kicsit,
amíg felsoroltam neki
a tárgyak árait.
A mosószerekét, a székekét,
a poharat, amit előző nap
eltört. Még a csapból folyó
vizet, és a vezetékekben futó
áramot is számszerűsíteni
kezdtem…, aztán persze
megbántam, ölembe vettem.
Kicsit pityergett még, de
amikor leállt a mosógép,
örömmel szaladt előttem,
hogy mielőbb kiteregessünk,
és este gyertyát gyújtott
spórolás gyanánt…
Reggelre viszont eltűnt,
és maga után csak pár sort
hagyott; El kellett mennem.
Szerintem tegnaptól már
kész felnőtt vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2017.11.26. @ 17:27 :: Kőmüves Klára
