Nyomtatás

A római egyház Epiphania Domini azaz Az Úr megjelenése elnevezés? ünnepe. /A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte. / A nyugati egyházakban e naphoz kötik a háromkirályok vagy keleti bölcsek (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) látogatását a kis Jézusnál. Ezért január 6-át a Háromkirályok napjaként is emlegetik. A vízkereszt elnevezés pedig – a szintén e naphoz kötött – Krisztus megkeresztelkedésére utal. Ennek emlékére a nyugati egyházakban a templomokban vizet szentelnek, s e szentelményb?l a hívek igyekeznek hazavinni valamennyit. A szentelt víz ugyanis sok mindenre használható az év folyamán. A vízszentelés mellett ilyenkor a házakat is megszentelték. Ennek a szokásnak koleda, vagy koledálás a neve. Az ünnephez tartozott a Háromkirályok megjelenítése: a Háromkirály-járás is. Mint az év sok különleges, ünnepi alkalmához, ehhez a naphoz is kapcsolódott id?járásjóslás.

Szentelt víz

A templomokban megszentelt vízzel összefügg? hiedelmeket az egyház is er?sítette. Nagy szerepet kapott az ember és állatgyógyításban is. Még Vízkereszt napján beszentelték vele az állatokat, megitatták ?ket, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, rühesek. Hasonlóképpen magukra is locsoltak a vízb?l, rontás, betegségek, himl? ellen. Az Ipoly mentén a ház földjét meglocsolták szentelt vízzel, hogy Isten áldása legyen a házon. Az esztend? során pedig megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürd?vizébe, meghintették vele az esküv?re induló menyasszonyt és v?legényt, a haldoklót, s a háznál felravatalozott halottat. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek, és a vihar el?zésére is.

Koleda

Újévt?l Háromkirályok napjáig tartott a koleda, vagyis a házszentelés, kés?bb egyszer? jókívánságmondó szokás. A házszentelésre már Mátyás király korából is vannak adatok. E szerint Vízkeresztkor a plébános megkezdte hívei látogatását, megszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A koleda ennek a korai egyházi gyakorlatnak a kiteljesedése. Nyitra megyében például a pap, a kántor az egyházfiak és a ministránsgyerekek mentek el minden házhoz. Énekeltek, a pap beszentelte, megfüstölte a házat, a kántor felírta a ház ajtajára, vagy az ajtófélfára a három király nevének kezd?bet?jét (G+M+B), mert ez kés?bb megvédte a házat a rontástól, a betegségekt?l. Az esemény végén a háziak megvendégelték a koledálókat. Egyúttal adományokat is adtak az egyházi embereknek, pl. zsák diót, lisztet, szalonnát, kolbászt.

Id?járásjóslás Vízkeresztkor

Azt tartották, ha Vízkeresztkor esik, akkor hosszú lesz a tél. Hideg id? esetén korai tavaszban reménykedtek. Egyes helyeken azt mondták, hogy ezen a napon fonni kell, mert akkor hosszú lesz a kolbász. A jugoszláviai magyarok szerint, ha e napon esik az es?, akkor férges lesz a mák, ha hideg van, rossz termésre lehet számítani. Ha a szél fúj, szerencsés év lesz. Ha fagy, soká fog tavaszodni, ha enyhe az id?, akkor hamar jön a tavasz.

Forrás: www.sulinet.hu  

Paul Claudel:

Vízkereszti ének

A vadonatúj esztend? e hajnalán, mikor talpunk alatt ropogott a hó akár a kristály
S ékes menyasszonyként keresztségi ruhát ölt az egész táj,
Jézus, ?si Vágy gyümölcse, hogy decembernek vége most lett,
Jelenti magát fénykörében a beköszönt? Vízkeresztnek.
A várakozás hosszú volt ugyan, de a másik kett? meg Boldizsár
S a démon Ázsián vágott át, arról lekésve már,
Hogy érkezésük idejét kivárja a Karácsony.
Addigra újév hatodnapja lett immáron!
Amott a veszteg álló csillag és Mária, karján Istenével, ünnepel!
(Lekéstek arról, hogy megismerkedjenek a sötétség mélyeivel!)
Nincs más hátra, csak nézni, tágra nyitva a szemet,
Mert Isten Fia köztünk! Már tizenketted-napja született.
Gáspár, Menyhért s a harmadik átadják ajándékukat, mit magukkal hoztak.
Mi pedig velük nézzük Jézus Krisztust, ki háromszorosan nyilvánult meg aznap.

Az els? titok tárgya: a Királyok, kik egyben Bölcsek.
Ami a szegényeket illeti, a dolog egyszer?: a jászol táján kivehet?leg
Úgyszólván csak juhot látni s jámbor asszonyt, no meg pásztort.
Ezek a legcsekélyebb kétely nélkül egyenként vallják meg a Megváltót.
Szegénységük a jó Istennek nemigen új dolog,
És Fia megszületvén, köztük azonnal otthonos.
A tudósoké s királyoké egészen más eset!
Hogy ilyen három is akadjon, t?vé kellett tenni érte messzi földrészeket.
S még így sem a legkiválóbbak s -el?kel?bbek közül valók:
Afféle tarka-barka mágusok és kis, gyarmati uralkodók.
Elindítójuk nem holmi idézet volt, könyvbeli:
Az expedíciót valódi égi csillag vezeti.
Ez els?ül kezd sétálni, rendkívül sért? módon fittyet hányva
Az asztronómiai törvényeknek, s nagy munkát róva az apológiára.
Ha pedig egy csillag, mely világ kezdetét?l veszteg állt, elindul,
Nem csoda, ha egy király, s?t – Uram bocsá’ – egy tudós miatta felindul.
Így hát egy reggel József és Mária arra ébred, megjött Gáspár, Menyhért és Boldizsár,
A hosszú úthoz képest jókor, tizenkét napi késéssel habár.
Isten Anyja, fogadd szívesen e tisztes személyek hódolatát:
Semmi kétségük sincs afel?l, kit látnak távcsövükön át.
S miket néked Perzsia vagy Abesszínia mélyér?l hoznak fáradságot nem kímélve,
Igen jelent?s és nagybecs? ajándékok utóvégre.
Az arany (manapság ?rlés és ciánozás tisztogatja)
Jószerivel a hamisítatlan és csorbítatlan Hit jelképes ércalapja;

A mirha – annyi gondot igényl? pusztai cserjécske -:
Keser?, síri illatával a Szeretet jelképe:
S annyi máglya halhatatlan hamvának elcsent egy csipetje
– Szemernyi tömjén -: a Remény. Lábad elé Menyhért tette,
Ezer szekéren hozva s kétszáznyolcvan teve ringó hasán.
E tevék mind úgy bújtak át egy t? fokán.

Miurunk második megnyilvánulása: Jordán-beli keresztsége napja.
Szentséggé lesz a víz, jutván az Ige erejével kapcsolatba:
A mezítelen Isten belép a mély habok kútjába. Ez sírunk helye,
S ahogy ?t mivélünk egyesíti, éppígy egyesít bennünket ?vele.
A sivatag utolsó kútjáig, az úton képz?dött kis tócsás gödörig
Nem lelni többé olyan csepp vizet, mely kereszténnyé ne tehetne valakit,
S mely legél?bb s legtisztább valónkig lehatva,
Bels?képp jövend? csillaggá ne avatna.
Mivel már nem találtatott oly áthidalhatatlan szakadék,
Mely hajdan, az Írás els? versei szerint, eget a földt?l választotta szét,
Krisztus, férfikora teljében, az Emberiség családjába lép,
Mint tikkadt utazó, kinek szomját tengernyi víz sem oltja.
Egy cseppje sincs az óceánnak, melybe leszállni szüksége ne volna.
Viderunt te Aquae, Domine – így a zsoltár. Megismertünk, Istenem,
S hogy közülünk ismét felszínre jössz mámorosan és meztelen,
Végs? sóvárgásod, miel?tt végképp távozol,
Végs? kiáltásod a kereszten is az, hogy még mindig szomjazol!

A galileai lakodalomról szól a harmadik titok.
El?ször ugyanis nem mint vendéglátó mutatkoztál, hanem mint meghívott,
Mikor is Édesanyád halk szavára borrá változtattad
A tíz korsó vizet, melyet titokban félreraktak.
Szegény a v?legény; lesüti szemét kínos szégyenében:
Ciszterna-víz lakodalomhoz nem illik semmiképpen!
Kivált így augusztusban, mikor a víztárolók apadnak,
S gyül?helyei szennynek s undok ázalagnak.
(Mintha „Szent Nagy Károly” ünnepén pezsg? helyett
Fiolában cseppfolyósított Ernest Havet-t nyakalna az elbúsult diákgyerek !)
Istennek egyetlen szava elég e rejtekben való szüretre,
Hogy poshadó vizünk borrá változzék át, tökéletesre.
A bor, mely el?bb l?re volt, a végén java bor lett.

Helyes. Hamarosan viszonozzuk, mit nyújtottál, a kelyhet.
Te vagy megmondhatója, végére tartogattuk néked a legkülönbet:
A nektárt egy epével s ecettel átitatott spongyán,
Mellyel egy rend?rtiszt kínál meg buzgólkodván.

A nappal Epifániája elmúlt, marad nekünk az éjjelé;
A gyermekeknek megmutatjuk, mint vonulnak a mágusok honuk felé
Eltér? utakon, nagy kerül?vel mindhárman, óvakodva.
A téli tág égbolt meztelen: csupa csillag és csillagocska.
Oly ég ez, fehér a feketén, milyen Észak-Kína és Szibéria felett ragyog,
Hatmillió csillaggal, mind óriás, és ereje teljében villog, táviratoz.
Ennyi Nap közül vaj melyik az, melyet egy angyal csóvaként találomra kiragadott,
Hogy világítson, amerre a három agg vonul amott?
Nem tudni. Az éj újra az lett, ami volt: minden szikrázik szótalan.
Az égnek titkos könyve szembeszök? hitellel sarkig tárva van.
Üdv, Hitnek tágas Éje, csillagok csalhatatlan Városa!
A katolikusnak hazája nem a köd, hanem az Éjszaka.
A köd vakká tesz s fojtogat; behatol szájon, szemen, érzékeken,
Benne jár, nem tudva hol, a közömbös és az istentelen;
A vak s a közömbös a ködben nem tudja, hol jár, sem hogy maga kicsoda:
Afféle félresikerült lény, Igen-re, Nem-re nincs szava!
Lám az éj, napnál különb, útunkon igazít el,
Jellel, ha kell, s megannyi végérvényes csillagképpel.
Ím, vadonatúj év indul, és szerte millió szemmel néz sarkpontjára ma,
Székhelyedre az Ég terében, Tengernek Csillaga!

Fordította: Szed? Dénes