Ma találkoztunk az Alabárdosnál.
A napsütésben utunk párhuzamosa
ellenkező irányba vezetett.
Zöld pulóveredben dolgozni mentél,
ragyogott a napfény arcodon
és az a régi csillogó tekintet.
Én meg öntudatlan élveztem
a novemberi napot.
Símogathatnál te is így reggel,
ha akkor nem rontom el.
Éppen csak rám mosolyogtál,
gödröcskék az arcodon.
Mindig figyelem bárhol járok,
meglátlak-e, most meg alig vettelek észre,
bár jól megnéztem zöld pulóvered,
magamban még csettintettem is talán.
A nap mögé bújtak összegabalyodó titkaink,
amit, mint egy cipőfőzőn régi göböt,
én még mindig nem bogoztam ki.
Pedig csavaros rögeszmém szerint
mindig a bolt felé megyek, ahol te
és a könyvek (most majdnem könnyeket írtam)
bent vagy a kirakat mögött, én meg
emlékeddel kint vagyok könnyek nélkül
és néküled a kirakat előtt.
És azt akarom, te láss, én meg direkt
nem nézek arra, ha kinézel éppen,
ahogy bámultuk ketten a napsütést húsz éve,
akkor még egyfelé tartó
párhuzamos tekintettel,
a kirakaton át.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.19. @ 15:16 :: Juhász M. Lajos
