A csilláromon ma az ?sz ringatózik.
Kiégett barna körtéjét hullajtja,
nálam itt szelíd kislányok,
puha talpukkal
roszogtatják a szilánkokat,
hogy úgy legyen bel?le
fehérhomok, mit az éjjel
majd a vén fehérszakállú
lét szórhat; had fájjon
az ünnep azoknak,
kiknek nem jut
egy mosolynyira való sem
abból, mit?l nekem
fülig ér a szám.
A sáros ablakon keresztül,
minden naplemente,
külön félreszabott bájjal
okádja szememre, ha nézem,
a kétkedést, mit?l bennem
egyszerre omlik össze
a menny és a pokol,
majd a romokból kin?ni látom
jelen világom
kókadó virágát.
Hamutartóm úgy szorongatja
a cigaretták csonka tetemét,
hogy nincs szívem egy mozdulattal
a szemétbe vágni, lassan megtelik,
s ha akkor sem leszek er?s
kénytelen leszek venni egy újat.
Nem túl nagy költség egy tárgy
örök boldog gyászáért cserébe.
Kényelmes fotelomból,
valahogy plasztik flaszter
hangulatot gyárt a sok
falanszterbe csoportosult
agysejt, az édes
álmot habcsók emlékekkel
táplálnám, de ma nem lelem
múltamban a bájos momentumokat,
így úgy hiszem
rémálmot gyárt
rémes elmém,
és én már el?re félek,
de végül mégis csak
belecsapok az alvásba,
aztán úgy billen el?re koponyám,
hogy a csigolyák roppanásától
megrian az óriás jéghegy,
amir?l éppen lemászni szeretnék,
a talajt meg csak várom,
de hiszen ez már maga az álom.
H?séges barátom…
Legutóbbi módosítás: 2008.12.18. @ 22:09 :: Szendrői Csaba