„…s az ember, ki éjjel reményt vesztve már nem látott vigaszt, világosságot, ujjongva érzi szíve dobbanását…”
Láttam a hajnalt ébredezni,
rózsaszínen zsendült a mélykékb?l,
ragyogva hintette aranyszikráit
az álmos, lomha felh?k mögül.
Láttam a napfény diadalát,
elsöpört ármányt, gonoszságot,
s az ember, ki éjjel reményt vesztve
már nem látott vigaszt, világosságot,
ujjongva érzi szíve dobbanását:
nem veszett semmi, magasra szállni
vagy akár mélybe ereszkedni is kész!
A csiszolatlan gyémántra várni
remény és hit nélkül balgaság,
ha felkel az új Nap, magával hoz
lét-er?t, vigaszt és bátorságot
az újrakezdéshez vagy folytatáshoz.
