Galambos Viktor : Kannibálok

*

 

Kár, hogy elveszett…

Volt egy szép gyűjteményem az ötvenes években megjelent „Élet és Tudomány” című folyóirat számaiból. Elő lehetett fizetni rá és a „Ludas Matyira”.  Naponta hatszor leszaladtam a kapuhoz megnézni, hogy meghozta-e már a posta valamelyiket. Akkoriban még olvastunk, nem volt televízió, még rádiónk sem volt, csak a vezetékes hangszórón lehetett szép orosz és munka-dalokat hallgatni. Aztán mikor otthagytuk a szocialista paradicsomot, ez a gyűjtemény is az antikváriumba került a könyveimmel együtt. Szinte kilóra vették meg.

A napokban jutottak eszembe a „kannibálok”, amikor a híreket hallgattam az élelmiszer árak emelkedéséről, amit azzal magyaráznak, hogy egyrészt a kínaiak is szeretnek naponta jóllakni, másrészt, sok az eszkimó, kevés a fóka!

Ideje megmondanom, hogy mi az összefüggés a kannibálok, az Élet és Tudomány, valamint az élelmiszer árak között.

Akkoriban nem egy cikk jelent meg a „tudomány népszerűsítő” lapban, az imperializmus szolgáiról, az áltudományokat terjesztő „kannibálokról”, mint például Malthus —, aki azt a tévhitet propagálja, hogy az élelmiszerek mennyisége algebrai egyenlet szerint növekszik, míg az emberek geometrikusan szaporodnak és ebből baj lesz!

Persze a cikk írója rögtön megmagyarázta, hogy a szocialista mezőgazdaság, olyan hatékonyan növeli a termelést, hogy a fentiekről szó sem lehet! Természetesen elfelejtette megemlíteni, hogy hány millió ember halt éhen Ukrajnában, a nagy termelékenység eredményeképpen.  

De nem Malthus volt az egyetlen „kannibál”, aki a cikkekben szerepelt. Ott volt például Mendel és Morgan is, akik a Genetika nevű áltudománnyal akarják bizonyítani, hogy a növények, állatok, adott változhatatlan tulajdonságokkal születnek, holott Micsurin és Liszenko bebizonyította, hogy csak a környezet hatását kell figyelembe venni.

És ott van Makarenko is, aki ráadásnak még azt is bizonygatta, hogy nincs születésétől fogva buta gyerek, mind egyforma adottságokkal megáldva jön a világra. Minden a neveléstől függ.

Akkor ezek a dolgok nem tűntek olyan hihetetlennek, még nem tudtuk hogy Liszenko a „Nagy tudós” valójában egy közönséges szélhámos és a genetikai kód sem volt megfejtve.

De még szerepelt a kannibál listán egy másik veszedelmes gonosztevő is, Norbert Wiener — aki egy Kibernetika nevezető áltudománnyal akarja megdönteni a Marxizmus által világosan megfogalmazott törvényeket, amelyek a társadalmat vezénylik.

Tudniillik a kibernetika, vezénylést jelent. De persze, csak az imperializmust szolgálja, ha ezt a társadalomra akarjuk kiterjeszteni.

Ma már tudjuk, hogy a társadalomról egyáltalán nem volt szó.

Hogy a Ludas Matyi tele volt a Marshal segélytől éhen haló nyugati munkásokkal, a reakciós klérussal, zsíros kulákkal, az még hagyján.

De mai szemmel, a tudomány új területeinek felfedezőit kannibálonként (emberevőként!!) elkönyvelni, azt csak a kommunista rendszer engedhette meg magának. Meg is adta az árát, jócskán elmaradtak, a tudomány azon ágazataiban, amelyeket áltudománynak nyilvánítottak.

Visszatérve Malthuszhoz, félő, hogy igaza volt. Talán a genetikailag megváltoztatott haszon-növények jelentik a megoldást, de vannak, akik minden erejükből harcolnak ez ellen — mint például Károly herceg, Angliában.

Vajon őfelsége volt mar igazán éhes életében?

Reméljük, hogy nem egymást fogjuk megenni és nem lesz belőlünk valóban kannibál!

Legutóbbi módosítás: 2008.07.28. @ 07:36 :: Galambos Viktor
Szerző Galambos Viktor 43 Írás
Temesváron születtem, és éltem ötvennégy évig. Pár hónappal a forradalom előtt vándoroltam ki Izraelbe. Haifán dolgoztam egy tervezőintézetben, és nyugdíjazásom után költöztem ki ebbe a csendes kis faluba - amely a Carmel hegy alján fekszik, szőlőkkel és gyümölcsöskertekkel körülvéve. A falu Tokaj testvérfaluja. Sokszor jönnek a tokaji szőlőtermesztők látogatóba, ilyenkor nagy örömmel működünk közre - mint tolmácsok - a többi öt-hat magyarul beszélő falubelivel együtt. Innen is járnak Tokajba, de még nem volt alkalmam részt venni a küldöttségben.