Puha talpakon feleselt az est,
hangtalan osont párnám rejtekébe,
míg koronád íve rózsaálmot festett,
lázas lényem bóduló keblére.
Ott megtorpanva harcot ví’ a csend,
majd leigázva koncáért eseng…
– szelídült tükröd boldog párát szül,
hűs ágyékodhoz vad tagom feszül.
…ernyedt testünk álmokba merül.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.14. @ 13:56 :: Serfőző Attila
