Bojtor Iván : AZ ÁTJÁRÓ

– Még ez a mai éjszakai szolgálat, meg a holnapi. Aztán vége, megyek haza. A legtöbbünk már hat hónapja itt van. Neked szerencséd van, hogy csak most vezényeltek ide. Holnapután felszámolják azt a tábort. Hogy hogyan, arról persze nem mondanak semmit. Titkolóznak, mint mindig. De te is láttad, az egész környék tele van gyakorlatozó katonákkal. Oldják meg ők!

Hosszú volt ez a hat hónap. De addig legalább nyugis, míg…

A kutyák már napokkal előtte nyugtalankodtak itt, ezen a részen, de hiába kutattunk át minden négyzetcentimétert, nem találtunk senkit sem. Azt hittük már tovább mentek, vagy, hogy a kutyák csak valami állatnak a szagát érezték: nyusztét, nyestét. Aztán egyik reggel itt voltak. A fene se tudja, honnan kerültek elő. Nekünk erről nem mondtak semmit. De most már nem is érdekel.

Először az ukránok vették észre őket a Tisza túl partjáról. Még riasztólövéseket is leadtak. De csak puffogtattak a levegőbe. Biztos azt hitték, amit mi, hogy cigarettacsempészek lehetnek. Amikor kivilágosodott, a birkákat láttuk meg először. Akkor arra gondoltunk, hogy egy eszement, részeg juhász terelhette ide a nyáját. De a birkákat jobban megnézve… furcsák voltak. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy látott már olyanokat valamelyik skanzenben: ősi magyar fajta.

Amikor a marhacsorda is kibukkant a ködből csak nevettünk. Hát, itt már mindenki megbolondult? Ezért riadóztatták be az egész határszakaszt? De akkor megjelent három lovas…

A kerítés? A kerítés három nap alatt elkészült. Voltak itt katonák, tűzoltók, rendőrök… na, meg fröcsögő nyálú önkéntesek. Mást se hallott tőlük az ember, mint hogy „Itt aztán nem jöttök át rohadékok.”

Eszük ágában sem volt átjönni. Láthatod. Jól elvannak ott a dróton túl. Legeltetik az állatokat, itatni a Tiszához járnak. Ott, arra a facsoporton túl – innen nem látni – felépítették a táborukat: szekerekből meg sátrakból. Az már többeknek is feltűnt, hogy nem igazi sátrak, hanem inkább jurták. Körülbelül kétszáz lehet. Mostanra már akkora lett, mint egy falu. Persze van, aki azt mondja, hogy olyan, mint egy cigány tábor. Tulajdonképpen még mindig nem tudjuk, kifélék, mifélék lehetnek. Nekünk legalább is nem mondtak róluk semmit.

Sötétedik. Feltegyük az éjjellátót? Á! Majd később, hosszú lesz az éjszaka. Megfájdul tőle az ember feje.

Pssz! Bukj le! Hallod? Valaki jön. Lámpát kapcsolt. Valahova felfelé világít. Aha! A kamerára. Belevilágít a kamerába. Ismerheti a terepet. Biztos valami csencselő. Akik jártak bent a táborban azt mondták, több náluk az arany, mint Pesten az Aranykéz utcában. Elkapjuk. Kövess! De lassan, csendben.

Áá! Azt hiszem, tudom ki az. Kocsányi vagy Kocsándi, a „Nagyokos”. Egy őrmester, még az első csoporttal érkezett. A legelsővel. Aztán egyik nap átöltözött civilbe. Azóta úgy mászkál itt mindenfelé, mintha ő lenne a császár, de azt mondják, hogy normális, nem cseszeget senkit.

Figyelj! Megállt a kerítésnél. Vár valakit.  Már jön is. Az az öreg, az a papféle. Már többen is látták vele susmorogni. Menjünk közelebb! Kihallgatjuk őket.

Te érted őket, mert én nem. Milyen nyelven beszélhetnek. Latinul? És érted? Csak néhány szót? Én még annyit sem. Mit mond? Mi van a kutyával? A Rexszel? Ja, hogy az királyt jelent. Ne röhögj!

Integet. Lebuktunk. Tudja, hogy itt vagyunk. Menjünk? Hm. Menjünk! De óvatosan.

Figyelj! Jön egy nő is. Inkább lány. Vigyorog, mint a tejbe tök. Mit mutat? Sült hús. Érzem az illatát. Összeszaladt a nyál a számban. Vegyünk belőle?

– Mit mondasz Nagyokos? Hallod? Elfogadhatjuk?

– Ejha! Finom. Jó fokhagymás. Már hónapok óta úgy is csak hamburgeren, meg májkrémen éltünk. Tényleg finom.

Ezek meg csak karattyolnak. Az öreg egyre mérgesebbnek tűnik. A lány is értetlenül nézi őket. Szerintem, ő sem ért belőle egy kukkot sem. Figyelj csak! Kiadja a korsót is.

– Hé, Nagyokos! Mi van benne? Saperavi? Az meg mi? Grúz vörösbor?

Hát, mit mondjak: meg lehet inni. Figyelj csak! Mit mondott az öreg? Elmondhatod?

Dühös, mert nem engedjük a király elé? Milyen király elé? IV. Béla? Beteg szerencsétlen. Vagy túl sokat ivott ebből a jó kis vörösből.

Mit mondasz? Hogy még IV. Béla küldte el Julianusszal?

(Na, ez is bedilizett. Kikattant. Lehet, hogy ezért szerelték le? Á, még sem. Akkor nem adták volna parancsba, hogy ne akadályozzuk semmiben.)

– Ugyan már. Ez hülyeség. Te is tudod. Így jöttek volna harcolni a tatárok ellen? Még íjuk sincs, csak azok a botok, azokat is itt farigcsálták. Hazugság az egész.

Na, tessék! Most már én is úgy beszélek, mintha annak, amit mondtál, lenne valami értelme. De hát az képtelenség. Hogy kerültek volna ide? Azt akarod kideríteni?

Mit mondasz? Bementek egy titkos átjáróba, és most értek ide? Te túl sok sci-fi filmet néztél, az mehetett az agyadra, ha ezt elhiszed.

Mi van? Még vagy húszezren vannak a föld alatt. Akik kiértek azok csak pásztorok, akik a törzsek előtt terelgetik a nyájakat. Szolga népek, azért nincs íjuk? Ne nézz már hülyének!

Ha meg így van, akkor miért nem engedjük be őket az országba? A fejesek tudnak erről egyáltalán? Végül is magyarok. Vagy nem? Nem érdekel senkit. Túl nagy cirkusz lenne, mert ázsiai képük van. Milyen lenne?

(Biztos, hogy dilis!)

– Na, várjunk csak! Azt állítod, hogy ők maradtak ott az őshazában, és most eljöttek IV. Béla hívására? Gondolkodj már, nagyokos! Hol voltak ennyi ideig?

Ugyan már miféle átjáró? Pont ez az, amire kíváncsi vagy?

– Te meg? Csak állsz itt? Mondj már te is valamit! Ne csak a lányt bámuld! Majd kiesik a szemed.

– Mondom! Évszázadokig nem lehettek a föld alatt. Mi van? Még ma éjszaka visszamennek? Hova? A Kaukázus hegyei közé? Mennek mind, és visznek mindent? Hát arra kíváncsi leszek. Most indulnak?

– Állj! Álljatok meg! Mit csináltok? Átmásztok? Velük mentek?

– Te miért? Nem értem. Holnapután mehetsz haza. Tetszik a lány? Te hülye, már több száz éves. Hallod?! Csak nehogy összeszedjél tőle valamit!

(Hát persze, könnyen vannak, se kutyájuk, se macskájuk. Egy kicsit irigylem is őket. A fenébe is! Velem mi lesz? Hogy fogom az eltűnésüket megmagyarázni?)

– Álljatok meg! Halljátok? Álljatok meg, mert…

Állj! Állj, vagy lövök!

(Egy lövést a levegőbe! Ennyi! És vége!)

 

– Írjam alá? Mi áll benne? Hogy az afgánok valószínűleg visszamenekültek Ukrajnába, ahonnan jöttek? És hogy ötven évig tartom a számat? Ötven évig? Utána elmondhatom? Értem. Elmondhatom, ha megérem. Értem… azt hiszem értem.

Legutóbbi módosítás: 2022.02.14. @ 18:19 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bojtor Iván 83 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”