Vandra Attila : A kun vipera ivadéka 7. Égből pottyant bába

1. Az égből pottyant ifjú bába

Talán sok minden másképp alakul, ha a királynő bábaasszonya halálakor Béla király Budán tartózkodik. IV. Béla hagyományosan a húsvéti böjt idejét ott töltötte. Ám neki két nappal azelőtt oly sürgős és halaszthatatlan dolga akadt, mely a böjtöt és a fiú utód érdekében elmondott imákat is háttérbe szorította. Egy király nem maradhat tétlen, ha háborús hangulatban negyvenezer kun vár a Radnai-hágón bebocsátásra várva. Az igen vagy nem meghatározhatja az ország jövőjét, főleg a tatár fenyegetés árnyékában. S ha igent mond, azt is komoly feltételekhez kell kötni, amit nem lehet másra bízni, s e feltételek egyike a kunok megkeresztelkedése lehetne. Ha erre igent mondanak, azt a Fennvaló is értékelni fogja. Többet érne, mint az összes imádság, amit elmondhatna a szülés napjáig. Így a bábaasszony haláláról a király nem értesült, sőt Mária királynő terhességének veszélybe kerüléséről sem, hiszen lóhalálában igyekezett Köten[1] kánnal való találkozásra.

Apor nembeli László lófő a székely székek jelentését hozta az Ojtozi-szoros, az Úzvölgye, és a Gyimesek közelében található gyepűk állapotáról és eseményeiről. Különös és sürgős jelentenivalója nem akadt. A kunok északabbról érkezve jelentek meg a Radnai-hágóban közeledésükről nem tudott, emiatt nem kellett lóhalálában leadnia jelentését, így magával hozta családját is: a királynővel találkozni óhajtó feleségét, kislányát és valamint a dadát, Jürkét is. A harmincas éveihez közeledő özvegyasszony több volt egy szárazdajkánál. Jolán nem tudta volna kihordani gyermekét, ha ő nincs kéznél. Viszonylag fiatal kora ellenére Kézdiszék-szerte ismert javasasszony hírében állt, és ha bába kellett, akkor is gyakran szalasztottak érte még távolabbi falvakból is. Mindkét szerep anyáról lányára szállt családjukban már generációk óta, még a kereszténység előtt több asszony is táltos volt családjukban.

Amint megérkeztek, Apor nembeli László az épp sietve eltávozott király hiányában a nádorhoz ment jelentést tenni, addig pedig Jolán a királynőt kereste fel. Ám a kérésre, hogy tiszteletét szeretné tenni, elutasító választ kapott:

– Most nem alkalmas az időpont.

A rémült futkosásban elejtett szavakból rájött, hogy Mária királyné terhessége veszélybe került. Amikor meghallotta, hogy a királynő bábaasszonya tegnap halt meg, s még nem került aki átvegye a helyét, felajánlotta Jürke segítségét. Erre a hírre már a palotaszemélyzet felkapta a fejét, hiszen Jolán nem harmadkézből, fülébe jutott mesével, hanem saját esetével garantált a tapasztalatáért. A királynő pedig, mint utolsó szalmaszálba kapaszkodott az „égből pottyant” bábába.

Bár Apor nembeli László ismert volt az udvarnál, a vele érkezett különös és meglepően fiatal bábaasszony ténykedését kételkedve szemlélték a palotabeliek. A gyanakvás aztán az egekig hágott, amikor a királynői lakosztályból azzal a kéréssel jött elő, hogy többek között varjúkörmös[2] gabonát szerezzenek neki, de sürgősen.

A megütközött tekinteteket látva nem várta meg a vádaskodást, hogy meg akarja ölni a királynét, hanem kihúzva magát kijelentette:

– A főzet felét én iszom meg, ugyanannyit, amennyit a kegyelmes királynénknak adok!

Ha Jolán nem áll ki ismételten mellette, lehet, még így sem tudta volna meggyőzni őket. A terhességéért aggódó királyné szava végül döntött, vállalta a kockázatot. Miután Mária királyné álomba szenderült, nem kis mértékben a nyugtató füveket is tartalmazó „boszorkány”[3] főzet hatására, Jürke előjött a lakosztályából, majd az aggódó tömegnek azt ajánlotta:

– Imádkozzunk mindannyian a Fennvalóhoz! Hátha… – majd ott a folyosón példát mutatott. Bár mormogásából először Jézus neve szűrődött ki, majd ismételten  „Boldogasszonyunk[4]”, vagyis Szűz Mária, volt valami különös, idegenszerű, megfogalmazhatatlan a fohászkodásában, mintha nem egészen keresztényi lett volna. Ám erre Mihály veszprémi püspökön kívül senki sem figyelt fel. Mindenki térdre ereszkedett ott, ahol épp állt a felhívás pillanatában, és követte a jó példát.

Az ima nem tarthatott a végtelenségig. Amint vége lett, Mihály püspök intett Alexandra szórornak:

– Menj velük, s szem elől ne téveszd! A legkisebb mozdulatáról is jelentést akarok! – súgta oda neki.

Ám másnap a szóror egyetlen szóra érdemes híre az volt, hogy Jürke az éjjel közepén háromszor is visszajött a királynő lakosztályához, hogy a kegyelmes asszony állapotát megkémlelje. Ezt mindannyiszor a palotaőrség szeme láttára és engedélyével tette. Nagyobb hírnek számított, Mária királynő állapotának szemmel látható javulása. Azelőtt való nap kővé keményedett pocakja – bár viszonylag még mindig keménynek tűnt – kezdett lágyulni, görcsös fájdalmai is enyhültek. A gyanakvás Jürke iránt kezdett csökkenni. Másnap este a fiatal bábaasszony már örömmel biztatta a királynét: ki fogja hordani a babát.

Harmadnap a kegyelmes asszony már Jolánt is fogadta. Pontosabban, hívatta. A protokolláris ismerkedésen túllépve a beszélgetés egyre közvetlenebbé vált. Végül a királyné kettesben akart maradni vele. Jolán kíváncsi-türelmetlenül várta az udvarhölgyek távozását. Ha kettesben akar vele maradni, valami fontos kérése, közlendője lehet. De vajon mi? A királynő nem sokat kertelt, azonnal a tárgyra kért.

– Nem akartam, hogy udvariasságból mondj igent kérésemre, mások tekintetének kereszttüzében. Hét lányom van, tudom, mennyire tudnak a gyermekek kötődni egy dadához. Gondolom a kislányod számára is fájdalmas veszteség lenne egy dadacsere. Nekem viszont nagyon kellene egy megbízható bábaasszony… Látom a tekinteteden, nem tévedek… – tartott szünetet.

– Ha az uramnak…

– Ha nem kellene hazamennie, hiszen kötelessége a keleti határra szólítja…  akkor maradnál amíg megszülök? – értett Mária királynő a ki nem mondott szavakból, mint akinek hirtelen kigyúlt egy gyertyafény az agyában. – Ezen segíthetünk. Majd kap az udvarnál feladatot, gondolom, otthon kerül majd másik lófő, aki átvegye a helyét. Ha már feleségét a királynő udvarhölgyei közé szeretné emelni…

– Megtisztelne vele kegyelmes asszonyom… – hajtott térdet Jolán.

– Mesélj róla!

– Édesanyja is bába volt, nagyanyja pedig táltos… Még férjem szépapja Apor nembeli Szilamér és szépanyja, lánynevén Mikó nembeli Imola szolgálatában. Bálványosvárban.

– Igen, hallottam róluk… Azt hittem Bálványosvár története csak mese. Apor nembeli Szilamér és emberei voltak az utolsók, akik keresztény hitre tértek a magyarok közül. Szilamér elrabolta Imolát, ő pedig meggyőzte, hogy térjen át a kereszténységre. A Mikók pedig már épp meg akarták ostromolni a várat, amelyet azóta Bálványosvárnak neveznek.

– De Jürke hívő keresztény, kegyelmes asszonyom! Tanúsíthatom, szorgalmasan imádkozik Krisztushoz. És férjem ősei nem is voltak szó szerint bálványimádók! Csak nem ismerték Jézust, és tanításait. Amint Mikó nembeli Imola megismertette férjem szépapjával az igaz keresztény hitet, önként megtért vára népével együtt.

– És táltos ivadék… – engedte el a királyné elgondolkodva a második mondatot a füle mellett. – Hmmm… A jósláshoz nem ért? Nem tudja vajon megmondani, végre születik-e trónörökös? Egy ország várja szívszorongva…

– Az édesanyja tudom, értett a jövendöléshez. Jürke nem szokott. Iohannes domonkos atya, aki többször megfordult Torja környékén ellenőrizni, hogy az Aporok és híveik nem tévelyedtek-e el ismét, még fruska korában elmagyarázta neki, hogy a pogány praktikák, a varázslás, a fohászkodás bármely formája a régi istenekhez az eretnekség, amiért máglyahalál jár. Édesanyjának a testvérét a barasui[5] teutonok égették meg boszorkányság miatt, s ez mély nyomot hagyott a lelkében. De megkérdem tőle, kegyelmes asszonyom.

Ám a királyné hamarabb találkozott Jürkével, mert a bábaasszony és Jolán nagyságos asszony elkerülték egymást.  Kéretlenül is jött megnézni a királyné állapotát. Mindent rendben talált. Ám a vizsgálat után nem menekült meg a hétleányos várandós kegyelmes asszony kényelmetlen kérdésétől:

– Lesz-e fiam, Jürke, vagy ismét hercegnőt hozok világra?

– Bár fia születne, kegyelmes királynő! – kerülte a választ.

Ám a további faggatás elől nem menekülhetett. Nem tehette, amit legszívesebben tett volna: kirohanni rémülten a palotából. Mi több, a további nyomatékos sürgetés jól mutatta, a kérdések özöne olyan személynek szólt, akiről Mária királyné tudja, hogy ért a jósláshoz. Hiába az újabb és újabb kitérő „csodálkozó” értetlenkedő válasz, sőt az utolsó menedék is, minden ízében remegve:

– Az eretnekség lenne kegyelmes királyné!

– Mások is járnak a királyi udvarba jósolni, s még egyet sem égettek meg… Királyi és királynői parancsra cselekszenek. Nem tagadják meg Krisztust, csak a jövőbe próbálnak látni. Azt a Biblia nem tiltja. A csillagjósok közt egyesek teológián szerezték tudományukat, akad pap is közöttük. Próbáld megtudakolni a jövőt, nagyon fontos a nemzet számára, hogy legyen egy trónörökös. De az igazat akarom tudni, mert elegem van a hamis jóslatokból! Csalók elégszer ígérgették, hogy a következő gyermekem végre fiú lesz, mert tudták, azt szeretném, és egy ország népe várja, hogy fiam szülessen! Az igazat akarom tudni!

Első szavaival a félelmet akarta csökkenteni Jürke lelkében, ám a bábaasszony inkább a fenyegetést olvasta ki belőle. Aztán az utolsó szavak eloszlatták minden kételyét a fenyegetést illetően. Ott lebegett lelki szeme előtt még kamaszlány korában tett esküje, melynek során a Szűzanyát, a Boldogasszonyt hívta tanúnak Gregor atya biztatására, bár inkább nyomására. Akkor megesküdött, soha többé pogány praktikákhoz nem folyamodik. Nagynénje máglyahalálát hozta fel neki az atya meggyőző érvként, melynél ott kellett lennie szemtanúként. A királynői parancsnak nem lehet, nem szabad ellenszegülni. Esküt sem szabad szegni. Vajon a királynői parancsot még esküszegés terhe alatt is teljesíteni kell? „Mások is járnak a királyi udvarba jósolni…” – visszhangzott fejében a királynő szava. De…

 

Apor Jolán egész nap nem látta Jürkét. Egyik szolgáló látta a palotakertbe lemenni, de ott hiába kereste. A számára kijelölt szobában sem találta. Akadt más dolga is, gondolta, majd este beszél vele. Már besötétedett, amikor utánaküldött egy szolgát, de az sem találta meg. Viszont amikor érdeklődött iránta, valaki látta, de más ruhában, mint amiben a királynőnél járt. Bújócskát játszottak. Végül Jürke nagy későre előkerült, s a hírre, hogy keresték, azonnal sietett úrnőjéhez.

– Hol voltál ilyen későig?

– Imádkoztam, nagyságos asszonyom.

A templomban valóban nem kerestette.

– Egész este? – fogott gyanút.

Jürke csak egy pillanatra nézett fel, de amint elkapta asszonya pillantását, ismét a földet kezdte bámulni.

A feszült várakozást végül a bábaasszony nem bírta idegekkel, s kényszert érzett, hogy valami magyarázattal szolgáljon.

– Nagynéném lelki üdvéért is mondtam egy egész rózsafüzért…

„Is”– visszhangzott Jolán fejében a szó. „Egy egész rózsafüzért? Miért épp most találta fontosnak?”

– S van örömhíred királynőnk számára? – rakta össze a mozaikot. – Akkor… – folytatva reménykedve. Nem fejezte be, még gondolatban sem, mert újabb csend, és lehajtott fej volt a válasz.

– Tehát ismét lánya lesz… – sóhajtott lemondóan.

– Nem, de… – ellenkezett Jürke, de észbe kapott, és ismét elharapta a mondat végét.

– Tényleg, fia lesz? Lesz trónörökösünk? – kezdte Jolán az ujjongást, de belehasított a felismerés. – Akkor mi a baj? Nem éri meg a felnőtt kort?

– De… Nem mondhatom meg! – Jürke remegő hangja szinte sikított.

Jolán átölelte a remegő fiatalasszonyt, s gyengéd erőszakkal leültette az ágyra, ő pedig melléhelyezkedett. Hosszú, éjfélen túl tartó beszélgetés következett. Apor Jolánnak nemcsak a bezárkózott lelkekhez volt kulcsa, de kitűnően olvasott a ki nem mondott szavak közt is, ráadásul évek óta ismerte Jürkét. Csak rá kellett néznie, s máris tudta, mikor hallgat el valamit. Végül a bábaasszony kibökte:

– Fia lesz, de nem lesz öröme benne…

Hát igen, ezt elég nehéz lesz elmondani a királynőnek…

Apor Jolánt nem abból a fából faragták, hogy beérje ennyivel. Ott maradt Jürke mellett, hogy együtt süssenek ki valamit, ami elmondható. Hiszen másnap is be kell mennie a királynőhöz, aki szinte elvetélt. Jürkének hála, feltehetően kihordja magzatát, aki, ha a bábaasszony nem téved, a várva várt királyfi lesz. De akiben a királynőnek nem telik majd öröme… Annál több bánatot okoz majd neki…

 

Együtt mentek másnap terhes-látogatásra is. Jolán ajánlotta fel, biztatva, hogy a jelenléte megnyugtató lesz. Jürke már épp távozni készült a királynétól, reménykedve, hogy a kényelmetlen kérdést megússza, de a kegyelmes asszony utána szólt:

– Lesz-e fiam, Jürke?

A bábaasszony a kérdés hallatán megfordult, és letérdelt.

– Kegyelmes asszonyom, többször is mondta, e terhességét másképp viseli, mint a hét előzőt. Ez feltehetően annak a jele, hogy fia lesz.

– Tényleg? – ragyogott fel Mária királynő arca.

– Tegnap fohászkodtam a Boldogasz… ságos szűz Máriához, ajándékozza meg ne is egy, de akár több fiúval is, hogy teljen öröme bennük.

Még egyszer elköszönt, majd kilépett a királynői lakosztály ajtaján, ahol Mihály püspökkel és Robert kalocsai érsekkel ment szembe. Megrettent a látványtól, úgy érezte, az Isten magas rangú szolgája olvas a lelkében. De csak egy gyanakvó tekintetet váltott ki a püspökből. Kíváncsiságát még jobban fokozta a királynő reménykedő öröme.

– Azt mondta, feltehetően fiam lesz. Végre…

 

Amint a püspök befejezte látogatását a királynőnél, első dolga volt Alexandra szóror után küldeni. Amint kettesben maradt vele, megkérdezte:

– Tudtad észrevétlenül követni? Mit tudtál meg róla?

– Azt hiszem, igen, és nem hiszem, hogy gyanút fogott – felelte. – Láthatott többször is, de olyan helyeken, ahol jelenlétem nem volt feltűnő. Végig nem lehettem mellette, de csak egyszer vesztettem nyomát kicsit hosszabb időre, amikor a palotakertben eltűnt a fák és bokrok közt. A templomban láttam viszont, elég kimerültnek látszott, de buzgón imádkozott késő estig. Szerintem szentséged tévedett vele kapcsolatban. Hívő kereszténynek néz ki.

A püspök nem vitatta a megállapítást, de  biztatta az apácát, figyelje továbbra is. Viszont magában megállapította: „Szóval révültél a palotakertben… Attól lettél olyan kimerült, majd, hogy eloszlasd a kételyeket, elmentél imádkozni. De e színjátékkal nem teszel lóvá!”

Másnap ismét találkozott Robert érsekkel, elmesélte neki felfedezését. Ő gondterhelten válaszolt:

– A királynő úgy gondolja, neki köszönheti, hogy nem vetélt el. Rajong érte, főleg, mióta örömhírt is adott neki. Pedig az utóbbi időben már nem hitt egyetlen jósnak sem…

– Veszélyesen a befolyása alá került… – tette hozzá a püspök.

– De egyelőre megmentette a terhességét… – őrlődött az érsek a kételyben.

– Hogy befolyása alá vonja. Vajon nem ő maga hozta rá királynőnkre a bajt? Hogy a bizalmát elnyerje a neki nyújtott segítséggel?

– Valójában csak egy sejtésünk van, egy gyanú, püspök úr, amely túlbuzgó imára, s egy kimerültségre alapul, ezzel szemben van konkrét bizonyíték arra, hogy segített. Elég nehéz lesz meggyőzni a kegyelmes királynénkat, hogy ördöggel cimboráló boszorkány! Egyelőre tartsuk megfigyelés alatt. S tartsuk sejtésünket titokban. Ha mégis igaza lenne püspök úr, jobb, ha az asszony gyanútlan.

– Már megtettem. A szóror megbízható, és ügyes… – felelte a püspök, majd csak úgy maga elé motyogta: – Még hogy nincsenek boszorkányok…

 

[1] A magyar források magyarosítva ma már Kötöny néven említik. Az angol nyelvű Wikipédia Kötennek. Az orosz források Kotjánnak (Котян). A latin nyelvű korabeli iratok Koten néven, de neve más alakokban is megjelenik. Egy biztos, Kötöny magyarosított név, mert a török nyelvekre nem jellemző a palatalizált „ny” betű. A kötü gonoszt jelent, innen nem származhat a neve. Kit neveznek el gyermekkorában gonosznak? Így a Köten mellett döntöttem.

[2] Anyarozs. Egy gombaféle, amely ergot-alkaloidokat tartalmaz, és tömeges, járványszerű mérgezéseket okozott (Szent Antal tüze). A belőle kivont alkaloidok manapság fontos gyógyszerek, az anyarozsot ma már gyógyászati célokra termesztik. Többek közt görcsoldónak használják és iminens terhességvesztés megelőzésére alkalmazzák, de rosszul adagolva magzathalált okozhat. Belőle szintetizálták az LSD-t is. https://hu.wikipedia.org/wiki/Anyarozs.

[3] Tévesen él a köztudatban, hogy a „boszorkányok” kígyót, békát stb. főztek a „boszorkányfőzetbe.” Varjúháj, kutyatej, cickafark… stb valamennyi egy-egy gyógynövény középkori neve. Pont e „javasasszony-zsargon” neveket fordították a „boszorkányok” ellen főleg a gyógynövényeket kevésbé ismerő városiak körében.

[4] Szűz Máriát más népek nem nevezik Boldogasszonynak. A kereszténység felvételekor (mint megannyi karácsonyi és húsvéti „pogány” szokás, melyek keresztény köntöst vettek fel, (lásd például a germán húsvét neve egy pogány istennő Eostre nevét viseli) az ősi hitünk Boldogasszonya megszűzmáriásodott. A székelyek Boldogasszony ábrázolása kísértetiesen hasonlít az obi ugorok Fényes asszonyának ábrázolásaira,

[5] Brassó, eredeti neve. Bara + su állítólag fehér folyót jelent. A su folyó török nyelvekben, de a bara nyomára nem akadtam. A teutonokat II. Endre telepítette Barcaságra, ám önállósodni akartak, (saját országot alapítani) és akkor elűzte őket, s helyükre a szászokat telepítette le. Ők építették Kronstadt (Koronaváros) néven Óbrassó szomszédságában a mai Brassó részét képező, várfalakkal és bástyákkal körülvett erődítményt.

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző Vandra Attila 709 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.