Apáti Kovács Béla : A kicsi fenyőág kívánsága

Távol a falutól volt egy nagy erdő. A lakói a madarak elnémultak a más állatokkal együtt védelmet kerestek a hideg elől. Kihalt volt a vidék, mintha senki sem lakná. Pedig tavasszal és nyáron zengett az erdő a nagy ricsajtól, akkor itt minden más volt. Most legfeljebb vad szelek nyargalásznak a csupasz fák ágai között hirdetve, hogy ki az úr.

Közeledett a Karácsony, és egyik nap a faluból emberek jöttek, hogy fenyőfákat vágjanak ki, amelyeket majd feldíszítenek, s így várják a Kisjézus megszületését.

Egész nap csattogott a fejsze, dalolt a fűrész, és a fenyők egymás után hulltak a fagyos földre. A kivágott fákat kocsira rakták, és elindultak velük a falu felé.

Egy kicsi fenyőág leesett a kocsiról. Senki sem vette észre. A lovak nyerítve trappoltak húzva maguk után a fenyőfával megrakott kocsit.

–  Ne hagyjatok itt! Ne hagyjatok itt! – kiabált kétségbeesve a kicsi fenyőág. – Én is látni akarom, milyen a Karácsony a faluban. Még sohasem láttam ilyet.

Hiába kiabált, ordítozott, senki nem hallotta meg a hangját. Hogyan is hallhatták volna meg, amikor emberi fül nem érti a fák nyelvét.

A lovas kocsi elrobogott, és a kicsi fenyőág egyedül maradt. Fázott, reszketett. Már a kora délután cudar, hideg idő volt. Csak sejteni lehetett, hogy éjjel még hidegebb lesz. Errefelé a telek nagyon kemények. Egy kicsi fenyőágnak nincs hová bújnia. Kint feküdt a jeges úton mindentől védtelen. A szelek kajánul táncoltak felette, ijesztgetve, majd vihogva tovarohantak.

A társait elvitték a faluba, a jó meleg szobába. Amikor eljön, az este ott díszelegnek, ágaikon sok – sok imbolygó gyertya fényében, s kellemes fenyőillatot árasztva magukból, betöltve az egész házat. Körbeveszik őket táncoló, éneklő gyerekhad, kiknek a szeméből a boldogság fénye csillog.

De mi fog várni rá itt az erdő szélén, lent a fagyos földúton? Még csak elképzelni sem tudta. Nem is olyan rég eddig mindig el tudott bújni egy vastagtörzsű fenyő mögé. Itt hová bújjon? Hol találjon védelmet a hideg ellen?

Szomorúság mardosta a szívét. Itt hagyták egyedül, megfeledkezve róla. Pedig mennyire vágyott a faluba.

A társai nem szóltak a kocsisnak.

–  Hé, kocsis! Álljon meg, az egyik társunk a kicsi fenyőág lepottyant a kocsiról. Ne hagyjuk itt egyedül! Szegényke elpusztul ebben a hideg időben.

A kocsi csak ment egyre távolodva az erdőtől.

A kicsi fenyőág váratlanul meglátott egy nyulat, és kérlelni kezdte:

–  Nyulacska, vigyél el engemet a faluba!

–  Nem vihetlek, mert a faluban az embereknek puskájuk van, és lelőnek – válaszolta a nyúl, és elszaladt.

Hamarosan egy róka koma jött arra.

–  Róka koma, vigyél el a faluba!

–  Nem vihetlek, mert a falusi kutyák vadásznak rám.

A róka sem akart segíteni neki.

Egyre hidegebb lett. A szél egyre vadabbul tekergette a közeli fákat. A kicsi fenyőágnak nagyszerű ötlete támadt. Megszólította a szelet is:

–  Kedves szél, vigyél el a faluba, hogy láthassam az ottani Karácsonyt!

A szél egy pillanatra megállt, majd határozott hangon mondta:

–  Nem vihetlek, nem az én feladatom – fuvallatával újból végigborzolta az erdő fáit.

A szegény fenyőág ott maradt a fagyos erdő szélén, senki nem akarta elvinni a faluba.

Mindene összefagyott, és elveszítette még azt a kicsi reményét is, ami a lelke legmélyén lakozott, hogy valaha eljuthat a faluba.

Összetörve gubbasztott a hideg földön, s egyre sötétebb lett.

Egyszer csak halk, erőtlen lépteket hallott. Egy hajléktalan közeledett. Ki tudja, honnét jött és hová tart. A léptei elárulták, hogy nagyon fáradt. Alig bírta vonszolni a testét.

Egészen véletlenül pillantotta meg a fenyőágat a félhomályban.

Megállt, és kezébe vette. Akkor a kicsi fenyőág szeméből eleredt a könny, amely a hidegtől azonnal megfagyott. Olyan volt, mintha apró igazgyöngyök ragyogtak volna rajta.

–  Ó, milyen gyönyörű ágacska! – kiáltott fel a hajléktalan férfi. – Elviszem a páromnak, aki aggodva vár engemet a híd alatt. Úgysem tudnék neki más ajándékot vinni. Olyan ez a fenyőág, mintha már fel lenne díszítve. Kell ennél szebb ajándék?

Nagyon hideg volt a folyóparton, a híd alatt, a mindenféle hulladékból összetákolt vackukban.

A faluban már mindenhol meggyújtották a gyertyákat a fenyőfákon.

A hajléktalan nő meglátván a fenyőágat a párja kezében, mindjárt a nyakába borult, és sírva mondta:

–  Köszönöm, ezt a csodás karácsonyi ajándékot ezekkel a gyönyörű gyöngyökkel.

A kicsi fenyőág szíve egy nagyot dobbant, amikor meghallotta ezeket. Valahogy már nem kívánkozott a meleg házakba. Itt is megtalálta a békét és a melegséget. Megtanulta az igazi szeretet a szívekben lakozik, és engedni kell, hogy szétáradjon az ember egész testében.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla

Szerző Apáti Kovács Béla 190 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.