Te tudhatod, milyen ha,
kedvetlen ténferegsz csupán
remegő szívvel, lélekkel,
tekinteted üres, lelked kihalt,
megszűntek gondolataid.
Te tudhatod, milyen ha,
a semmi bugyrába merülve
csended nyugalmát felveri,
riasztja szó, riasztja hang,
s őrülten fáj a mozdulat.
Nem tudhatod, milyen volt
megpillantanom kéken, csillanón
anyám szemében a könnyet,
könnyben a rádöbbenést,
bevégeztetett, nincs tovább.
Tudtam, elmegyünk egyszer
távoli csillagok útján,
mégis fájt látnom küzdelmed
elfogyó levegődért,
az utolsóért, Anyám.
