Koosán Ildikó : Selejtezés

saját fotó

Selejtezés

 

                       Koosán Ildikó

  

Kibeszélni a feltorlódott gondolatokból

a gátat áttörni képeset,

hogy aztán a sodrás, mint végítéletet

teljesítse be rajtunk,

felszínre hozza, amit nem is akartunk,

 

bár ott lapult régen

egy félig áttetsző fénylepel alatt,

és eltelített,

ahogy bő ebéd után a jóllakottság,

ami aztán károsan kihat,

tunyul tőle ész, és gondolat;

 

meg kell találni azt a fonalat

ami gombolyítható,

a fogva tartót, a régen ránk leső

nyugtalanítók zaklatásait,

bevallani a már régen túlhaladt

történéseket

lazán, flegmán, ahogy a kimúlt

vágyakat szokás,

tetthelyre ahogy a bűnös  visszatér

– bár nincs teendő –

az ottfelejtett illatért,

a győzelemre vágyó öntudat miatt;

 

titkokat feltáró beismeréssel

bezárni végleg azt a kiskaput,

ahol a gondolat vétlen is bejut,

szükségtelent kutatva

a lom közé,

amit kiselejtezni elfelejtett

a józan ész,

a valóhoz mégis csak kellett,

s most napfényre jut;

 

alapozni kell a holnapot,

új tervek lajstromával

feltölteni a megürült teret,

hogy aztán újra teljesüljön rajtunk

választott sorsunk,

s amit nem is akartunk,

ellenünkre mégis így hozza az élet.

 

2018. szeptember 19.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Koosán Ildikó
Szerző Koosán Ildikó 940 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.