Boér Péter Pál : Leónia

 

— Allegro, Barbaro!

— Ne sürgess, beosztott! Komoly munkát bíztak ránk! Hasalj és nézz!

Ragyogó napsütés világította be a völgyet, a légió alakzatban állt, s mert tisztában voltak számbeli fölényükkel, hatalmas pajzsaikat döngették a rövid kardokkal.

Hátborzongató, és bizony Barbaro, meg a ki- és alárendelt horgasina is jobban reszketett volna, ha nem hasalnak. A bozót mögül mindent tökéletesen láttak, még azt is, hogy a háttérben kéklő hegyek fölött, fátyolszerűen gomolyog a felhő. Tehát valószínűleg eső lesz, de ezt aznap nem mondta be a meteorológiai előrejelzés.

Egy erdőtincs — abból a szemszögből rossz — rejtekében, gerendából ácsolt házikó mutogatta magát az ellenségnek. Nem foglalkoztak vele, más parancsuk volt, s mert a római légiók felderítői általában tökéletes munkát végeztek, remek képük volt az ellenségről, mondhatni éles, polaroid.

— Szerinted sokan vannak? — suttogta Barbaro, Albarbárnak.

— Igen.

— Ez jó, szerintem is. Mondd, te is huszonötre becsülöd őket?

— Igen.

— Én nyolcvanötre. Akkor megegyeztünk, valahol húsz és nyolcvanötezer között vannak. Rendben?

— Igen.

— Nem kellene a kiképzésen tanult hosszában, széltében és mélységben módszert használni a számbecslésre? Az a világ legjobbja.

— Igen.

— Mutasd a nagyujjadat! Jó nagy, csodálatos fekete repedezett körmöd van. Emeld fel és jobbról balra számold meg, hány köröm széles a lenti csődület!

— Igen.

Albarbár, villámgyors ujjmozgatással felmérte, hogy négyszáztizenhat.

— Négyszáztizenhat?

— Igen.

— Ez rossz… Most mutasd a körmöd feketéjét. Sajnos neked elég nagy van, de ez most tökéletes, használd mélységbemérőnek. Laposan tartsd az ujjadat, és saccold meg a mélységet!

— Kétszázhuszonhárom.

— Az mennyi? Egyáltalán létezik ilyen szám?

— Igen.

— Szeretem, hogy szószátyár vagy, de hogyan fogom én ezt zsebszámológép nélkül kiszámítani, még az okos telefonom sincs itt, sőt a legoktalanabbik sem… Talán papírral és ceruzával kellene, de még nem találták fel őket, és a mieink még az írásról sem hallottak soha. Jókora slamasztikába keveredtünk! Megpróbáljuk fejben?

— Igen.

— Akkor szorozd össze a két számot! Megtörtént?

— Igen.

— Oszd el negyvenhattal. Szólj, ha kész!

— Igen.

— Vágd ketté a számot! Ugye ezt nem tudtad megcsinálni? Lehetetlen, hogy erre is igent mondj! Csak nem?

— De, igen.

— Mennyi a végeredmény?

— Igen.

— Ezt megjegyeztem!

— Próbáljunk meg hátrafelé kúszni, egyébként képesek lenyilazni minket.

— Barbaro, én a felderítő bizottság felügyelője vagyok, Főbarbár dandártábornok!

— Micsoda?

— Ne foglalkozz vele, ezt is majd később találják fel. A lényeg az, hogy nagyon elszúrtad, mert nem használtad a tanultakat, tehát kénytelen vagyok átadni téged a palacsintasütőknek.

Barbaro — Allegro nélkül —, szép pianóban tőre után nyúlt, ám egy furcsa vasdarab jelent meg homlokánál.

— Ne mozdulj és ne kapkodj, mutatok valamit! Mostanában nagyon elszaporodtak errefelé az oroszlánok. Látod? Mindenfelé hemzsegnek. Ott, a szélen, egy ellenséges katonát éppen négyen indultak leteríteni.

Arra irányította hangtompítós fegyverét és a bestiák négy puffanás után kifeküdtek. Barbaro lefagyott, elemet kellett benne cserélni, de utána rögtön triplafordulattal kezdett el beszélni.

— Tábornok úr, alázatosan jelentem, a fegyvere csúcsszuper! Honnan szerezte? Fel kellene szerelni egész szakállas seregünket, rongyaink alá bújtatnánk ezeket a tompa-puffantókat és végre biztonságban élhetnénk.

— Még nem nőttetek fel ehhez, beosztott. Van olyan is, amelyik sorozatban dobálja az ilyenek apró nyilakat. De tudod mit, a számszeríj talán megfelelne, akkor is győzhetnénk. A terepet jobban ismerjük, meg sem tudnának közelíteni. Mindenki kaphatna egyet-egyet, miután a palacsintasütő bizottság elvégzi rajtad a szükséges felgöngyölítést. Már nagyon várod?

— Hurrá, igen! Alapjában véve mi az a számszeríj?

— Á, még alapjában sem értenéd meg. Nyílvesszőket dobál, rendkívül hatékonyan. Célba talál, mint én, ezzel a — magam sem tudom, hogy nevezik — lövőszerszámmal. Valaki kitekerte a nevét szamosztrelijből, ami önműködően lövő, mint tudod. Tudod? Ugye nem!? Megjegyzem, nyílpuskának is nevezik. De ne kérdezd mi az a puska, mert nem tudom! Erről a fegyverről mindenkinek egy svájci illetőségű Vilmos jut az eszébe. Nem szerette az almákat és a fia fejéről lődözte őket, jó messziről. Svájc egy diszkréten behatárolt terület a térképen. Igen, tudom, hogy te sem tudod mi az a térkép…

— Akkor ez tényleg kiváló fegyver! Remélem, a következő bunyóban már használhatom?

— Palacsinta lesz élet, s mint a szellő tovaszáll!

— Valahogyan mégiscsak el lehetne azt a palacsintaságot kerülni, nem?

— Nem tudom…

— Várj, mert a túlsó oldalon is oroszlánok garázdálkodnak. Úgy látom, odaát már észrevették a négyek természetellenes kipusztulását. Még összezavarom egy picit őket.

Puffantott néhányat, a támadó oroszlánok kifeküdtek. Barbaro még mindig a tőre után nyúlkált, de ennek az új főnöknek mindenfelől voltak szemei. Folyton a homlokára tapasztotta fegyverét.

— Induljunk, Barbaro! Allegro!

Tény, hogy valamivel több, mint száznyolcvan fokos szögben látott, de sajnos hátrafelé nem. Ekkor vetette rájuk magát az errefelé csordába tömörült oroszlánok közül néhány. Az egyik nagyon szomorúan fakadt könnyekre.

— Srácok vigyázzatok, kitörött a metszőfogam! Ezek kőkemények!

Majd a fegyver, amit lenyelt elsült, tett még néhány lépést, aztán legurult az oldalon.

A légió parancsnoka már rá sem hederített, tudomásul vette, hogy későbbi korok járványa tört ki az oroszlánok között. Elég, ha a nyelvével szájpadlásán cuppant egy durranásutánzót és maguktól összeesnek.

Így történt, hogy a szakállas sereg soha nem tudta meg, mire számíthat, kiküldött felderítőit veszteségnek könyvelte el. Ők maguk tizenkét percnyi csata után kihaltak és az a terület is római provinciává lett, a négylábú ragadozók lakhelye. Leóék telitömték magukat a harcosokkal és bentlakókkal. Csupán egyetlen katona úszta meg a nagymacskatámadást, bár neki is nehezen sikerült. Rohant, ahogy csak bírt, hárman követték. Az első oroszlán kétszáz, a második háromszáz kilométer után kifeküdt.

Nem maratoni futás volt ez, hanem igazi profi, többnapos. Rómában Caesar elé rogyott, lihegett. A ragadozó, ott, a palotában, két méterrel mögötte, a zsákmányejtést bliccelve dobta fel tappancsait.

— Beszélj, katona!

— Nem bírok, Caesar — lihegte.

— Állj lábra uralkodód előtt!

Megpróbált, de visszarogyott.

— Ott, azon a Leus Porvius vezette hadjáraton győztünk ugyan, de mindenkit megettek az oroszlánok, csak én menekültem meg hírhozónak, és ha magas tekintélyed engedi, azért is, hogy előléptess.

— Mit kell tudnom a területről?

— Azt, ó uram, hogy hiába dörrögettünk, pufogattunk, pisszegettünk a szánkkal, az oroszlánok mégsem buktak fel…

— Nya Caius! Tedd használhatatlanná ezt a gyávát!

— Nem szükséges, felség, már az örök vadászmezőkön jár.

— Miket beszélsz?

— Nem tudom… Egy másik kontinensről, provinciáról, vagy én sem tudom honnan jött ide ez a szó…

— Egy biztos, a helyet Leóniának nevezzük, s szép rajzban csatold birodalmunk térképéhez!

 

 

Legutóbb szerkesztette > Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/