Derzsi Pál : Kép

a zöld úgy ujjong,
mint magányos gyermek, kit megölelsz,
s a szíved dobogását szorítod övéhez,

 

 

 

Betoppansz most,

a zöld úgy ujjong,

mint magányos gyermek, kit megölelsz,

s a szíved dobogását szorítod övéhez,

mintha ezer év óta csak téged,

csak ezt a derűs pástra toppanást várta volna,

ezt a hanyag, szélborzolt loboncú

önmegmutatást…

Ösvény éled, ezernyi szunnyadó lépés indul a múltból 

zsendülő szálakkal emlékezik a pázsit,

a halmok szorosra ölelik a berket

mögötted, s ágak bogaira akadt felhők

bolyhulnak föléd,

hogy látva lássanak téged,

ahogy a tágranyílt pillanat  szembogarán,

huncut rebbenéssel,

mosolybarázdát húz

a létezésed…

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Derzsi Pál
Szerző Derzsi Pál 0 Írás
Most éppen senki sem vagyok. Majd...talán...