Kallo Imola : Mese az üveghegy túloldaláról

1. Döme

 

Aznap délelőtt ő volt a húszadik páciens. Szünet nélkül jöttek, egymás kezébe adták a kilincset. Lassan kezdett elegem lenni az egészből.

Amint kinyílt az ajtó, céltudatosan trappolt felém.

—Jó napot, Doktornő!

A felém nyújtott kezet nem lehetett eltéveszteni. Széles mosollyal rázogatta a jobbomat.

—Jó napot neked is! Foglalj helyet, még be kell fejeznem valamit.

Elhelyezkedett a számára fenntartott széken. Lopva néztem rá a számítógép mögül. Ötvenes férfi, kopaszodó fejtető, pár meredező hajszállal. Ártatlan gyermeki szemek. A szája sarkából egy kis nyál cseppent le. A kabátja félig nyitva, egy plüssmacska kandikált ki belőle. Észrevette, hogy figyelem. Huncutul rám kacsintott. Elmosolyodtam.

— Szép a macskád.

— Ó, igen! Szülinapomra kaptam — ragyogott fel. — Ugye milyen édi? — kérdezte, s a macska máris az asztalon landolt. — Betettem a kabátomba, hogy ne fázzon meg — jelentette ki nagy büszkén.

— Jól van, akkor vesd le a kabátod, mérjük meg a vérnyomásod.

Ahogy a kabát lekerült, tisztán látszott, hogy még valamit rejteget a pulóvere alatt. Ekkor lépett be a vizsgálóba a nővér. Amint meglátta a furcsán dudorodó pulóvert, felsóhajtott.

— Döme, mit hoztál megint magaddal?

Nosza, erre előkerült egy nagy szőrös műanyag pók meg egy agyonnyomott plüss mókus. Döme büszkén sorolta mindegyik kedvence nevét, illetve táplálkozási szokásait.

Végül csak sikerült megmérni a vérnyomást és feljegyezni a következő ellenőrzés időpontját. Döme elpakolta a kedvenceit, mindenkit a megfelelő helyre. Széles mosollyal adott kezet.

— Szia, Doktornéni!

— Szia, Döme! — búcsúztam el. Kacsázó lépteivel kedvtelenségem is magával vitte.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kallo Imola
Szerző Kallo Imola 16 Írás
Dr. Kalló Imola vagyok, Németországban élek. Lelkem mélyéről kiserkenő forrás apró cseppjeit próbálom átadni. Van, hogy jobban sikerül, van, hogy kevésbé. De mindenképpen próbálkozom.