Emlékeim mint lassan bezáruló ajtók,
kikopnak memóriámból,
kirekesztem magam a múltból,
s meghunyászkodom egy mai csábítástól.
Halvány vajszínű rózsa illatát majszolom,
esszenciájába vesztem el,
vadító izgalmakat lehel
a képzeletemben, pedig csak egy virág,
csak első pillantásra tündököl a szirma,
másodjára tompán megfakul,
és harmadjára átalakul
bogarakkal nyüzsgő kivénhedt sírcsokorrá.
Azt hittem esküvő lesz,
de temetésen vagyok!
Legutóbbi módosítás: 2017.07.02. @ 07:00 :: Kőszeghy Miklós
