Az élet folytatása magad vagy. A csupasz fióka szárnyaira is nő a toll, hogy aztán meghódítsa az eget, de ne akarjon ennél egy cseppel sem többet.
A lehetetlent számításokkal cáfolják és mégis mindig kiderül az ellenkezője, mert amíg a tudósok elemzik a fát a tudatlanok hódítják meg az erdőt, pedig azt hisszük nem terem több termés a törvényekre hallgatva.
A milliós áldozatok kórusa nevelt fel egy századot és a felejtés ellen ágálva szunnyadt el mégis a rossz emlék, amely lassan a tagadáshoz majd az ismétléshez vezet. Meddig tartható fenn az ármány és a nyugodt erő, a csillogó érmék hatalmának árnyékában. Csőcselék haragjára menekül a báb, amely csak üres felfújt babzsák és sosem lesz pillangó, akármennyire is ez az ígéret nevelte, dagasztotta hatalmát.
Hiába a kesergés, hiába a nyughatatlan diák, hiába a hiábavalóságunk, csak újra temetjük az álmot, amit ifjan oly büszkén cipeltük a kálvária hegy felé, de sosem érünk fel vele.
Csak csendben ülünk az élet tábortűzénél és magunkban kántálva kérjük vissza, amit elvesztettünk, tudat alatt pedig ugyanezt tennénk legközelebb is, ugyanúgy vesztegetnénk az időt és ugyanúgy elvesznénk, ahogy most is.
Legutóbbi módosítás: 2017.05.21. @ 18:39 :: Radnó György