Marthi Anna : töprengő

 

Függöny és kandallóra akasztott zokniszsákok helyett

homlokra felkiáltójelet, pont helyett együtt vele, kinek

arca Istené. Repetát hajsátor mögé bújtott mosolyból,

kibontani, mindig újra elképzelt szikkadt kenyérszelet-

kezével. Bátorítjuk egymást halk zenék röpülése közt,

találunk tárvanyitvaságot eleget végre, a belekóstolás

éteribb; falat is egymásba font kalácsainkkal lett örök.

 

Legutóbbi módosítás: 2016.11.30. @ 15:26 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak