Lassan élhetetlenné sorvad az élet
(az önkényes kilépést a hitem tiltja)
a Haláltól – bevallom – de tudod: félek.
Várnom kell, míg a fényt ujjad lekattintja.
Tán a néma sötét megvilágosíthat:
egy az Isten, esetleg egyben a kettő?
„A Mindenható versus Hatszázhatvanhat”?
`S az abszolút igazság vitája meddő?
A magad képére teremtettél minket,
– Benned öltünk emberöltő alatt testet?
A jóság valós arcod vagy csak a sminked?
DéeNeS – mőbiuszként vagy vég és kezdet?
Van-e alagút és a végén mi vár rám:
megnyugvás, tisztulás, démonok, angyalok?
Egy Janus-arcú, durcás kisgyerek, árván,
önmagam tükreként? (Hmm… hiába agyalok)
***
Mikor befejeztem ezzel a kereszttel,
lehet, nem leszek több – újra csak földsalak.
Ha hinnéd: nem hittem benned, ne felejtsd el,
hogy ameddig kínoztál, mennyit szidtalak.
