Válóczy Szilvia : Maradok csendben

Lelkembe gyűröm, mit ajkaim nem mondanak,
ne sértsék boldogságod terített asztalát,
mert néked az dicső, s könnyed, mit sarjaidról
két szemem mégis könnyezve lát.
Természet ez, nevelt való e szépség és okosság,
nem mulasztja azt el féltékenység,
vagy önző kapzsiság.
Elfogadni kell, mert néked az 
mindenkor szent és gyönyör,
de szívemben a kín, mely láthatatlan,
látva mégis meggyötör.
Maradok csendben, jobb, ha szavaimnak
nehéz súlya most nyelvemen marad,
téblábolva bár, de szívemben minden érzés,
mit adtál, elragad
és cipel, visz messze álmainkból szőtt
valós lényegen,
csak néha tudnám, mit úgy akartunk
rajtunk múlik, vagy más lényeken,
mert szorongva tép most lelkemben az
elmét fojtó kétség:
Vajh mivé leszünk így szótlanul,
ha magával húz a mélység?!

 

Veresegyház, 2016. április 10.

Legutóbb szerkesztette - Válóczy Szilvia
Szerző Válóczy Szilvia 58 Írás
"Lélekkel hallgassatok, szívvel gondolkodjatok, Istenben éljetek!" "Csak kérj és higgy abban, hogy megkapod!" "A lélek nem lát, de ezen az érzésen keresztül ragadja meg az igazság ereje. Azután az igazság lépésről-lépésre megközelíti a lelket, míg végül felkelti benne a szellemi látás képességét. Az egyik embernél rövidebb, a másiknál talán hosszabb ideig tart; de türelemmel és kitartással mindenki célhoz jut, mert ha a fizikai vakság nem is mindig gyógyítható, szellemi szeme mindenkinek felnyitható, csak idő kérdése, mikor nyílik meg." (Rudolf Steiner) www.valoczyszilvia.extra.hu