dr Bige Szabolcs- : Mindenki menekül

(- részlet a Mann & Barcs című novellából)

 

  

A fakereskedő, Hajnal Manó előre látó ember lévén, amíg még lehetett utazni, kimentette a vagyonát Svájcba. Vejének is ajánlotta, társuljon.

— Nincs nekem vagyonom! — hárított Barcs Károly.

— Van két házad, szőlős kerted, földed a szomszéd faluban. Mind ebek harmincadjára kerül. Én mondom neked! Én, aki mindenre odafigyelek, s azt is látom, amit nem mutogatnak!

— Szerinted én mit tegyek?

— Tegyél mindent pénzé, váltsd valutára és vegyél aranyat! Abban áll a pénz. És igyekezz, ameddig be nem záródik a csapda ajtaja!

— Olyan dolgokkal lepett meg, apámuram, melyek nagyon távol állnak tőlem. A jog, a törvények tiszteletben tartása tevékenységem lényege. Az üzleti élet csavaros útjait nem ismerem.

— Bízd rám magad, én elintézem!

A fakereskedőnek megvoltak a maga útjai és gyümölcsöző kapcsolatai. Nem volt nehéz a vejét is meggyőznie, miután ezekről említést tett. Ludmilla mindenben egyetértett az apjával, így elhárultak az akadályok a tervezett lépés elől. Néhány hét alatt mindent nyélbe is ütött Hajnal Manó. A veje átadta társának az irodát, mondván, hogy hosszabb vakációra készül, és négyen — Ludmilla, a férje, apja, anyja — vonatra szálltak, a Budapest-Zürich éjszakai járatára. Svájc nem fogadta őket tárt karokkal, egy hónap múlva tovább kellett állniuk. Hajnal Manó a jó — üzleti — kapcsolatoknak köszönhetően mindig tudta mit kell lépnie, s mivel a ködös Albionban is voltak érdekeltségei, a hónap leteltével átkeltek a csatornán.

Mielőtt elindultak volna, Ludmilla behívta a szobájába Tímeát és átadva neki lakásuk kulcsát, megkérte, vigyázzon a lakásra, ameddig távol lesznek.

— Lehet, kicsit tovább maradunk távol, te csak vigyázz itt mindenre — mondta és megölelte a barátnőjét, aki könnycseppeket fedezett fel a szemében, amit akkor semmiképpen sem értett.

Napról napra súlyosabb lett a helyzet. A rádió, az újságok, a falragaszok rugalmas elszakadásról, taktikai visszavonulásról beszéltek és a csodafegyverről, melynek bevetése már csupán napok kérdése. Az emberek tudták, vagy sejtették az igazságot és készültek a nehéz napokra.

— Ne pocsékold az ételt, mert nem tudjuk, hogy holnap mit eszünk! — gyűjtötte össze egy tálcára a levágott kenyérhéjakat nagymama.

— Csak annyit vegyél a tányérodra, amennyit megeszel! Ne hagyd ott az ételt, mindet egyél meg, ami a tányérodon van! — szóltak a következő intelmek.

Ilyen, s hasonló beszédek hangzottak el napirenden, inkább az idősebbek szájából, de a fiatalokat is megérintette a veszély érzete. Én csak azt nem értettem gyerek fejjel, hogy miként lesz holnap több az ennivaló, ha megeszem az egészet, amit elém raktak. Később, a háború után megtaláltuk a padláson egy csihányzsákban (nagy, öblös zsák) a szárított kenyérhéjakat — egy sem volt megpenészedve. Mi, gyerekek megtöltöttük vele a zsebeinket, játék közben lehetett ropogtatni, elverte az éhséget.

 

Legutóbbi módosítás: 2016.04.08. @ 14:25 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.