Úgy nézek ki, mint egy mumus!
– sikkant, tükrét kézbe fogva,
s kinyit egy csepp fehér tubust
az asztalról, fokról fokra.
Azzal máris vattára csap,
dörgöli az arcát körben,
tonikkal is általhalad,
pórus tisztul így a bőrben.
Nagy, zöld tubus következik,
uborkatej „bőre őre”.
Amíg pihen, almát eszik,
keze mégis nyúl előre.
Tejet töröl, a nagy sárga
dobozból egy újabb kenet,
cuppog, veri az arcára,
hogy a tincsei lengenek.
Ezt is törli de azután
kenőcsöt ken hűlt helyére…
Egy órája javít magán,
s nincs változás, semmiféle!
Most testszínű alapozót
dörgöl egyre csak fecsegve,
s nyit egy ötven színű dobozt,
hogy a szemét zöldre fesse.
Pár szín után arcán korong,
ahol fehér, pírba vonja,
s már pillát fest, arcán borong
sűrű pilla sötét gondja.
Én kész vagyok, de nem úgy ő!
Hinném, vége a festésnek,
de jaj, tubust is vesz elő,
s szájára ken abból fénynek!
Kitántorgok a konyhába,
hogy egy nagy kést elővegyek,
s morgok: – Nyugi, ne félj, drága,
ez lesz az utolsó kenet!
Legutóbbi módosítás: 2016.03.16. @ 20:40 :: Haász Irén
