Messze még az idő,
mikor mosolyt csal
az ég arcára a nap,
s úgy derül, úgy kékül,
mint fiatal tavasz
virágzó sűrűje felett.
Most fehér köd üli meg
a teret.
Csend van és némaság…
A hideg,
lelkembe vág.
Mondd, miért szól
messzi dallam?
Miért szorít a mellkas
levegőtlen, halkan?
Feléd vidám víz csobog…
Ott, hová utad vezetett,
az ég nem zokog.
Tüzes szemével lát
most az Isten,
minden tettünk
okozat korbácsa itt lenn.
S míg benned nyugalom
fest álmodott csodákat,
bennem hiányod érteni
akarja lelkivilágod.
De keresztre vetnek a miértek…
Mondd, miért fáj a szívem,
miért remeg…?
Hisz szeretve szeretlek…
Veresegyház, 2016. január 30.
Legutóbbi módosítás: 2016.01.31. @ 18:17 :: Válóczy Szilvia