Nem tudom szó nélkül hagyni az oktatási kormányzat által tervezett változásokat, habár nem az én tisztem volna szót emelni nagy klasszikusaink tantervben maradásának szükségességéről, mivel nem vagyok pedagógus. Nyugodt, de felháborodott lelkiismeretem érdekében teszem. Tiltakozom Jókai, Mikszáth és többi nagyjaink háttérbe szorítása ellen a kortárs irodalom javára, bárhogyan is becsülöm azt. Példákkal szolgálok, mennyire nem gátolta, ellenkezőleg, segítette nagyjainkat a ma nehéznek, unalmasnak hitt „klasszikus” irodalom, öklömnyi emberségüktől kezdve.
Anyjától, Kelemen Aurórától kapta első impulzusait Babits. Magányos óráiban, vagy gyermekei közt, ének helyett, anyja sokszor szavalgatta a Szép Ilonkát és a Merengőhöz címzett ódát. Könyv nélkül tudta az Anyegint, a Toldi szerelmét, a Délibábok hősét. A klasszikusok némely sorát még nem értette a kisfiú, de már vérébe ivódott a ritmus, fülébe ragadt a rímek zenéje. Önéletrajzában visszaemlékszik, sokat unatkozott a ház piros plüss szalonbútorai között, s az igazi szenzációkat, kalandokat a könyvektől kapta. Míg mást a nyomor, őt az unalom nevelte. Ez vezette fel a poros padlásra, ahol nagyapja régi könyvei és folyóiratai között gubbasztott naphosszat. Nem csoda, hogy már tíz éves korában írta első verseit.
Eötvös Józsefnek, az A falu jegyzője írójának gyermekkora nagyrészt Ercsiben telt, Lilien nagyapja birtokán. Édesanyja, Lilien Anna finom lénye, nemes embersége, ragyogó irodalmi műveltsége adott irányt fia első nyolc-tíz évének. Az ő hatása, hogy a gyermek már hétévesen Schillert olvasott, majd Goethét, s boldog volt, ha elmehetett a budai színházba.
Garai Gábor asszonyok közt nőtt fel, szülei korán elváltak. Anyja előadóművész szeretett volna lenni, de pénzt kellett keresnie, így jómódú polgárcsaládokhoz járt korrepetálni. Az ő unszolására olvasgatott Adyt, később József Attilát a költő, az ő verseiknek élménye vált meghatározóvá számára. „Adyt követni büntetlenül nagyon nehéz, rendkívüli módon lenyűgözi követőit; J.A. azonban nem arra biztatja az embert, hogy utánozza, hanem, hogy váljon önmagává” — írta.
Heltai Jenő apja, Herzl Károly oldalakat tudott idézni fejből Goethe és Schiller írásaiból, s nem múlt el nap, hogy írókról, irodalomról szó ne esett volna asztalánál. Ebben a légkörben gyermekei is korán rákaptak a könyvekre, magyarul és németül egyaránt. Heltai mindent olvasott, ami a kezébe került, már kisiskolás korában igazi „felnőtt” könyveket, mint pl. Jósika Miklós A csehek Magyarországon c. regényét. Tíz éves korában már nyakig ült a német klasszikusokban. S ha felmerült ebből a világból, és kiment az utcára, ott láthatta sétálni eleven valóságában a Toldi költőjét… Amikor elhatározta, hogy költő és újságíró lesz, és apja figyelmeztette, hogy Schiller már tizenhárom éves korában verseket írt, azzal mentegetőzött: — De én még csak tizenegy éves vagyok…
És Jókai? Ötévesen adták iskolába, tudása olyan ámulatba ejtette első tanítóját, hogy iskola után hazakísérte. Hétévesen írta első verseit apja és tanítója névnapjára, írásban külön bocsánatot kérve a tegezésért. Minden érdekelte, s apja, akit szépléleknek, élhetetlen embernek tartottak, hamar megtanította írni, olvasni. Nincs még egy irodalmárunk Petőfin és Madáchon kívül, akit annyira ismernének a nagyvilágban, mint őt. Némely országban egyedül Jókai jelenti a magyar irodalmat, szellemet, kultúrát.
Izgalmas, eleven családi élet volt Karinthyéké. Gondos apja volt, aki vasárnaponként múzeumba, képtárba, színházba, koncertre vitte gyermekeit. Az olvasást magyarul és németül nemcsak megkövetelte, de maga is sokat olvasott. A francia felvilágosodás izgatta, racionalisták elméleti tételeit a gyakorlatban is alkalmazta, pl. a Comte -féle naptárt használták. Művészek, tudósok, irodalmárok jártak hozzá vendégségbe. Tizenkét évesen Karinthy már naplót vezetett. Tizennyolc éves koráig húsz naplót írt tele, több regény és novella írásába belekezdett. Állítólag egyszer apja, egy csínyje után elkobozta irományait — negyven regénypróbálkozásának kéziratát tüntette el…
Katona Józsefet a templomok vonzották az irodalomhoz. Mint gyermek, gyakran elkóválygott a pusztában, s lenyűgözték a kis pusztai templomok. Olthatatlan történelmi kíváncsiságát kielégítendő fordult a könyvekhez. Pusztaszer c. írásában ír erről: „Nagyítás nélkül állíthatom, hogy a fösvény a kincs után nem mutatott oly vágyakozást, mint én a régi templomoknak történetére nézve.” Hogy tizenegy évesen a piaristákhoz került Pesten, egy könyvtárszolga adott szállást neki, akinek nagy része lehet benne, hogy a költő mindennapos látogatója lett az egyetemi könyvtárnak.
Majthényi Anna, a csipkefőkötős nagyasszony korán rászoktatta gyermekeit a szellemi munkára. A kis Emike — Madách Imre — már négy-ötéves korában jól olvasott magyarul és németül, és hat évesen kifogástalan franciasággal írt levélben köszöntötte fel édesapját. Testvéreivel családi újságot szerkesztettek, melynek a játékos Literatúrai Kevercs címet adták. A gimnázium első hat évét otthon végezte el, csak vizsgázni járt be a váci piaristákhoz. Tanulmányi eredménye, mint magántanuló is: eminens…
Nemes nagy Ágnes is korán kezdett olvasni, írni, félig-meddig már az iskola előtt. Olyan hévvel esett neki a nyomtatott betűnek, hogy szülei időnként el is tiltották a könyvektől, mert féltették a szemét. Mumpszos volt, ami azzal jár, hogy a beteg nem tud nyelni, csak nagy fájdalmakkal. Szülei egyedül hagyták, elintézni valójuk volt, s mire hazaértek, a gyermek kiolvasott egy Verne-könyvet, és megevett egy tányér cseresznyét. Nem vette észre a fájdalmat…
Sütő András a kis erdélyi faluban, Pusztakamaráson ébred a betűk szeretetére. Korán tanult meg olvasni, és valósággal falta a betűket, „miközben a világ birtokba vételének illúzióját élte át”. S egyszer csak rádöbbent, hogy nem ismeri jól a nyelvet. Addig kucsát mondott kutya, matykát macska helyett. Téli estéken Arany Toldija tartotta ébren, „azzal a döbbenettel, mint mikor a szilvafáról a hátamra esve szavamat vesztettem” Féllábú, Arany-utánzat hexametereit kis cédulákon a bokrokra tűzve kezdte terjeszteni, s másnapra mindig eltűnt a „csalétek”. A segédjegyző megvizsgálta ezeket a papirosokat, s miután megnyugodott, hogy nem politikusak, nem veszélyesek, megjegyezte: — Valaki megbolondult…
Vajda János terebélyes családja mindent elkövetett, hogy taníttathassa. Tizenkét évesen Székesfehérváron már szerelmes volt, bort ivott, és verseket írt a tanulás mellett. Megnyerte az iskolai pályázatokat, s az iskolatársai így mutogatták őt egymásnak: — Ez az, aki nagy ember lesz! Versei a tanárokhoz is eljutottak, s nem dorgálást kapott értük, hanem jutalomkönyveket: Ovidius, Dayka, Batsányi verseit…
Ki ne tudná, aki olvasó ember, hogy Szabó Magda édesapja hatására már egészen kis gyermekkorában, négyévesen az antik görög tragédiák világába került? Az ő hősei Antigoné, Oresztész voltak, azok a tragédiahősök, az a latin nyelv, melyeknek szépségét, a gyermekre gyakorolt hatását, voltak, akik megrökönyödve nézték — s lám, Magyarország egyik legnagyobb írója nevelődött fel hatásukra.
És sorolhatnánk még hosszasan a példákat.
Ami a módszereket illeti: Sarkadi Imre balmazújvárosi tanárként sem tagadta meg írói voltát. Fizika óráin gyakran elemezgette a Toldit, hosszasan szavalva és bámulatba ejtve a tanulókat. Darvas Józsefnek, az akkori oktatásügyi miniszternek azt írta levelében, hogy Petőfiért rajonganak a gyerekek, ebből többet kellene nekik adni. Adyt nem szeretik, mert nem értik, s ebben a tankönyv a hibás, mert nem korukhoz illő szemelvényeket közöl. A cselekményes írói szemelvényekkel, nem pedig az eszmei mondanivaló erőszakos kilúgozásával kellene közelebb vinni az elemistákhoz az irodalmat. Maga ebben elöl járt; általános iskolás fokon dramatizálta tanítványainak a Toldit, a cselekmény személyes résztvevőjévé avatva a balmazújvárosi gyerekeket.
Zelk Zoltán mondta: „Arra nagyon kell vigyázni, hogy el ne rontsuk a gyerekek ízlését. Olyan olvasmányt adjunk csak kezükbe, amelyből megtanulják szeretni Arany, Petőfi, Vörösmarty, Babits, J.A., Illés nyelvét. Amit Kodály teremtett a zeneoktatásban, azt a pedagógusoknak kell megteremteniük az olvasásban: csak tiszta forrásból merítsenek!”
Legutóbbi módosítás: 2015.12.04. @ 13:33 :: Haász Irén
