Imádom a jó mazsolát
a madártejben, kalácsban
ínyemhez, mint selyembrokát
hozzásimulva, oly lágyan
kényezteti bimbóimat
( már, úgy értem: az ízlelőt )
hangulatomra is kihat
este, reggel meg délelőtt.
Ámde, aki megalkotja
e finomságokat nekem,
számára a jó mazsola
még nyomokban is gyötrelem.
Ilyenkor már gyanakodok
és felmerül bennem megint:
egyáltalában, rokonok
volnánk mi ketten, vér szerint?
Inkább el is bujdokolok,
magába zár a szuterén,
békén hagy barát ‘s rokonok
( ott lehetek csak szuverén )
mazsolaolaj – készletem
lelket önt belém bármikor,
a befolyása végtelen
– reményt ad pár flaskányi bor.
Felködlik bennem a végzet:
a jövőm egy mazsolalány,
aki elragad ( mint férjet )
Ámor szüreti fogatán,
‘s az élet habos oldalán
együtt szemezgetünk tovább:
édeskettesben megosztanánk
madártejünk, mi, mazsolák.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.01. @ 18:01 :: Schifter Attila
