Látszatok nélkül kellene többé nem hazudnom,
füllentéseidnek velejéből jutna társalgásra szó,
mindenféle érzés kiröppen, és őszinteséggé lesz,
akár vers vagy próza, a te harmóniád kapós való.
Tépelődöm, ha jön pár gondolat, rágódom rajtuk.
Kombinál, analizál, szemszöget csereberél az agy.
Nem ér sokat, hisz ragaszkodásom szőrén-szálán
koncepciókat gyárt, de elengedésed jobban mutat.
Lazán fogja kezed, érezni, a mű magától megered,
égből lehívott, angyal hozta, könnyedebb bölcselet,
miközben fejünk próbál átadni két zárkózott szívet.
Rád testált indulataim hőst keresnek, temetetlenség
helyett lesz tehetelenné testem, mitől védsz vajon?
Étlen, álmatlanul – itt egy bélpoklos sárkányivadékká
fojt, de folyton kibuggyan mindaz, ami rég beszorult.
Terápiád, a feladat feladni szelleméhet, elfogulatlan,
hogy beérjelek, vágyni lépcsőnként, és tisztává érjek
pont arra, mire a levegő-gondolat érméje eléd lehull.
