Gősi Vali : Fázom

 

Szelíden kopogtat ajtónkon a csönd

– mindhiába. Bezártam magunkat

– talán végérvényes –, zajos magányba.

Ebben az üvöltő némaságban a velünk

szűkölő hiány is kulcsra zárva, hiába várja

a szabadulást: nincs menekvés!

Se ki, se be nem engedi, – kirekeszti,

elriasztja a szelíd érkezőt ez a megvadult

lárma, hiába reméli a türelmes, jámbor követ,

hogy végre megértő békesség várja:

esélye sincs szíves fogadtatásra.

 

Lassan öl, cseppenként szívja erőmet

kettőnk összezárt, magányos gyásza.

Csak nézzük egymást szótlanul, de semmi

esélyünk arra, hogy áttörünk végre-valahára

ezen a végeérhetetlen elhagyatottságon.

Nem akarom ezt a velünk élő, fülsértő zajt!

Tessék, itt a takaróm, vagy teríts a vállunkra

meleg kabátot, – enyhítsünk

ezen a reménytelen, dermesztő árvaságon!

Szoríts magadhoz, fázom!

 

Legutóbbi módosítás: 2015.04.22. @ 13:05 :: Gősi Vali
Szerző Gősi Vali 283 Írás
Nekem a vers a lelkem is... http://lelekhangok.blogspot.hu/