Kedves Anett, az egyéb kategória is irodalmi értékű írásokra vonatkozik… Ez – a „pár” sor – sajnos inkább naplójegyzet, tehát itt a Naplódba javaslom.
Hol van ma már az a világ, mikor az ember fia vagy lánya, kikerülve az iskolapadból, elhelyezkedett, ledolgozta a ledolgozandó éveket és nyugdíjba ment? Az első munkahelyről! Bármily hihetetlen, ezek az emberek léteztek és mind a mai napig léteznek! Él még, az én ismerősi körömben is, olyan ma már nyugdíjas ember, aki erről mesélt, én pedig tátott szájjal hallgattam Őt és történetét, mint egy csodálatosan, kiszínezett Grimm mesét. Elég sokat böngészem manapság a hirdetéseket, ezért gondoltam írok néhány „szabad gondolatot” a toplistás állásokról. Azért toplistásak, mert az állás menüpontra szűrve, ezek a típusú munkák jönnek szembe a leggyakrabban az emberrel. Ha nagyon felkészült lennék, nyilván lenne statisztikám arra vonatkozóan, hogy adott napon, mennyi friss hirdetés került be a rendszerbe és bizonyos munkakörök, hányszor kerültek meghirdetésre ilyen vagy olyan formában. De nem vagyok, ennek ellenére, azért még szabad szemmel rostálni tudok, és el tudom dönteni, hogy amiből sok van, az már tényleg sok(k)!
A MI generációnk (30-as éveiben járó nők és férfiak) és persze tovább gondolva érvényes ez ma már sajnos mindenkire, nehéz helyzetben vannak/vagyunk, hiszen több az ember, mint a valós álláshirdetés. Tapasztalatom és meggyőződésem, hogy az utóbbi jó pár hónapban/években „kreálják” az állásokat, a különböző statisztikák jól csengése és hangzása végett. Teret kapott a feketemunka, megsokasodott a felelősséget nem vállaló munkáltatók száma (teljesítmény arányos fizetés, jutalékos rendszer, egyéni vállalkozói megkötés, jelentsd be Te magad stb stb). A nők helyzete és elhelyezkedése is egyre gyatrább, hiszen Ők többszörösen hátrányos helyzetben vannak, kitéve a munkáltatók szeszélyes kényének és kedvének. Ha még nincsen gyerek attól rettegnek, hogy mikor lesz, ha pedig már van, akkor az baj, hogy már megvan. Nem jó így sem, meg úgy sem! Azt azért ugye nem akarja senki, hogy odáig fajuljon el minden, hogy az állásinterjúnál a nő, kénytelen legyen megtagadnia vagy uram bocsáss, letagadnia gyermeke létezését, és nem bevallani, hogy márpedig, igenis létezik az életében egy „kicsi én”. Igaz ez a későbbiekben úgy is kiderülne, ámbár, addigra meglehet, letesz annyi mindent már az asztalra, hogy bebizonyítsa rátermettségét és azt, hogy gyerek mellett is van élet és jó lenne, ha lenne munka is! Régen nem lehetett olyat látni, olvasni meg pláne nem! Ma már?! Természetes, hogy a munkaköri „leíráshoz” szexuális szolgáltatás is kapcsolódik!?!? Hová is tartunk? Mivé is leszünk? A napi álláshirdetések tele vannak masszőr munkákkal, aminek gondolom nagyon nagy százaléka „Happy finish”-el végződik. Már csak abból kiindulva, hogy feltételként, szép archoz és kézhez kötik a betöltendő állást. Ennyi lelkileg lestrapált, agyonhajszolt, stresszes, de ugyanakkor gazdag szingli férfi járna és kelne az utcákon?! Gondolom nekik nincsen kihez hazamenniük a megerőltető nap után, ezért járnak masszázs szalonokba teljes körű, minden végtagjukat érintő és „kielégítő” vérpezsdítésre. Csakis ez lehet a magyarázat…
Tovább megyek a „munkaerő piacon” itt van ez az ingatlanos szakma! Ennyi lakás, ház és eladandó ingatlan, telek és föld lenne szana és szerte ebben az országban, ami el tud tartani ennyi ingatlan irodát, a nem kis létszámmal dolgozó referenseikkel együtt? Nyilván, a volt ingatlan tulajdonosok, akik a bankok jóvoltából hitelükkel bedőltek, azoknak esze ágába nem jut már többet, további hiteleket fölvenni. De ugyanennyi lenne azon az embereknek a száma, akik nem hallottak, nem láttak és tapasztaltak semmit az utóbbi években? Megveszik és továbbra is felveszik az ingatlanokra a súlyos terheket és hiteleket? Na és a bankok? Ugyanúgy adnak hitelt, mint eddig? Szerintem nem. Példa: Egyik ismerősöm tavaly év végén, meghirdette lakását, a potenciális vevőkre pedig nem kellett sokat várni. Foglalót tettek le, majd, besétáltak a bankjukba jóhiszeműen, hiszen ott volt az a pár
hetes igazolás a kezükben, amit a bank állított ki részükre, miszerint hitelképesek. Igen ám, de a bank jelen esetben a macska, a vevők pedig az egerek és a macska elkezdett játszani az egérrel. Ez a játék immáron lassan fél éve tart. Az ismerősöm türelme fogy, a vevőké is, de jelen esetben Ők sokkal rosszabb helyzetben vannak, hiszen nekik a türelmükön túl a pénzük is fogyóban van. Ha nem kapnak hitelt, bebukják a foglalót, amit letettek (megjegyezve persze, hogy a foglaló majdnem teljes egészében az ingatlanos zsebében landolt, az aláírt eladás után fizetendő jutalék végett, ami mint tudjuk a foglalóból kerül kifizetésre, még akkor is, ha az ingatlan végül mégsem kerül értékesítésre), a bankok pedig nem adnak hitelt. Idáig adtak, de most a nagy „pénz manipulátor machinátorok” behúzták a vészféket ezért a pénzintézmények óvatosabbak lettek. Fordult a kocka. Már nem szeretnek annyira adni, mint inkább kapni. Gyűjtögetnek, hívogatnak, hogy ha van fölös pénzed, kösd le, fektesd be, mert annyira hiper-szuper, űber… szóval nagyon jól jársz majd a végén a különböző konstrukciókkal. Egy baj van csupán! Elfelejtik, hogy az ember megégette magát ott annál a bizonyos tűznél, elkezdett nem csak hogy végre valahára felegyenesedni, hanem szellemileg is felfejlődni, a régi önmagához képest. Az internet pedig, drasztikusan szörnyű csapás a „világ irányítóinak”, hiszen cenzúrázatlanul, vágatlanul, az igazságot előtérbe helyezve elkezdtek keringeni videók, kis filmek, írások, leleplező tanúságok és tények arról a valamiről, amiben élünk, amit úgy hívnak, hogy élet. De ebbe itt és most nem megyek bele. Szóval az ingatlanos szakma és biznisz sem annyira nyerő, főleg olyan aspektusból nézve, hogy fix ugyan itt sincsen, jutalék viszont annál több, minél több ingatlant sikerül eladásra vinni. Tisztelet a kivételnek, minden bizonnyal van egy réteg, akik ezekből sokat profitáltak anno és profitálnak, mind a mai napig, igaz ma már talán, kissé lassabb ütemben, mint eddig. De szerény véleményem az, hogy a”kezdők” nagy része mára, motiválatlan, sikertelen ez által kudarcélményekkel teli lett. Mert valljuk be őszintén, ki rendelkezik kapcsolati tőkével és több hónapnyi arany tartalékkal, amivel a betanulási időszakot végig tudja „bekkelni” és amúgy is, amíg nem lesz elég olyan ingatlan, amit Ő maga vitt és szerzett a rendszerbe, nos addig is csak ennie kell valamit nem igaz!?
Következő toplistás, betöltendő állásunk, a telefonos értékesítés. Fúúú de jó kis szakma is ez! Napi 8 órában vagy részmunkaidőben, álló nap a telefon végén csüngeni, listából hívogatni mit sem sejtő delikvenseket, és rábírni Őket arra (ez vonatkozik az ingatlanos szakmára is, hideghívások pl), hogy vegyék meg, próbálják ki, fektessenek be és itt a paletta elég színes. Banki ajánlatok, biztosítások (nem sorolom hány féle és fajta), konyhai eszközök, az életünket (szerintük) elősegítő, nélkülözhetetlen és kihagyhatatlan mindenféle technikai eszköz, kezdve a borotvától a többfunkciós konyhai robotgépen át, nem is hinnénk, hogy mi mindenig! A jobb fej munkáltatók persze azért finoman odaszúrják az elvárások menüpont alatt, hogy nem árt, ha a leendő jelentkező, jó stressz és monotonitástűrő. Na persze és a napi 8 órás ilyenfajta melóért, jutalék a jutalom, de ha valaki tényleg nagyon bírja a strapát, kérésre akár, még fát is vághatnak a hátán mindazok után, hogy a végeláthatatlan listából napi szinten több százan küldik el az embert a sunyiba azzal a felkiáltással, hogy miért nem keres egy normális munkát inkább! Na ez az!? Keresne szegény, ha találna!
Azok, akik nem rendelkeznek, mindenféle képzettséggel, cseszhetik (ma már egy szimpla bolti eladói álláshoz is papír szükségeltetik, szerény véleményem szerint, ez is csupán arról szól, hogyan húzhatunk le még több pénzt az állampolgárról. Ha több száz éven keresztül működött a (csere) kereskedelem, csupán józan paraszti ésszel, ma miért ne menne ugyanúgy? A vérünkben van, nem igaz?). Aki pedig rendelkezik mindenféle OKJ-s képzéssel (Okostojás Képző Jutalékért), nos azoknak is van egy szomorú hírem, mert ha nincsen meg a hirdetésben meghatározott és kikötött x év tapasztalatuk, vagy nem beszélnek az angolon és németen kívül persze,héberül, latinul, ógörögül,
kínaiul, oroszul és még a jó ég tudja, hány féle és fajta nyelveken, akkor is lehúzhatja magát illetve a rolót! Mindezt körülbelül nettó 80 ezer forintos fizetésért, amiből, ha józan paraszti ésszel kiszámoljuk a megélhetésünkhöz szükséges összeget forintban, kiderül, hogy mi tényleg a jég hátán is megélünk, hiszen ennyi mínuszban és mínuszból, tengődő nemzet sem élt meg sohasem! A vicc, hogy ez ebben az országban természetes és elfogadott! Hazugságokra épül az egész életünk! Olyan érzése van néha az embernek, mintha a diliházból kiszabadult, hülyék gyülekezete irányítaná az országot és mondaná meg, hogy mi, merre, mennyi és hogyan. Mi pedig a jól belénk nevelt csordaszelemmel bégetve elfogadjuk mindezt! Jelen esetben persze kimondhatjuk, hogy mi sem vagyunk semmivel sem különbek azoktól a hülyéktől, akiktől elfogadjuk a hülyeséget, és saját magunkat tesszük végül totál idiótává.
De ne legyünk elégedetlenek! Jó! Ha nem megy a munkakeresés, és az államtól sem várunk el semmit, akkor teremtsünk mi magunknak munkahelyet! Igen ám, de hogyan?! Ez alatt nem azt értem, hogy mit csináljunk és mivel foglalkozzunk? Tegyük fel az megvan. A kérdés, hogy milyen vállalkozási formában? Mert hát próbálna a felvilágosult és értelmes állampolgár tisztességesen megélni, és tiszta úton, kiskapukat nem kihasználva (a megannyi rossz felsőbb körökből és állami vezetőktől vett példákat nem majmolva) céget alapítani, hogy értékesíteni tudjon. Magyarul, szeretne élni és megélni. Több vállalkozási forma is a rendelkezésünkre áll, persze az ember alapvetően abból indul ki, hogy saját magát szeretné eltartani. De rögtön falakba ütközik, mert a járulékok emelkedtek, az adók neme és fajtája egyre csak nőttön-nő. Mire eljut odáig, hogy a bevételből kifizeti és levonja a járulékokat, befizeti az adókat, tisztességesen és becsületesen mindenkinek kifizeti azt, ami jár (nem maga előtt görgetve és csatlakozva a körbetartozók körébe, mert ma már ez is elfogadott megoldás és példa) szóval mire idáig eljut, rájön, hogy hát, az ami maradt neki, az nem sok semmi! Ekkor legbelül elkezd érezni valami feszítő és dühítő érzést. Először nemigen tudja megfogalmazni, csak érzések jönnek fel. Először a félelem, a mindennapoktól a megélhetéstől. Aztán később, mikor beletörődik, mindebbe még mindig érzi ezt az egyszerűen megfogalmazva, nem jó érzést. Magába néz, és látja, hogy Ő bizony tisztán jött erre a világra. Beleszületett egy országba, egy rendszerbe, egy mentalitásba, egy nevelési szellembe. Nagyon sok réteg rakódott le rá, míg elérte a felnőtt kort. A világ persze folyton változik, természetes, hogy Ő maga, már nem lesz ebben az életében többet csecsemő. Annyira patyolat fehér és tiszta, mint ahogyan idejött. De érzi, hogy nem akar beállni a birkasorba a csordaszellem, többet már nem elégíti ki. Látása lett. Szabadnak született, szabad akarattal és sok olyan értékkel, amit a rendszer direkt kitörölt belőle. Azért törölte ki, mert nem akarja, hogy emlékezzen arra, hogy ki is Ő valójában. Hogy mi mindenre képes és hivatott. Mert ha ez így lenne, többé már nem lenne hasznos kis rabszolga hangyája a társadalomnak. Mert nekik hülyékre van szükségük, ahhoz, hogy a saját hazugságaikat és hülyeségüket letuszkolják a hülyék torkán. Az ember, viszont nem akarja, nem akar sem hazug társadalomban élni, sem hazug, csaló lenni, sem pedig, ugyanazokat a játékokat eljátszva és kiskapukat kihasználva élni, mint ahogyan az mára sokaknak elfogadott. Különben nem boldogulunk? Megteszünk dolgokat, aztán ha szerencsénk van, nem veszik észre? Vagy reménykedünk, ha olyan körökben mozgunk, szemet hunynak majd felette?
Minap, az egyik közösségi oldalon olvastam egy posztot, miszerint egy fickó elkezdett aláírást gyűjteni, ahhoz a beadványhoz, miszerint „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselők tiszteletdíja, a minimálbér mindenkori összege legyen?”. Magyarul, éljenek Ők is annyiból, amennyiből a hétköznapi emberek! Én pedig ordítok nektek! Miért is gyűjtünk aláírást? Ha valamihez aláírást gyűjtünk, hogy „engedélyt” kapjunk hozzá, amit végül felsőbb körökben bírálnak majd el, már
eleve bukott és elvetélt ötlet volt! Az aláírásgyűjtés pillanatában már eldöntött tény volt részünkről, hogy nem MI döntünk és rendelkezünk a felett, amit döntésre szeretnénk vinni, hanem más „szerintünk felsőbb hatalmak”. Még egyszer mondom, ordítok nektek! Nem! Szabadnak születtünk, saját sorssal, akarattal. A boldog, kiegyensúlyozott élethez mindenkinek joga van! Miért hiszed el, hogy ez másként van? Ugyanúgy, ahogyan Tőlem, vagy Tőled nem kértek engedélyt bármire, miért kellene nekem most engedélyt kérnem erre vonatkozóan!? Ha „magam fölé” rendelek valakit, akkor mindig engedélyt fogok kérni, mindenre. De miért lenne az a másik fölém való? Szerintem egyenlők vagyunk, nagyon is! Én sem vagyok senki felett és rendelkezem vele. Az életével, a pénzével, a szabad idejével, az élet adta jogaival! Előbb ezt kellene a fejekben helyretenni, meg sok egyéb mást, és akkor sem kivonulva, hangoskodva, mellünket veregetve nagy arccal, hatalomtól ittasan, győzelmi mámorban úszva, hanem emberekhez méltóan viselkedve! Mert amíg ezt tesszük, sem leszünk másabbak és különbek, mint azok, akik (szerintünk) „felettünk állnak”. Előbb új embernek kell születnie bennünk. Csak aztán tudunk és leszünk képesek új társadalmat egy új rendszert teremteni. De amíg ez nem történik meg, addig birka nemzet maradunk, birkákkal az élen. Gratulálok magunknak! Az utat nem kiköveztük, hanem alaposan, precízen és jó vastagon „kibogyóztuk” a jövő nemzedékének és sajnos magunknak is. Jó lenne végre, ha mindenki észrevenné, hogyan él és meglátná azt is, hogyan élhetne!
