Seres László : Rög és bilincs

 

Röghöz kötnek
megrögzött, avítt gondolatok,
kiforgatott hamis érvek,
idegen szellemtestek.
Belerokkan, ki hinni tud még,
tartását veszti, mint aki
járni se képes,
visszanyúl a múltba oktalan.
Kénköves átkot vet rá
hamvából szétporladt keze,
mozdulata torz, szava hazug,
hörgés csukott szájban,
gügyögő éretlen hang.
Így ébreszt kicsorbult éllel
kakas-hergelt hajnal
friss fanfárok helyett,
s ránk aggat elnyűtt gúnyát,
összefoltozott rémképeket,
megcsontosodott, tépett
árnyakból maréknyi fényt,
bénítón szerelmi lázban.

 

Mennybemenetelt ígér,
hozzá égi lajtorját fáradt talp alá
összetört vitorlásoknak,
új vászon helyett kivénhedt szeleket,
kikötők nélkül révbe érést.
Úgy ad, hogy közben elvesz,
nem késztet harcra, küzdelemre,
ha meg kell feszülni a kereszten.
Légző-gyökereid magán ereszti át,
földből földbe, s jövődről papol,
s hiszi hogy ezt várja tőle a világ.
Letöri szárnyad, hogy felemeljen,
beléd veri kimondatlanul
mit őseiddel kiköpetett a száj.
Csak a hit tiéd, hogy csodára várj,
– s aki mást mond, hazudik –
hogy több lehetsz nélküle, ha elmész,
mint vele, ha maradsz…
ne hallgass rá.

 

 

Örök tanulság ez, próbatétel,
kit hűség éltet, nem gyötri kétség.
Döntened kell ma még szabadon,
vagy béklyóban – szív helyett- vasba verten.
A kötésen rozsda lesz, nem vér,
szétrohad, s nem lesz maradásod…
De tudd, itt otthonod, hazád e föld,
termővé válik benned engedő ölelése,
s széttöri a bilincseket,
hogy szabadon járd be vele
a világot.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.02. @ 12:18 :: Seres László

Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.