Ahol én járok,
ott sötétebbek a fények.
Kialszanak
és újra égnek,
szürkülnek, sápadnak,
messze érnek,
és néha földig hajlik
szikrájuktól a tánc.
Ahol én járok,
pacsirták járnak arra.
röptükhöz mérem léptemet.
S ha hívnak társuknak a gallyak,
szó nélkül,
tudod, velük megyek.
Én a hajnalok fényével játszom,
ha falevélen vízcsepp hempereg,
a fényt letépem,
nézem, megcsodálom
s ha mégis sötétebb tőle a reggel,
hát sír a hangom,
sír a hallgatásom.
Ahol én járok,
ott a fűzfasípok némák,
és elmúlott a lányok táncos kedve,
a harangok befele zúgnak
és az utcák bársonycsenje
mindig elriaszt.
ha te is elsiratsz,
hát nem lesz senki,
aki a csendet elrebbenti
s aki a bennem zúgó harangokat
lecsillapítaná.
Mégis:
ha áldást kérek,
a kérés nemcsak ennyi:
de szeretnék
egyszer messze menni,
ahol te jársz,
és ahol megismerhetem talán
az áldatlan mezők
keserű illatát.
( FŰSZÁLAKAT SODOR A SZÉL, 1994.)
Legutóbbi módosítás: 2014.02.08. @ 20:07 :: Acsádi Rozália