És voltunk mi már szépek és jók is,
de a hajó, mi vitte a kort,
hullámot vert arcunkra,
s vonalakat rajzolt,
és nem tudom, mi lesz,
ha egyszer,
ha újra jön majd a lét,
a hideg fut a szívemen,
s várom, hogy itt legyél,
hisz’ voltunk mi már csúnyák és ósdik,
de ahogy a szíved átkarolt,
én nem tudom ki volt még itt,
de egy ráncot sem hagyott.
Refr.:
A Holdon hintázgatunk,
szíveinkből van a kötél,
a fel- fellibbenő táj mögénk bújt,
cipőnk a végtelenhez ér,
olyan ez, mint egy el nem múló tánc,
egy ritmusra kattog a két agy,
s ha már ránk senki sem vigyáz,
én örülök majd, hogy te mindig itt vagy.
Körbeér az óramutató,
bár látnám megint a szemed,
ha én nevetek,
és te visszamosolyogsz,
oldalra hajtod a fejed.
s tudod,
vaslábait húzza az idő,
forró nyomában ég a jelen,
zsebed alatt a mellkasodban, érzed,
van kitől,
van kitől szép legyen.
Refr.
És voltunk mi már szépek és jók is,
de elviharzott a múlt,
megázott fiatal palettánk,
s minden színünk kifakult,
sok év után is
ugyanúgy remeg a test,
ha ajkad ajkamhoz ér,
szivárványizű szerelmet fest,
s élénk lesz a kép.
Refr.+
Olyan ez, mint egy el nem múló tánc,
egy ritmusra kattog a két agy,
s ha már ránk senki sem vigyáz,
én örülök majd, hogy te mindig itt vagy.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.03. @ 19:33 :: Tóth Zita Emese
