Pásztor Attila - Atyla : Száraz tenyéren

Czeglédi Zoltán: Utolsó támasz c. tollrajzához

 

 

Galambősz – csakúgy, mint lelke… Sirályként vágyna tengerre,

ám itt vénült, falujában – fúrt, faragott oskolákban.

Mindenes volt, karban tartó – kezében a kasza, sarló

megjavult mint kocsikerék… Urak mondták: – “Igen derék!”

Löktek neki rezes garast, asszony mosolyt, napsugarast.

S ma?… Nyugdíjat nyög a melós – kutya se néz rá, se anyós!

Cserzett fái – kérges ujjak – kiáltani égbe nyúlnak…

Fűtésre is alig futja, s egy tál ételre ha jut ma:

boldog – ehet száraz babot, amit a köz s konyha hagyott.

Villanyt se használ, csak éppeg gyertyát gyújt, s ha van – egy mécset

oldalt fekve régi priccsen… Rádió van… Elem nincsen!

Nagyokat hallgat sötétre, tátong az Űr – múltja réme…

Végig gondolta ezerszer, hogy’ s miként lett ezermester,

hiszen olykor egész osztályt bíztak rá, de nem motoszkált 

benne: “Tanulni, tanulni!”… Szeretett nótákat fújni,

befűteni téli estét… Karácsonykor fiak lesték

mit fabrikál, milyen jászol s betlehem lesz puhafából.

S kiröpült mind… Egy szakácsnét vett el – mégis nagy ajándék!

Tejbe-vajba kente hájjal… s majdan levet szűrt, de mással.

Maradt a hopp s rá az éhkopp… Állás került volna itt-ott,

de a korcsma – az lett veszte, hogy az asszonyt elfelejtse…

Végső támasz?… Végső órán lenne fönn, a templom tornyán…

Harangozna: – “Hé, emberek!… Nem érzitek a vesztetek?

Gáz van, nagy gáz e világban! Kevesek élnek vidáman,

akik pénzen nyernek Időt, s tudják – a Föld sarka kidőlt!”

… Nem hallgat rá, csak az erdő… Laptopnál aki ma felnő – 

kattint, lájkol s átlapozza, azt ki révül harangszóra…

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985