Szeretetre, nem gyönyörre vágyom, s lelkem összetörve!
Színházba – villogni kellek… Megyek, hisz mindent fizetnek.
Nagy társaság, úri muri… Tivornyákon krampampuli.
Folyik a sör, a pálinka… Kifordult e világ, mintha
esze menne embereknek, nem tudván mit cselekesznek!
Tegnap Opera… A bálon cipőm feltörte a lábom.
Dühöngött… Nem vettem ékszert, s rángatott, mint rongy játékszert.
Éjjel ruhástul ledöntött, pezsgőmhöz konyakot töltött.
Bősz lett s buja, mint egy állat… Hogy’ ölelnek, hogyan hálnak,
kiknek a Nő nemcsak játék: Teremtő Társ, nagy Ajándék,
nemcsak kanca, kibe göndör szőre közt vág be a csődör!
Merengek – tán hajnaltájt van… Szárazon és enerváltan,
lám kitakart, s nem didergek… Tán megúszom, s nem lesz gyermek.
Bámult, mint ketreces csodát – barmot ritkán lát ekkorát…
Rohant, hívták… Ahogy szokott… Kokott lettem, ő meg coyote…
H’anglikán!… És Ámerikás!… Elme!… Pénz futtatja – mi más?!
Gyűröm a gyűrött lepedőt… Ugyanazt mint tegnap előtt,
s ugyanaz a művi téma. – „Mikorra jössz? Mit ennél ma?”
Hiteget, hogy szabad legyen – szívét csak én melengetem!
Arcán azért’… Ráng az ideg… Tőzsdézik, a lelke rideg –
gúnya érces, szava csattan – keze villan… Megszokhattam…
Itt lakik fönn a Sas-hegyen… Nem izgatja jövedelem.
Nagy ház, nagy kert, osztott villa… Letusolok!... Már aligha
látom többet… Plafonon lesz… Szerencsém, ha tönkre nem tesz!
Telefonom is ráhagyom – hívogassa – csak szánhatom!
Elegem volt, felszívódok… Találjon más sült bolondot!…
Fordul a kulcs, ajtó zárul… Léptéhez a hajnal társul.
S lelke mint a felkelő Nap – lángol, virágot átitat,
s szabad!… Végre kergetőzhet!… Örül pár kavicsnak, kőnek!
Orgonát szed, énekelget, labdáját egy kisgyereknek
visszadobja – szem kíséri… Maga a Nap óvja, félti…
Legutóbbi módosítás: 2013.01.20. @ 21:01 :: Pásztor Attila - Atyla
