dudás sándor : AKIT ANGYAL VEZET

 

AKIT ANGYAL VEZET

Riport Ady Ágota Melindával

 

Az első írás, amit tőle olvastam, itt a Héttorony irodalmi portálon jelent meg, ezzel lépett közösségünk elé. „Egy angyal vezet valamerre, hogy pontosan hová, azt nem tudhatom, nem az én hatáskörömbe tartozik. Minduntalan vitáznak Őrangyalommal, néha parázsló szóáradatokat vágnak egymás fejéhez, lapátszámra. Nem tudják eldönteni, ki az, aki bizonyos élethelyzetben nagyobb tapasztalattal rendelkezik és ebből kifolyólag alkalmasabb engem keresztülráncigálni rajta. Döntök helyettük.”

Akárhogy csűröm-csavarom ezeket a mondatokat, mindig arra a következtetésre jutok: két angyalról van itt szó, egy valódi, hús-vér angyalról és annak őrangyaláról…

Később, Debrecenben volt alkalmam személyesen találkozni vele, éspedig úgy, hogy az aktuális Tornyos-találkozón, miután visszatértem ideiglenesen üresen hagyott székemhez, Ágota ült ott. Átült a mellettünk álló asztaltól, s Librával voltak izgalmas beszédbe bonyolódva. Máig zavar a tény: hiába marasztaltam Ágotát — ki tudja, milyen világmegváltó eszmecserét szakítottam akaratlanul félbe…

A többiről közösen essen szó.

„Semmit sem lehet elmondani, így hát mindig lehet még több szót ejteni róla.” Ezzel alaposan meg lehet biztatni a magukat írónak gondolókat. Afféle vezérgondolat ez nálad?

 

Inkább arról szól, hogy a szavak segítségével csupán körülírni vagyunk képesek a jelenségeket. Bármennyire is törekedjünk a pontos kifejezésre, az csak önmagunk számára érvényes pontosság.

 

Erdély. Mit jelent neked ez a szó?

 

Marosvásárhelyen születtem. Erdély az embereket jelenti számomra, a szívemhez legközelebbálló helyeket.

 

Iskoláid hol végezted?

 

„Lehettem volna oktató,

nem ily töltőtoll koptató

szegény

legény.”

Dióhéjban: Belényes — érettségi, Nagyvárad — egyetem, angol szak. Emellett festészet, restaurálás. Mindkettőnek hasznát láttam eddigi életemben, de legfőképpen a nyelvtudás segített a világ és emberei megismerésében.

A családom elvárása egy orvosi diploma lett volna, de mivel rengeteg szenvedést és betegséget láttam a kórházban, ahol dolgoztak, és azt, hogy mennyire megviselte őket, megköszöntem a jó szándékukat, és más irányba indultam. Viszont az orvosok és betegeik közt töltött gyerekkornak az eredménye az empátiám, ami sokszor áldás, máskor súlyos teherként cipelem mindenhová. Áldás, amikor megértem a körülöttem élő emberek gondjait, teher, amikor tehetetlenül állok a szenvedéssel és nyomorúsággal szemben, de jól eltértem a témától…

 

Régiségkereskedéssel, festményrestaurálással foglalkoztál hosszú ideig. Mi ezeknek a szakmáknak a szépsége, a nehézsége, vagy ha úgy tetszik: a vonzó és taszító számodra?

 

Nehézségeket is tudnék sorolni, de inkább a szépség vonzott, amikor ezt választottam. Elsősorban a tanulás lehetősége vonzott, a régi társadalmi és kulturális közeg megismerése. Más korok embereinek az alkotásait kézben tartani, újra életet lehelni egy-egy megkopott festménybe, leírhatatlan érzéssel töltött el.

 

Közel egy évtizede elindultál szerencsét próbálni, világot látni… Milyenek voltak az első benyomások, nehézségek? Nem hiányzott a szülők szeretete, a szülőföld meghittsége?

 

Igen, pont, mint a mesebeli szegény legény, hamuban sült pogácsával a tarisznyában, nekivágtam a nagyvilágnak. Egy évtizednyi életszakasz lezárása volt ez, új utak felfedezése, önmagam megismerése. A jelenlegi énünket mindig az elmúlt életünk kondicionálja, alakítja, folyamatos a változás bennünk, de néha úgy érzi az ember, hogy ez kevés, hogy többre is képes, és ha nem tesz valamit annak érdekében, hogy kiderítse, mi az a plusz, ami benne van, akkor kudarcként fogja fel a későbbiekben.

Elfogadtam egy váratlan munkaajánlatot Carcassonne-ban, Toulouse mellett. Majd pár hónap múlva, Baszkföldön töltöttem egy hét szabadságot. Nem tudom, ismered-e azt az érzést, amikor meglátsz egy tájat, és egyből beleszeretsz. Hát ilyen volt Baszkföld nekem. Ottlétem másnapján munkát ajánlottak. Kevesebb stresszel és kevesebb felelősséggel járt, így több idő jutott a nyelvtanulásra. Spanyolországban —a határ mentén is — nagyon kevesen beszélnek franciául; angolul megszólalni pedig éppoly eredménnyel jár, mintha magyarul szólalna meg az ember. Rekordidő alatt tanultam meg a spanyol nyelvet — egy hónap alatt —, mert kommunikálni szerettem volna a környezetemmel.

Volt időm festeni, kiállításokat „kilobbizni”, „nyüzsögni”, egyszóval jól éreztem magam a bőrömben.

Majd’ hét évig éltem Spanyolországban, Baszkföld után Cantabria hegyei közt. Lélekben sokkal gazdagabban tértem vissza.

Persze, hiányoztak az itthoni emberek, de mindenhová magammal vittem a szeretetüket. Igazán ott — egy távoli országban — értettem meg, hogy nincs fontosabb dolog az életben a kapcsolatainknál.

 

Két éve élsz Pesten. Kitűnően tudsz angolul, ennek most nagy hasznát veszed. Mit is dolgozol?

 

Az egyik tévénél dokumentumfilmek szinkronját „gyártom”, azaz fordítom az általam ismert nyelvekről magyarra, de ahogy egyik kedves szakmabeli barátom mondta, a jó fordításhoz kevés az idegen nyelv kitűnő ismerete, elsősorban magyarul kell tudni. Hát, ennek próbálok megfelelni nap, mint nap. Szeretem a munkámat.

 

Emellett próza és versek. A „lakótársak” jó véleménnyel vannak írásaidról. Úgy tudom, csupán tizenegy őszén kezdtél írni. Mi késztetett erre a lépésre, kinek a hatása inspirált? Hogy látod magad, mint literátort, miben kell elmélyülnöd, fejlődnöd?

 

Amióta az eszemet tudom, mindig alkottam valamit. Nem kellett erőltetnem, jött magától a dolog. Amikor nem írtam, festettem vagy rajzoltam. Az alkotás folyamata a lélek mélyében fogalmazódik képekké, szavakká, majd utat/eszközt találva az alkotó személyén át, a felszínre tör. Sokan írnak terápiás irodalmat, amivel nincs is semmi baj, az ember ismerje csak meg, mi lakozik benne, de igazán jól csinálni csak akkor lehet, ha valamilyen szinten el tudunk vonatkoztatni saját személyünktől. Hiszek abban, hogy meg lehet tanulni az irodalom-művelés szabályait, de ez kevés.

Azt mondogatták a régi bölcsek, hogy a titok abban áll, hogy olyanná kell válnunk, mint egy hangszer, és hagynunk kell, hogy keresztüláramoljon rajtunk az inspiráció. És ekkor történik a csoda. Gondolat-képek folyama áraszt el bennünket, és késztet alkotásra. Amit ugyanis az ember nem mond ki, nem fest meg, nem ír le vagy nem készít el ezekben a pillanatokban, az örökre elvész. Ez a pillanat az extázisé: kapcsolatba lépünk egy másik, a miénktől különböző és minden tekintetben finomabb, szebb, tökéletesebb világgal. Olyan ez, mintha lenne egy nagy érzékenységű vevőkészülékünk, amelynek nem ismerjük a működését, sőt a kezeléséhez sem értünk, csupán használni tudjuk, amikor éppen üzemel.

Holt és ma is élő hús-vér írók, költők is szolgáltatnak ihletet bőven. Nem szeretnék listát sorolni Homérosztól napjainkban még „ismeretlen” szerzőkig, mert hosszúra nyúlna, és nem lenne teljes.

Több mint egy hónapon keresztül, naponta hallgattam párom kérését, hogy írjak valamit. Tiltakoztam kézzel-lábbal, de a végén csak beadtam a derekamat, és megszületett az angyalos írás. Szóval, neki köszönhetem minden egyes írásom születését.

Úgy érzem, rengeteg hiányosságom van, de folyamatosan keresem a hézagpótló, fejlődésre ösztönző szavakat. Szívesen kísérletezek kötött versformákkal is, de a „free verse”, dinamikus szabadsága elengedhetetlen a mondanivalóm kifejezéséhez.

Az írás felelősség is, és nem szabad rosszul gazdálkodni az olvasóink értékes idejével, nem kell őket mindennel terhelni, ami eszünkbe jut, ezért különösen fontos a szelekció, az „utómunka”. Szerintem.

 

Mit jelent neked a Héttorony?

 

Egy olyan helyet, ahol kedvünkre válogathatunk az irodalom minden szegmenséből. Sokáig csak olvastalak benneteket, ismerkedtem a „toronyszobákkal”, a bennük lakó emberekkel. Furcsa volt számomra ez a kettősség, ami jellemzi az oldalt — egyrészt itt vannak az írások, a szabályok, a szerkesztők; másrészt pedig a közösség. Néha nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a két rész között.

Az előző kérdésedben említetted a lakótársak véleményét. Örülök, ha jól fogadják az írásaimat, mert megbizonyosodom arról, hogy nem hiábavaló idővesztegetés, amit csinálok. A negatív kritikák — ha mellőzik a személyes ellentéteket — a fejlődésben segítenek. Jól van ez így.

Mindent összevetve, a Héttorony egy jó hely.

 

Van-e olyan kérdés, mondanivaló, amit nem tettem fel, de szívesen elmondanád?

 

Igen. Még mindig azon agyalok, vajon miért engem kértél fel riportalanynak.

 

Nagyon szépen megköszönve a válaszokat, minden szépet és jót kívánok, nem csak ebben az új esztendőben!

 

Én köszönöm, kedves Sanyi, és mindenkinek, akiben volt kitartás és a végigolvasta itt-ott csapongó gondolataimat.

 

 

Legutóbb szerkesztette - dudás sándor
Szerző dudás sándor 763 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.