FREE ALCOHOL

*

 

A kamerát figyelte — a kamera pedig őt, lassan fordulva a negyvenöt fokos szögben, amire programozták. Az utóbbi nem adta jelét annak, hogy bármi gondja lenne a világgal.      

     Amikor belépett a „mini” Tescóba, és megcsapta a légkondicionált világ kellemes érzete, mély levegőt vett. Érezte, hogy az izzadtságcseppek az arcán eltűnnek, az ujjatlan póló a hátán szinte hideggé vált.   

     Kellemesen megborzongott.      

     Reggel épp olyan nap köszöntött rá, mint előtte bármelyik, azzal a különbséggel, hogy negyven fok feletti meleget jósoltak mára. Fáradtan ébredt. A negyedik emeleti panellakásban még éjfélkor is harminchét fokot mutatott a hőmérő: igazi pihenésről szó sem lehetett. De talán még nyugodt körülmények között is nehéz lett volna elaludnia.      

     A gondolatai csapongtak. Egyre inkább úgy érezte, hogy megfojtja a világ, és kiutat nem látott. Bele is fáradt a céltalanságba. Nem volt már fiatal. Régen elromlott házasság, néhány kapcsolat, inkább felszínes, mintsem igazi kötődés. Talán egy éve, hogy valóban lángra lobbant valaki iránt — aki őszinte szerelemmel viszonozta ezt. Ő is férjnél volt, mégis — sokszor megoldották, hogy találkozzanak és nem csak egy-két órára, de napokra is. Jó volt vele elaludni, és jó volt vele felébredni.      

     A kamerára nézett, az mintha gúnyosan nézné őt. Furcsa volt. És más is nézte. Az elhízott, tunya biztonsági őr ott állt a kínáló sor végén. Őt figyelte.       

     Zsebébe nyúlt. Elővette az aprópénzét — bankjegye már nem volt. Két nappal a nyugdíj előtt honnan is lenne. A havi negyvenhétezer forint hamar elfogyott. Rezsi fele az övé, az húszezer, telefon (kellett a kapcsolata megtartásához) tíz körül. Cigarettázott, és bizony még a maga által töltött napi tíz-tizenöt darab se volt olcsó.   

     Általában valami leveskockából forralt lét kanalazott, kenyérrel. Megszokta már. Húst talán két hónapja evett utoljára. Vigyorgott egyet: legalább az egyik rákkeltőtől mentes így. Hála Istennek, inni soha nem ivott. Volt, hogy hónapok elteltek alkohol nélkül. Most jól esett volna ebben az embert tikkasztó hőségben egy hideg sör, de arra már nem tellett a pénzéből. Megszámolta, a végeredmény kétszázhetvenöt forint volt. Ezen vesz egy kiló kenyeret és két kiflit, két napig már kihúzza vele.      

     A kamerába nézett ismét. Szokatlan, hogy nem forgott: csak őt figyelte. Ezen elmosolyodott. Tudta, hogy a programozás szerint nem mindig pásztáz. A biztonsági őr eltűnt a közeléből.      

     Lassan bandukolt a sorok között. Amíg lehet, élvezi a hűvöset. A kenyeres pultnál egy szeletelt kilósat választott ki, és mellé a két kiflit. Nézte a szép nagy töpörtős pogácsát, ami kilencvenöt forintért kínálta magát. Nyelt egyet. Szinte érezte az ízét.      

     A kamerába nézett. Az újra lassan mérte a fokokat. A pénztárak előtt látta a biztonsági embert. Egy vörösre festett hajú, pattanásos pénztáros lánynak sütötte el idétlen vicceit, aki fel-felvihogott. Ahogy kinézett, úgy lehet, más nem is látja benne a nőt, mint ez az idétlen, elhízott semmit-érő.      

     Elindult feléjük. Aztán egyet gondolt: még élvezni akarta a hűvöset. Átment az üzlet másik végére. Nézegette a tejek, sajtok, margarinok, felvágottak, csomagolt húsok hűtőjét. Kezdett éhes lenni. Jobb is arrább menni, valami olyat látni, ami nem étel.      

     A kamerába nézett — a kamera őt nézte.      

     Kezdett fázni a mezit lábra húzott szandálban, rövidnadrágban, ujjatlan pólóban. Elindult a pénztárhoz. Kezében az elhasznált nylon szatyrot lóbálta, amiben mindig benne volt egy füzet és toll, meg egy szakadozó cigarettás doboz, pár szál füstölni valóval, öngyújtóval. Az italos hűtőpultnál megállt. Két nagydarab fickó válogatott a sörök között, láthatóan már nem az első kortyokat pakolták a kosárba ma.      

     A kamerára nézett — az a másik sarkot pásztázta. Megállt. A biztonságit nem látta sehol. Úgy érezte, meghal, ha nem ihat egy hideg sört. A két behemót férfi mellett állva érezte, hogy a biztonsági kamerától takarásban van, a másik kamera pedig csak a hátát látja. Egy mozdulattal a nylonszatyorba csúsztatott egy dobozos sört. A márkát se nézte. Mindegy, csak sör legyen…      

     Mintha mázsás súlyt rakott volna a szatyorba, hatalmas terhet cipelt — talán nem is kezében, hanem valahol a lelke környékén. A kamerára nézett. Mereven állt — őt nézte. Izzadni kezdett, miközben rázta a hideg. Egy vevő megfogta a könyökét:

     — Rosszul érzi magát?      

     — Nem… — válaszolta, és lépett tovább.      

     A biztonságis egy üres pénztár szalagjához támaszkodva a körmét piszkálta. Rá sem nézett. A kenyeret és a kifliket a szalagra dobta. Az üres kosarat a szalag alá, a többi, már ott lévő tetejére tette. Görcsösen szorította a nylon szatyrot. A pénztárosn? sürget?en nézett rá. A markában szorongatott pénzt a m?anyag tálkára helyezte…      

     … és…      

     … és… belenyúlt a szatyorba. Elővette a doboz sört. A kifli mellé helyezte. A kenyeret felemelte a szalagról, és a peremre rakta:      

     — Csak a kiflit és a sört viszem. Elnézést, majd visszaviszik a kenyeret.      

     Megkönnyebbült. Rámosolygott a fiatal lányra:      

     — Ne haragudjon. Nem akarok elhízni, és hát nagyon szomjas vagyok ebben hőségben.      

     A lány nem különösebben méltányolta a humorát, de ez őt nem érdekelte. Mosolygott. Mégse lett „bűnöző”.     

     Felemelt fejjel, jókedvűen lépett ki a hűvös boltból a tűző napra. Keresett egy fák árnyékában lévő padot. Leült. „Fonnyadt” szál cigarettát halászott ki a foszladozó dobozból. Meggyújtotta. Az első mély slukk után kipattintatta a sörös doboz fülét, és nagy kortyot húzott belőle. Az ízén elfintorodott. Ránézett mit is iszik…  

     Nem akart hinni a szemének… Aztán csak nevetett, fuldokolva nevetett… Sőt, ez már röhögés volt. Egy néni sétált el a pad előtt. Ijedten nézett rá, és megszaporázta a lépteit. Nem törődött vele, mással se, nem érdekelte ki látja és hallja. Csak nevetett, röhögött és a doboz feliratát nézte:     

     FREE ALCOHOL

 

15látogató,1mai

Szerző Tiszai P Imre 388 írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén

5 Komment

  1. Nagyon jól felépítetted! Végig kitartott a feszültség, az ember szinte szurkolt a hősnek, hogy sikerüljön a sört elcsenni, aztán egy csavar – sajnáltam, hogy bár ihat, de egy napot éheznie kell -, erre jön egy apró tragédia, hogy mégsem ihat egy jót. Tetszett a feloldás, hogy hősöd mégsem vette tragikusan.

    Azt hiszem, nagy ajándék, ha az ember a mindennapi élet kis targédiáit képes humorral szemlélni! Köszönöm, hogy olvashattam!

Hagyj üzenetet