Seres László : Sötét az utca

Lakatlan a szívem,

már ki se ülsz elé. 

A padot is lebontottad.

Sötét az utca,

senki se jár itt azóta.

Az ősz elmúlt,

közeleg a tél.

Lefejtesz magadról,

mint levelét a hárs,

– hegyimádó omladékot –

mielőtt kötelékek nélkül

végleg elmennél.

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.