Bakkné Szentesi Csilla : Save

*

 http://youtu.be/TBCK4ML9tWY

 

 

El kellene már menteni e századot!

A múltkorit elmulasztottam.

Véletlen belejavítottam, s a jó dolgok

lomtárba kerültek.

Maradtak háborúk,

viharok, üldöztetések,

molekularácsos vakablakok

mögül szökő kontrollálhatatlan

nukleáris fények.

Szocialista gyermekálmokat

pirítósra kent fokhagymaszagú

amorf állagok, egymást pusztító

emberek, kihaló állatok.

 

*

A villák rákenődtek

az előregyártott elemekre,

betonszagú kevesektől

nem malaszttal beteljesedve.

A templomok újra divatba jöttek.

Egyesek szívükben, mások

az eltiprottak lelkén üdvözültek,

és akadtak, akik kárhozatot

mint távlatot aszaltak B verzióként,

és hátunkon osztották a gyalázatot.

 

*

 

Már hiába melengetem,

évekkel ezelőtt elfagyott

mindkét kezem. Pedig

jól befűtöttek nekünk.

Heterogén gyűlölettel

azonosítják nemzetünk.

De egyszer a hit is lángot fog, s akkor

szemekről olvaszthattok hályogot,

hogy tisztán lássam, és lássanak,

mi volt és mi az, mit érdemes.

őrizzük, amíg még lehet!

 

*

„Mindennapi kenyerünket,

add meg nekünk”,

mert hiába nem menetelünk,

e világ az a hely, ahol nyomot hagytunk,

milliók örökét szent tenyérbe* raktuk.

Hát menteni kellene már e századot,

– mutass néha alázatot -.

De hol kezdjem és hogyan?

Valahol Európában,

vagy tán hazánkban?

És, ha megfogan?

Save As

 

A kor, ami elfogad…

Legutóbbi módosítás: 2012.05.15. @ 15:47 :: Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.