El kellene már menteni e századot!
A múltkorit elmulasztottam.
Véletlen belejavítottam, s a jó dolgok
lomtárba kerültek.
Maradtak háborúk,
viharok, üldöztetések,
molekularácsos vakablakok
mögül szökő kontrollálhatatlan
nukleáris fények.
Szocialista gyermekálmokat
pirítósra kent fokhagymaszagú
amorf állagok, egymást pusztító
emberek, kihaló állatok.
*
A villák rákenődtek
az előregyártott elemekre,
betonszagú kevesektől
nem malaszttal beteljesedve.
A templomok újra divatba jöttek.
Egyesek szívükben, mások
az eltiprottak lelkén üdvözültek,
és akadtak, akik kárhozatot
mint távlatot aszaltak B verzióként,
és hátunkon osztották a gyalázatot.
*
Már hiába melengetem,
évekkel ezelőtt elfagyott
mindkét kezem. Pedig
jól befűtöttek nekünk.
Heterogén gyűlölettel
azonosítják nemzetünk.
De egyszer a hit is lángot fog, s akkor
szemekről olvaszthattok hályogot,
hogy tisztán lássam, és lássanak,
mi volt és mi az, mit érdemes.
őrizzük, amíg még lehet!
*
„Mindennapi kenyerünket,
add meg nekünk”,
mert hiába nem menetelünk,
e világ az a hely, ahol nyomot hagytunk,
milliók örökét szent tenyérbe* raktuk.
Hát menteni kellene már e századot,
– mutass néha alázatot -.
De hol kezdjem és hogyan?
Valahol Európában,
vagy tán hazánkban?
És, ha megfogan?
Save As
A kor, ami elfogad…
Legutóbbi módosítás: 2012.05.15. @ 15:47 :: Bakkné Szentesi Csilla