Avi Ben Giora. : Különös ügyfél és a bankigazgató

Nyomtatás

Egy utolsót igazított a nyakkendőjén meg a napszemüvegén, és belépett a bankba. Minden pénztár előtt sor állt, és az ügyintézők is elfoglaltak voltak. Azon elmélkedett magában, hogy a sorban állást válassza, vagy vegyen egy számot valamelyik ügyintézőhöz. Végül is úgy döntött, beáll egy sorba, ami a pénztárak előtt kígyózott. Elég gyorsan került előre. Az ablakhoz érve odahajolt, ahol a pénzt szokták kiadni, és beszólt a pénztáros kisasszonynak.

— Legyen kedves beszólni az igazgató úrnak telefonon vagy személyesen, hogy azonnal beszélnem kell vele.

— Milyen ügyben, és kit jelenthetek be neki?

— A személyem az nem annyira fontos. Ha humoros akarnék lenni, mondhatnám, Senki Alfonz vagyok valamelyik ismert Rejtő regényből, de nincs kedvem humorizálni.

— Nézze kedves uram, az igazgató úr elfoglalt ember, minden perce be van osztva. Talán lenne szíves akkor azt megmondani, milyen ügyben.

— Mondja meg neki, bankrablás ügyben vagyok itt.

Az alkalmazottnak ajkára fagyott az eddigi mosoly és intézkedett.

— Elmézést igazgató úr — szólt bele a telefon mikrofonjába — egy úr keresi önt.

— Milyen ügyben? Kérem, adjon neki egy terminust valamikorra, de most nem tudom fogadni.

— Azt mondja, bankrablás ügyben szeretne önnel beszélni.

— Miért nem ezzel kezdte. Biztosan a nyomozó hatóság embere. Ámbár nem volt az utóbbi időben rablás a fiókunkban, de ki tudja, mi lehet ez. Ültesse le az előtérben, amint tudok, megyek.

Az alkalmazott sietett vissza és továbbította az igazgató kérését a különös alaknak. Pár perc elteltével megjelent az igazgató és szemével próbálta jelezni a pénztáros hölgynek, hogy szóljon annak a személynek, aki rá várakozik.

— Bocsásson meg, hogy megvárakoztattam — szólította meg a furcsa „kundét” —, de ugye, bejelentés nélkül tetszett jönni.

— Bejelentés nélkül? — lepődött meg. — Mostanában a bankrablást előre be kell jelenteni? Nem jó magának a mostani időpont?

— Ó dehogyis, és örülök, hogy ilyem jó humora van. Nálunk szerencsére ilyen még nem volt, ezért furcsállom a látogatását. De gondolom, ön nem is ezért keresett fel. Valami felmérés, vagy hasonló miatt, tapasztalatszerzés céljából, egy másik üggyel kapcsolatban. Foglaljon helyet — mutatott egy kényelmes karosszékre. — Tehát? — nézett kérdően a tárgyaló partnerére,

— Lehet, hogy meglepetést fogok okozni önnek, de másnak is. Én nem a nyomozóhatóság embere vagyok. Valóban ki fogom rabolni a bankot, de nem a megszokott módon. Utálom az erőszak bármely formáját, még a piff-puff filmeket sem szeretem, amiben szinte vér folyik a vászonról.

Az igazgató fészkelődni kezdett a székében, és láthatóan idegessé vált.

— Nem akarom sorolni azokat az okokat, amik erre az elhatározásra vittek. Tíz éve vagyok házas és elég jó körülmények közt éltünk feleségemmel és a gyerekemmel. Aztán egy nap megszűnt a feleségem munkája, és nem sokkal rá az enyém is. Nincs kit okolnom, és felelőssé tenni. A gazdaság állítólag nem megy, recesszió van. Ugyanakkor az ember azt láthatja maga körül, hogy ez csak féligazság. Sokan vannak, akik mindennek ellenére nagyon is jól élnek. Nincsenek olyan gondjai, hogy miből fizeti a számláit, lesz-e holnap kenyér az asztalán. A fizetetlen számlák csak nőnek, és nincs az a kölcsön, amivel be lehetne azokat tömni. Most akár magára is veheti, amit mondani fogok. Főleg maguk ennek az okozói. A kölcsönökre kivetett kamatjukat élő ember, aki csak fizetésből él, nem bírja fizetni. Ne vegye sértésnek, de maguk ugyanúgy rabolnak, mint az, aki bejön ide, és erőszakos úton próbálja elvinni a pénzt. Önök másfajta erőszakot alkalmaznak. Mondjam úgy, hogy „nyakkendős” módszereket alkalmaznak? Így is lehetne mondani. Sőt. Ha én most lebukok, ami remélhetőleg nem fog bekövetkezni, engem elítélnek. Önök viszont duplán is védettséget élveznek. Egyfelől maga az állam védi önöket, másfelől meg az összeharácsolt pénzük. Még az állam is maguktól függ, mert maguk adják a pénzt mindenhez. Éppen ezért, ha kell, ha nem, magukat támogatják. De minek szaporítsam itt a szót. Nem akarom rabolni az ön drága idejét, és nekem is sietnem kell. Lehet, hogy bolondnak néz, de biztosíthatom, nem vagyok az. Figyeljen ide — és közben zsebéből egy doboz formájú szerkezetet tett az asztalra —, szóljon ki az alkalmazottainak, hogy minden pénzt szedjenek össze, főleg a valutát, és szépen csomagolva hozzák ide önnek. Ne próbáljanak se telefonálni, se a biztonsági embereknek szólni. Nincs veszteni valóm. Ha nem teljesíti a kérésem, az egész épület velem együtt a levegőbe fog emelkedni. Az épületben bombák vannak elhelyezve. Nekem egy gombnyomás ezen a szerkezeten, és bumm. Volt bank, nincs bank. Pár embert sajnálni fogok, beleértve magamat is, pontosabban, akiket magam után hagyok, de manapság az élet nem veszélytelen. Ezt bele kell sajnos kalkulálnia mindenkinek a mindennapi életébe. Egy baleset, vagy egy rablótámadás szinte mindennapi dolog. És most megkérném, intézkedjék. Ja, és még valami, ámbár gondolom, erre nem kell figyelmeztetnem, hiszen maguknak, bankosoknak a vérükben van. A vizsgálat során egész bátran írjon hozzá a hiányzó összeghez, amit el fogok vinni, annyit, amennyit gondol.

A beszédét befejezve kezébe vette a szerkezetet és egy gomb megnyomásával egy fény kezdett villogni.

— Öt percünk van. Ha nem lesz itt, amit kértem ennyi idő alatt, én nem fogom hatástalanítani a szerkezetet, bekövetkezik a detonáció.

Az igazgató úgy cselekedett, ahogy utasították. Rövid idő alatt két kofferben hozták a becsomagolt pénzt. A bankrabló mindegyiket átnézte, nem akarják-e átverni. Miután mindent rendben talált, lezárta a koffereket, és a készüléket a feje fölé emelve hátrálni kezdett.

— Ne próbáljanak meggátolni abban, hogy szabadon távozzak, mert egyedül én tudom megakadályozni, hogy működésbe lépjen a detonátor.

Lassan kihátrált, miközben mindenki mereven figyelte mozdulatait. Pillanatok alatt eltűnt az utca forgatagában.

A rendőrség nagy erőkkel érkezett ki a helyszínre. Kiürítették az épületet, és tüzetesen átvizsgálták, de bombának vagy robbanó szerkezetnek nem akadtak a nyomára. Hónapokig keresték a tettest — noha a biztonsági kamerák mindent rögzítettek — de nem találták. Még nemzetközi elfogató parancsot is kiadtak ellene. Az igazgató persze megfogadta, amit a rabló tanácsolt neki, és jócskán megnyomta a ceruzáját, mikor a kárfelvételt csinálták. Senki sem ellenőrizte tüzetesebben a benyújtott jelentést.

Az igazgató — hivatkozva az őt ért megrázkódtatásokra —, áthelyezését kérte, amit teljesítettek is. A bank egyik irodájában nyert alkalmazást, ahol nem kellett többet többet félnie ilyen atrocitásoktól.