Egy boltíves ablak, ajtó, avítt falak,
csőszerű avítt öntöttvaskályha,
benne tűz emészti a pillanatokat.
sarokban ágy rossz pokróccal,
az egyetlen min ülhetünk e plafon alatt.
A művész fél szemével gitárt hangol
óvatosan, mintha csak lánnyal matatna.
Festővásznak ingből az ablaknál száradnak,
a holnap fest rá majd színes árnyakat.
Megszólal a dal, Tinódi hangulat,
mint időutazók repülünk pár száz évet,
de a homály jeges pofonja visszarepít.
Ma már nem elemzünk Lautreimont-ot
Elköszönök mielőtt elfogy a petróleum.
Legutóbbi módosítás: 2012.03.20. @ 18:00 :: Radnó György
